HunHír.info

2018. Földanya hava 24. nap, Zobor napja.

Vissza a városba - A Mini a Bem rockparton

2017. április 03. 11:08
Hunhír.info

Új összeállításban lép közönség elé a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja. A Török Ádám által vezetett és jövőre 40 éves Mini együttes április 8-án szombaton egykori sikerei helyszínén, a Budavári Művelődési Házban, azaz a Bem rockparton idézi fel első nagylemeze anyagát, valamint sikerdalait.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

Török Ádám énekes-fuvolista és Németh Károly billentyűs immár negyvenhárom esztendeje muzsikál közösen a magyarországi és az európai színpadokon, és szintén a Mini aranykorszakának részese volt Nagy István basszusgitáros, aki 1971-től 1974-ig játszott a csapatban. Mellettük egy fiatal, tehetséges dobos, Tóth Dénes játszik a szombati koncerten - szerepel az MTI-hez a szervezők által hétfőn eljuttatott ajánlóban.

A Mini 1976 és 1978 között a Budai Ifjúsági Parkban a híres "rock-keddeken" a P. Mobillal öt-hatezres közönség előtt zenélt, emellett a Tabán és a Bem rockpart főszereplőiként hosszú éveken át játszottak kiemelkedő szerepet a magyar rockszíntéren. Igaz, az akkori pártállami hanglemezgyári vezetés jó ideig megakadályozta a Mini első nagylemezének megjelenését, az első anyagot Vissza a városba címmel végül többszörös tagcserét követően (Török Ádám és Németh Károly mellett Németh Alajos basszusgitáros, valamint Balogh Jenő dobos közreműködésével) rögzíthették, és 1978-ban került a boltokba.

Az idén ismét újjáalakult Mini mostani koncertjein nagyrészt erről az albumról válogat, de több ismert ballada és örökzöld is megszólal a hetvenes évek zenei terméséből. A hagyományosan négy főből álló zenekar nem foglalkoztat állandó gitárost, de koncertjeiken rendszeresen vendégül látnak fiatal tehetségeket. Április 8-án a Budavári Művelődési Házban a 11 éves gitáros, Fehér Ádám zenél a Minivel.


Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Atlantisz - Az özönvíz előtti világ - Ignatius DonnellyAtlantisz - Az özönvíz előtti világ
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
GMO - A pusztítás magjai - F. William EngdahlGMO - A pusztítás magjai
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
A kék vér gyermekei III.  Utazás az aranykorba - Agnes Golenya PurisacaA kék vér gyermekei III. Utazás az aranykorba
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Így főznek a katonák - Őszy Tóth GábrielÍgy főznek a katonák
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kolbrin Biblia - Arany  LászlóKolbrin Biblia
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat