HunHír.info

2018. Földanya hava 24. nap, Zobor napja.

Eltűnt a tárgyalás előtt a kegyetlen gyilkos borsodi „tini” - vajon egy magyart is házi őrizetbe helyeztek volna?

2017. április 06. 14:03
Hunhír.info

Szerdán tárgyalták a Miskolci Törvényszéken a brutális mezőkeresztesi gyilkosságot, de az egyik vádlott - aki házi őrizetben volt - nem jelent meg. A "tinédzser" nyomkövetőt viselt, és mint kiderült, azon túl, hogy nem ment el a bíróságra, tartózkodási helyén sincs, elhagyta a lakóhelyét és egy másik településen van.

Az ügyben két embert vádolnak, méghozzá nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes ember megölésével.

Az áldozat egy idős férfi volt, akit 2015 januárjában gyilkoltak meg Mezőkeresztesen. A támadók – miután együtt ittak – sötét ruhába öltöztek, harisnyát húztak a fejükre és berontottak kiszemeltjük házába, hogy megszerezzék a nyugdíját. Rugdosták a férfit, a fejét a padlóba ütötték, közben követelték a pénzét. Később visszamentek, hogy eltüntessék a nyomokat.

A fiatalkorú vádlott tisztában volt a házi őrizet magatartási szabályaival, ismerte a szabályok megszegésének következményeit és tudott arról is, hogy a 2017. április 5. napjára kitűzött tárgyaláson meg kell jelennie, a tárgyalásról való igazolatlan távolmaradás a kényszerintézkedés szabályai megszegésének minősül. Ennek ellenére nem jelent meg, távolmaradását – alapos okkal – utóbb sem indokolta, ezért az elsőfokú bíróság az ügydöntő határozatának kihirdetéséig elrendelte az előzetes letartóztatását – tudta meg a Miskolci Törvényszéktől a 24.hu.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ezért Gyűlölnek - Bayer ZsoltEzért Gyűlölnek
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Így főznek a katonák - Őszy Tóth GábrielÍgy főznek a katonák
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Itt van a kutya elásva! - Bárdosi VilmosItt van a kutya elásva!
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Találkozás az Istenekkel - Zecharia SitchinTalálkozás az Istenekkel
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat