HunHír.info

2017. Áldás hava 24. nap, Mandula, Kincső napja.

Rendőri retorzió az árpádsávos zászlóért

2005. június 30. 21:27
HunHír.Hu

arpadsavos.jpgA hatvani rendőrség szerint az árpádsávos lobogó tiltott önkényuralmi jelkép. Meghatározásának érvényt is szerzett a közeg egy hétvégi helyi zenei rendezvényen, ahol igazoltatták a piros-fehér zászlóval megjelenteket, és elkobozták tőlük a lobogót. (HunHír-kommentárral)

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Hatvanban páran ősi zászlónkkal merészelték ünnepelni a település várossá avatásának hatvanadik évfordulóját. Egy párfős társaság árpádsávos lobogó társaságában indult a város nagy napján rendezett koncertre, ám a helyszínén előbb a polgármesteri hivatal egy embere, majd a rendőrség munkatársai is arra kérték őket, tegyék el zászlójukat, vagy álljanak ki vele a tömegből.

A rendezvényre ellátogatók erre nem voltak hajlandóak. Ekkor igazoltatták, s nyomatékkal felszólították őket, hogy hagyjanak fel az "önkényuralmi jelkép" használatával. Miután ennek nem tettek eleget, elkobozták tőlük a lobogót, amiről írásos dokumentumot is adtak az érintetteknek. A rendőrség határozott kérésük ellenére sem indokolta meg írásban cselekedetét.

A zászlólobogtatók egyike, a HunHír.Hu-t megkereső Tajtiné Mészáros Melinda lapunknak elmondta: felfoghatatlan számára, hogy ilyen megtörténhet Magyarországon. Ő és társasága magyarnak vallja magát, és szeretik hazánkat. - Tilos erre büszkének lenni? - tette fel a kérdést. Közölte azt is, hogy kamerával rögzítették a koncert helyszínén történteket, de a zászló elvételét már nem engedte filmre venni a hatóság, mondván, hogy rendőri intézkedés megörökítését nem engedélyezik.

Információink szerint a hétvégi hatvani rendezvényen az árusok nem tehették ki az asztalaikra azokat a pólókat, amelyeken Nagy-Magyarország sziluettje látható, csak pult alól lehetett ilyeneket vásárolni. Egy rendőr szerdán visszajuttatta az igazoltatáskor felírt címre az árpádsávos lobogót, és közölte: "Itt a zászló, és reméljük, többet nem fordul elő hasonló eset, és hogy nem lesz az egészből eljárás."

Úgy tudjuk, hogy a meghurcolt hatvaniak nem hagyják annyiban a dolgot. Jogszerűtlen rendőri intézkedés miatt feljelentést tesznek, mert hatályos törvényeink értelmében nem tiltott jelkép az árpádsáv.

HunHír-kommentár
G. Kirkovits István

Szinte érthetetlen az a vak gyűlölet, amellyel bizonyos csoportok és egyes emberek ősi jelképünk felé fordulnak. Szeretnék belemagyarázni a múlt század egyik eseményét úgy több ezer éves történelmünkbe, hogy azt a jelképet támadják, amely kifejezte a magyar államiságot, az ősi uralkodóházat, amely régi és jelenlegi címerünk részese, az Országház egyik díszítőeleme, sőt még a Nemzetbiztonsági Hivatal logójában is megjelenik.

A törvények nem ismerete nem mentesíti a bűnözőt tette elkövetésének következményeitől, így ez a kitétel vonatkozik a rendőrségre is. Ha nem ismeri az intézkedő közeg a hatályos jogszabályokat, akkor alkalmatlan feladatának elvégzésére, illetve ha megpróbálja azokat kifordítani, abba belemagyarázni, vagy jogalkalmazó helyett jogértelmezőként fellépni, akkor törvényt sért, és bűncselekményt követ el.

Az árpádsávos zászlót elkobzó rendőröknek felelniük kell tettükért. Amennyiben felettesük jogsértés miatt nem folytat le velük szemben eljárást, úgy az ő működése is megkérdőjelezhető és tevékenysége törvényellenes. Nem a jog őre, hanem a diszkrimináció megtestesítője.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Auschwitz parancsnoka voltam - Martin BroszatAuschwitz parancsnoka voltam
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Egészen szép vagy Csíksomlyói Szűz Anyánk!
Egészen szép vagy Csíksomlyói Szűz Anyánk!
Könyv - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 400 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A hunok hódításai és Attila birodalma - Edward GibbonA hunok hódításai és Attila birodalma
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Virágnévszótár - Rácz JánosVirágnévszótár
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2017 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat