HunHír.info

2019. Újkenyér hava 21. nap, Zelemér napja.

Országszerte az államalapításra emlékeznek

szent-korona-500.jpgOrszágszerte ünnepségeket, köztük kenyérszentelést, tűzijátékot tartanak ma, az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából. A központi programok a fővárosban a hagyományoknak megfelelően a zászlófelvonással, majd az ifjú honvédtisztek avatásával kezdődnek. Délelőtt az Országháznál légi parádét tartanak, délután lesz a Szent Jobb-körmenet, este a tűzijáték zárja a napot. Emellett Budán a Magyar Ízek Utcája, koncertek és egyéb programok várják az érdeklődőket.

Jól sikerült a csúcstalálkozó: Gyurcsány titkosszolgálatának kedvence már Merkel árulásáról ír

2019. augusztus 20. 09:36

kem.jpgAngela Merkel mai mondataival kiállt Orbán Viktor politikája mellett. Ezzel egyértelművé vált, hogy a magyar ellenzék reménye a külső segítségről, a kormány nemzetközi ellehetetlenülése zsákutca. – írja Somogyi Zoltán a Facebookon. A kormánypártisággal kicsit sem gyanúsítható Political Capital volt vezetője szerint az ellenzéknek hisztéria helyett végre a tükörbe kellene nézniük.

Szent István, aki egyaránt szentje Nyugatnak és Keletnek

2019. augusztus 20. 07:12

szent-istvan-szobor-fehervar-250.jpgI. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka a 2000. év augusztus 20. napján, a Milleniumi ünnep alakalmával Szent István királyunkat az ortodox egyház szentjeinek sorába emelte. Van-e még ilyen szimbolikus szentje a Nagyvilágnak? Akit Róma és Bizánc egyaránt szentként tisztel? Az egyházszakadás óta ez nem csak büszkeség számunkra és szimbolikus értékű kegy is, de egyházi diplomáciai bravúrnak is tekinthető, hiszen a szentté avatást az összes autokefál (vagyis önálló) ortodox egyház elismerte.


István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak

2019. augusztus 20. 07:03

vikidal-koppany.jpgZenés színházi tehetségkutató indul általános iskolások számára az István, a király rockopera megújítására és újraértelmezésére; a jelentkezőknek a rockopera egy részletét kell előadniuk - mondta el Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró az M5 kulturális csatorna hétfő esti híradójában.Szörényi Levente azt szeretné, hogy a történet feldolgozásával aktualizálják a diákok a darab üzenetét.

Bomba robbant Észak-Írországban...

2019. augusztus 20. 06:38

bomba.jpgPokolgép robbant hétfőn Észak-Írországban, az Írországgal közös határ közelében, a hatóságok tájékoztatása szerint az akció célpontjai azok a rendőrök voltak, akiket előzőleg egy csalinak szánt hamis riasztás miatt küldtek a közelbe, és szerencsések voltak, hogy nem vesztették életüket. A robbanás egy forgalmas út mentén, Fermanagh megyében, mindössze néhány kilométerre az ír határtól történt.


Hétfőn van a Csíksomlyói passió szabadtéri előadása Esztergomban

2019. augusztus 19. 07:51

csiksomlyo-kereszt2.jpgMa van a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiójának ingyenes szabadtéri előadása az esztergomi bazilika előtt. Krisztus szenvedéstörténetét meséli el a Nemzeti Színház és a Zsuráfszky Zoltán által vezetett Magyar Nemzeti Táncegyüttes, valamint helyi ének- és tánckarok és felvidéki néptáncosok közreműködésével létrejött produkció.

A Momentum kipukkadt lufija

2019. augusztus 19. 07:36

valasztas250.jpgHatalmas bukta a Momentum számára Baranyi Krisztina ferencvárosi győzelme – mondta lapunknak Deák Dániel politológus. A szakember rámutatott: a Momentum a DK-hoz hasonlóan egyre több településen és kerületben igyekszik saját jelöltet vagy hozzájuk szorosabban kötődő jelöltet állítani, ez volt a helyzet a Ferencvárosban Jancsó Andreával is, aki azonban csúfos vereséget szenvedett a szinte párttámogatás nélküli Baranyi Krisztinától.


Friss híreink

Szent Istvánra és Szűz Máriára emlékeztünk (+videó)

2019. augusztus 21. 11:08

A Zsámbéki Keresztelő Szent János Plébániatemplomban ifj. Tompó László tartott előadást 2019. augusztus 18-án, a szentmisét követően „Szent István és Szűz Mária a magyar történelemben” címmel.

Máraira emlékezik a budai könyvünnep

2019. augusztus 21. 11:05

Márai Sándorra emlékezik a 17. Magyar Nyelv és Könyv Ünnepe (Budavári Könyvünnep), melyet Kassa díszvendégségével rendeznek meg szeptember 6. és 8. között.

Ismét többen a tengerbe ugrottak a „segélyhajóról” - és tessék mondani, legalább belefulladtak a vízbe?

2019. augusztus 20. 18:48

Reménytelenségében a tengerbe vetette magát több illegális bevándorló a dél-olaszországi Lampedusa szigeténél veszteglő spanyol segélyhajóról - közölte a hajót működtető szervezet. Az Open Arms nevű hajó Lampedusa partjainál horgonyoz, de Matteo Salvini olasz belügyminiszter elutasította, hogy partra tegyék a tengerből augusztus elején fedélzetre vett illegális bevándorlókat.

Órákon belül gyönyörű látványban lesz részünk Budapest egét szemlélve

2019. augusztus 20. 18:37

Este 9 órakor, alig három óra múlva kezdetét veszi a várva várt augusztus 20-ai tűzijáték. A látványos ünnepség zárás miatt több hidat is lezártak a fővárosban, aki a helyszínen szeretné megcsodálni a csodálatos élményt nyújtó rakéta lövöldözést, annak nem árthat lassan elindulnia. A fővároson kívül rengeteg vidéki településen is lesz tűzijáték.


Magazin

Miért fontos a magyar nemzet számára a Pálos-rend magyar központúsága?

2013. április 03.

A magyar Pálos-rend alapítója Özséb nevet vette fel elődjétől, aki Szent Euzébiusz vértanúról Pannonia első ismeretes vértanúja Valerianus uralkodása alatt (235-259). Özséb II. Andrási Magyarország fővárosában, Esztergomban született 1200-ban.

Nimród nyomában I. rész

2013. április 03.

A Biblia szerint Noénak három fia született: Sém, Hám és Jáfet. Hám fia volt Kús, aki "nemzé Nimródot", aki hatalmas "birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kálnék, a Sineár földén". Noha a ma sumíroknak nevezett nép által lakott birodalom egykori királya, Nimród, a magyar hagyományban mint őskirályunk szerepel, sokáig szinte semmit sem lehetett tudni róla. Sorozatunkban Nimród király nyomába eredünk a téma kutatóinak segítségével. Elsőként Gönczi Tamással beszélgettünk, a Nimród gyűrűje című könyv szerzőjével, aki elsősorban a szájhagyomány oldaláról foglalkozik a kérdéssel.

Petőfi Sándor kontra Magyar Tudományos Akadémia – avagy kinek hihetünk?

2013. április 03.

Immáron 24 éve tisztázatlan a kérdés Petőfi Sándor földi maradványaival kapcsolatban, különösen, hogy a Magyarok Világszövetsége a közelmúltban újra zászlajára tűzte a témát. Érdemes felidézni az 1989 óta történteket, így talán a témában járatlan könnyebben el tudja dönteni, kinek higgyen: A Petőfi maradványait nagy valószínűséggel megtalálóknak, az Akadémiának vagy a Magyarok Világszövetségének?


Galériák

kep000214 kep000144 kep000037 kep000236

További híreink

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020 - Babucs ZoltánA Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
A halál színe vörös - Ferenc K. ZoltánA halál színe vörös
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Antikrisztus - KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinAntikrisztus - KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 699 Ft
Internetes ár: 1 529 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Magyar Szent Korona országai KIRAKÓS
A Magyar Szent Korona országai KIRAKÓS
Puzzle - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ady Endre és a Nyugat - keménytáblás - Raffay ErnőAdy Endre és a Nyugat - keménytáblás
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat