HunHír.info

2017. Szelek hava 26. nap, Csobánka napja.

Gimnazista fiúval volt viszonya „Karesz atyának”

2017. március 20. 17:09
Hunhír.info

Gimnazista fiúval tartott fent titkos viszonyt, de nem bírt mardosó bűntudatával: feljelentette magát Karesz atya, a közkedvelt kozármislenyi pap. Laza, fiatalos lelki vezetőként ismerték a kozármislenyi papot, aki reverenda helyett szívesebben jár kapucnis pulcsiban, és szót ért a fiatalokkal – most viszont sötétebb ügy is kiderült Karesz atyáról, azaz Gál Károlyról

Magyar Menedék - Soros

A férfi saját maga vallotta be feletteseinek, hogy évekkel ezelőtt egy pécsi gimnazista fiúval tartott fent titkos viszonyt. Állítólag azért jelentette fel magát, mert bántotta a lelkiismeret, és nem tudott tovább küzdeni bűntudatával.

Az önleleplezésről az Okpécs.hu számolt be elsőként, a lapnak pedig Udvardy György megyés püspök is megerősítette a Karesz atyáról szóló hírt. "Az önmagára vonatkozó bejelentését előzetes vizsgálat keretében kivizsgáltam, és őt az érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően minden papi működés gyakorlásától azonnali hatállyal felfüggesztettem. Nincs tudomásom arról, hogy más személy – bármilyen módon is, mint például bűnpártolás – érintett lenne az ügyben. Az előzetes vizsgálat nem tárt fel erre utaló adatot, és sem az elbocsátás kérését megelőzően, sem azt követően nem érkezett hozzám ilyen értelmű bejelentés" – mondta a püspök.

A pap profilja még elérhető a Pécsi Egyházmegye honlapján, a szolgálati hely rovatban viszont már csak ennyi áll: szolgálaton kívül. A gimnáziumban is tanító Karesz atyáról korábban több cikk született, fiatalos, barátságos stílusa miatt ismert és kedvelt lelki vezetőnek számított.

A katolikus Új Ember úgy írt róla, mint aki fogalomnak számít Pécsen, és nagyon szeretik a gyerekek. A pécsi egyházmegyét korábban sem kerülték el a botrányok: 2015-ben letöltendő börtönbüntetésre ítélték a megye volt vagyonkezelőjét, Wolf Gyulát, az ügyben gazdasági visszaélések miatt emeltek vádat a férfi ellen.

Mint az Index összefoglalójából kiderül, ez azonban csak egy része volt az egyházmegyét érintő bűnügynek: szexuális jellegű visszaélések is történtek a korábbi vezetés idején. A vizsgálat miatt a Pécsi Egyházmegye vezetése lényegében kénytelen volt elhagyni a püspökséget: Mayer Mihály megyés püspök lemondott, utódja, Veres András apostoli kormányzó pedig eltávolította a volt vagyonkezelőt, illetve az egyházmegye ügyvédjét is.

Az ideiglenesen megbízott püspök elismerte egy híveknek írt körlevélben, hogy nem voltak alaptalanok a vádak.

mno

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Mesék Mátyás királyról
Mesék Mátyás királyról
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Sumír örökségünk - A Bobula Ida hagyaték - Dr. Bobula IdaA Sumír örökségünk - A Bobula Ida hagyaték
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel
Szent László - Kard és glória - Benkő LászlóSzent László - Kard és glória
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Iszlám és kard - Ónody GyörgyIszlám és kard
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A teljes Holt-tengeri tekercsek - Michael O. WiseA teljes Holt-tengeri tekercsek
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat