HunHír.info

2018. Földanya hava 24. nap, Zobor napja.

Újra itt az Oldtimer Show!

2017. március 29. 12:50
Hunhír.info

Közép- és Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű rendezvénye, az Oldtimer Show idén is várja a látogatókat egy igazi családi hétvégére 2017. április 7-9. között Budapesten, a Vasúttörténeti Parkban, ahol 100 évnél is idősebb járműveket láthatnak az érdeklődők!

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

Közel 500 db veterán jármű kerül bemutatásra 10 hektárnyi területen, amelyek igen ritkák, vagyis minden típusból csak 1-1 példány lesz látható. Ezek között most sem fognak hiányozni a KGST és a tengerentúli gyártmányok sem, sőt a hangulatot fokozzák a kiállított járművek mellett álló gyönyörű lányok, akik korhű ruhákban állnak modellt. A helyszín szabadtéri részén további járműveket csodálhatnak meg a kicsik és nagyok, egészen pontosan veterán traktorokat, buszokat, teherautókat és stabil motorokat is.

A nagy park melletti Víztorony Park igazi "háborús övezetté" alakul át, hiszen a veterán katonai harci járművek és lövegek mellé harcászati bemutatók társulnak. De ez még nem minden, hiszen számos más izgalmas program várja még az oda látogatókat! A Kalandjárók Kiállításon lakókocsikat és vízi járműveket, a Tuningautó Kiállításon pedig sportautókat nézhetnek meg az érdeklődők. A Háztáji és Kézműves Vásáron valamint a Gasztro utcában pedig akár egy kellemes ebédet is el lehet fogyasztani, ahol házi kolbász, sajt, méz, lekvár és más finomságok kaphatók, illetve a népművészet mesterei árulják majd jobbnál jobb portékáikat, továbbá a Vasúttörténeti Park interaktív programjai is várják a látogatókat ezen a hétvégén: kerti vasút, sínautó, lóvasút, hajtányok, vasútikocsi kiállítás és egy igazi gőzmozdony, amin próbautat is lehet tenni a masiniszta mellett! Igazi családi program ez a 3 nap, amin a kicsik is jól érzik majd magukat, hiszen rengeteg programot kínál nekik is az Oldtimer Show, többek között ugrálóvárat, légcsúszdát, népi játszóteret, arcfestést, íjászat oktatást, kézműves foglalkozásokat és állatsimogatót.

A helyszín könnyebb elérése érdekében a „Fesztiválbusz” díjmentesen szállítja a programra érkezőket a Nyugati-Pályaudvar és a Vasúttörténeti Park között oda-vissza mindegyik nap. Az autóval érkezőknek sem kell aggódniuk a parkolóhelyek miatt, ugyanis rengeteg ingyenes parkoló áll rendelkezésre a helyszínen. Tömegközlekedéssel is megközelíthető a rendezvény, erről információkat a www.oldtimershow.hu oldalon találhatnak.



Belépőjegy árak:

Felnőtt jegy: 3.500 Ft/fő,

Gyermek vagy nyugdíjas jegy: 3.000 Ft/fő,

Családi jegy: 9.999 Ft, amely 2 felnőtt és 2 gyermek együttes belépésére jogosít.

A jegyek a rendezvény helyszínén vásárolhatók meg, nyitvatartási időben az alábbi módokon: készpénz, bankkártya, SZÉP Kártya, Erzsébet Utalvány és Sodexo Utalvány. Jegyeket elővételben az ismert országos jegyirodákban, vagy a www.ticketportal.hu oldalon lehet megvásárolni.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben - László ErvinKozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 000 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
22% internetes kedvezménnyel
Hitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18. - Összeesküvés elméletek sorozatHitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18.
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Itt van a kutya elásva! - Bárdosi VilmosItt van a kutya elásva!
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
9% internetes kedvezménnyel
Magyar nagyasszonyok
Magyar nagyasszonyok
Könyv - Bolti ár: 1 500 Ft
Internetes ár: 1 500 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat