HunHír.info

2017. Fergeteg hava 25. nap, Úrkúnd napja.

Elveszíti tisztségét Madéfalva polgármestere

2017. január 03. 11:25
Hunhír.info

Elveszíti tisztségét Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere, miután a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék jogerős döntéssel elutasította az általa tavaly benyújtott fellebbezést – számol be Kovács Attila a kronika.ro-n.

Magyar Menedék - Magyar Jézus

Elveszíti tisztségét Szentes Csaba, Madéfalva RMDSZ-es* polgármestere, miután a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék jogerős döntéssel elutasította az általa tavaly benyújtott fellebbezést – számol be Kovács Attila a kronika.ro-n.

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) korábban összeférhetetlenséget állapított meg Szentes esetében, emiatt szűnik meg a mandátuma. Az eljárás több mint másfél évig tartott, a jogerős döntés végül októberben született meg, a prefektúra pedig december közepén továbbította az erre vonatkozó rendeletet a községvezetőnek.

Adrian Pănescu, a prefektusi hivatal szóvivője kérdésünkre elmondta, a törvény értelmében a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék határozata nyomán a polgármester mandátuma hivatalból megszűnik, így a községvezetői feladatköröket az alpolgármester gyakorolhatja a helyi önkormányzat megbízása értelmében. A prefektusi hivatal a helyzetről tájékoztatást küldött a közigazgatási és regionális fejlesztési minisztériumnak, a belügyminisztériumnak és az Állandó Választási Hatóságnak, a tisztség betöltéséhez szükséges időközi polgármester-választás kiírásáról a kormány fog dönteni.

Szentes Csaba esetében az összeférhetetlenséget 2014 júniusában állapította meg az ANI, ezt követően a polgármester a marosvásárhelyi ítélőtáblánál fellebbezett. Az első fellebbezés elutasítása után tavaly januárban fordult jogorvoslatért a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez, de ott sem járt sikerrel. A polgármester az ügynökség szerint 2009. szeptembere óta megsértette a 2003-os keltezésű 161-es törvényt, amelynek értelmében a polgármesteri tisztség összeférhetetlen az egyéni vállalkozói engedéllyel. Szentes az ANI megállapítása után közölte, a vállalkozói engedéllyel mezőgazdasági tevékenységet folytatott, és nem végzett semmilyen kereskedelmi tevékenységet. „Nem könnyű egy olyan országban élni, ahol a polgármester teljesen törvényes körülmények között nem végezhet mezőgazdasági tevékenységet vagy bármilyen más olyan tevékenységet, amely nem kötődik a tisztségéhez” – jegyezte meg Szentes Csaba korábban, aki most nem kívánt nyilatkozni.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az Illuminátusok és az új világrend - Összeesküvés elméletek sorozatAz Illuminátusok és az új világrend
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Regnum Marianum - Bolberitz Pál Balás BélaRegnum Marianum
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 975 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Barnabás evangéliuma - Arany  LászlóBarnabás evangéliuma
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Zúgó nyilak - Karczag GyörgyZúgó nyilak
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Nemzeti Jogvédő Szolgálat: Jelentés a 10. évfordulón - Nemzeti Jogvédő SzolgálatNemzeti Jogvédő Szolgálat: Jelentés a 10. évfordulón
Könyv - Bolti ár: 2 006 Ft
Internetes ár: 1 705 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat