HunHír.info

2018. Ígéret hava 23. nap, Szabolcs napja.

Finnországban is tarolt a buzilobbi - hivatalosan is egymáséi lehetnek a köcsögök

2017. február 17. 15:52
Hunhír.info

A finn parlament pénteken leszavazta a melegházasságot engedélyező törvény visszavonására irányuló állampolgári kezdeményezést, és ezzel elhárult az utolsó akadály is a jogszabály márciusi hatályba lépése elől.

Magyar Menedék - Migránsokk

A szavazáson 120 képviselő voksolt a petíció ellen, 48 pedig mellette. A törvényhozók többsége elvből ellenezte, hogy nemrég eldöntött kérdéseket vizsgáljanak felül – írta az MTI.

A petíció kezdeményezői azzal érveltek, hogy egy gyereknek joga van egy anyából és egy apából álló családban felnőni. Álláspontjukat több mint 100 ezren támogatták aláírásukkal.

A még 2014-ben, az előző parlament által elfogadott törvény eltörli a különbségtételt az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolata és a heteroszexuális párok házassága között, és lehetővé teszi, hogy a melegek is örökbe fogadhassanak gyereket, illetve közös vezetéknevet használjanak. Az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvénytervezetet háromszor utasították el 2006 óta, míg 2014-ben a képviselők végül 101:90 arányban megszavazták.

Finnország volt az utolsó az északi országok között, amely elfogadta a melegházasságot, bár 2002-től a homoszexuális pároknak már lehetőségük volt arra, hogy regisztrált élettársi kapcsolatban éljenek.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Miért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról? - Dányi LászlóMiért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról?
Könyv - Bolti ár: 2 000 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Jaj, de lelkem nem tud felrepülni... - Netye Zoltán PálJaj, de lelkem nem tud felrepülni...
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
George Soros - Andreas Von RétyiGeorge Soros
Könyv - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 3 420 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat