HunHír.info

2017. Jégbontó hava 25. nap, Solt napja.

A Jobbik tudja: a magyar embereket a zsebükkel lehet megfogni

2017. február 17. 14:06
Hunhír.info

Volner-Janos-250.jpgA Jobbik parlamenti frakciójának a bérfelzárkóztatás kérdése lesz a legfontosabb témája az Országgyűlés tavaszi ülésszakán; mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy az európai uniós népszavazásra irányuló kezdeményezésük sikeres legyen, és Magyarország második legerősebb pártjaként rákényszerítsék Orbán Viktor kormányát, hogy ebben az ügyben érdemi lépéseket tegyen - mondta Volner János frakcióvezető pénteken a Heves megyei Mátraszentimrén.

Magyar Menedék - Chemtrail

A párt kihelyezett frakcióülése után tartott sajtótájékoztatón Volner János ismertette: a Jobbik nemzetközi kezdeményezést indított azért, hogy a magyar munkavállalók bére is közelítsen, és idővel felzárkózzon a nyugat-európai munkavállalókéhoz.

Orbán Viktor kormánya az elmúlt időben ezzel semmit nem kezdett, a miniszterelnök semmilyen nemzetközi kezdeményezéssel, semmilyen előremutató javaslattal nem élt, miközben a magyar emberek jelentős bérkülönbséget tudhatnak magukénak az azonos munkakörben dolgozó nyugat-európai munkavállalókéval szemben - tette hozzá.

Volner János kifogásolta, hogy a kormány úgy kötött stratégiai szerződéseket nyugat-európai cégekkel, hogy több tízmillió forint támogatást adott munkavállalónként, "de soha, sehol nem volt fontos Orbán Viktor kormányának az, hogy előírja a külföldi befektetők részére, hogy a bérfelzárkózás is következzen be".

Az ellenzéki párt frakcióvezetője az olimpiával kapcsolatban is ismertette a Jobbik álláspontját. Volner János szerint ebben az ügyben Orbán Viktor ugyanúgy politikai kudarcot szenvedett, mint a migrációs népszavazással.

"Egy eleve óriási társadalmi támogatottságnak örvendő nyertes ügyet vesztes üggyé tett azzal, hogy az egész ország attól tart, hogy az olimpiát szét fogják lopni a Fidesz-közeli vállalkozók, és ilyen módon óriási anyagi veszteség éri az országot" - mondta.

Hangsúlyozta: bár a Jobbik alapvetően olimpiapárti, de a jelenlegi helyzetben érdemes lenne megfontolni, hogy a kormány és a főváros vonja vissza az olimpiára vonatkozó pályázatot, mert Magyarország népe láthatóan erősen megosztott ebben a kérdésben.

Volner János azt is bejelentette, hogy az értelmiségi holdudvar építésével megbízott, valamint a kulturális és oktatási területen dolgozó Dúró Dóra lemondása után egyhangúlag Gyöngyösi Mártont választották a Jobbik új frakcióvezető-helyettesévé.

Gyöngyösi Márton, aki 2010 és 2015 között már betöltötte ezt a pozíciót azt mondta, a Jobbik a következő időszakban a parlamenti munkában is a 2018-as kormányváltásra fog összpontosítani. A következő évek egyik sorskérdésének nevezte, hogy meg tudják-e állítani azt a társadalmi leszakadást és elvándorlást, ami 26 év elhibázott gazdaságpolitikája miatt következett be Magyarországon.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Egészen szép vagy Csíksomlyói Szűz Anyánk!
Egészen szép vagy Csíksomlyói Szűz Anyánk!
Könyv - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 400 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Virágnévszótár - Rácz JánosVirágnévszótár
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nemzeti Jogvédő Szolgálat: Jelentés a 10. évfordulón - Nemzeti Jogvédő SzolgálatNemzeti Jogvédő Szolgálat: Jelentés a 10. évfordulón
Könyv - Bolti ár: 2 006 Ft
Internetes ár: 1 705 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Illyés Gyula naplójegyzetek 1956-1957 - Illyés GyulaIllyés Gyula naplójegyzetek 1956-1957
Könyv - Bolti ár: 4 600 Ft
Internetes ár: 3 910 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Lélek és világegyetem - Grandpierre AttilaLélek és világegyetem
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 125 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat