HunHír.info

2019. Napisten hava 16. nap, Zerind napja.

Károlyfalvi József: A Magyar Vörös Hadsereg északi hadjárata és Clemenceau-jegyzék

bitangok-ezt-akartatok-plakat.jpg


Ismeretes, hogy az 1918. október 31-én hatalomra jutott polgári-szociáldemokrata koalíció, a Nemzeti Tanács, Károlyi Mihály és Jászi Oszkár nevével fémjelzett kormánya nem tudta megoldani a tornyosuló válságjelenségeket: a szociális és gazdasági problémákat, a területvédelem feladatait. A kormány naiv pacifizmusa inkább az ellenkező hatást váltotta ki, felbátorította a környező államok mohó, területrabló, lényegében minden etnikai elvet figyelmen kívül hagyó katonai és politikai vezető köreit. Mikor az 1919 márciusi Vyx-jegyzék lehetetlenné tette a kormány működését, szétzilálta perspektíváit, az MSZDP-nek adta át a hatalmat, mely a február 20-ai Népszava-székház előtt lezajlott lövöldözés miatt betiltott Kommunisták Magyarországi Pártja irányába kereste a kapcsolatokat, a börtönből kihozott kommunistákkal egyesült pártot hoztak létre, kikiáltották a Magyarországi Tanácsköztársaságot, mely megkezdte programja érvényesítését: a tanácsrendszer kiépítését, a szocializálásokat.

Őry Mariann: Zöldcsapda

2019. június 15. 14:46

mocsar250.jpg...Hol van mindebben a csapda? Amikor 2014-ben ismerkedtem az Európai Parlamenttel, naivan rácsodálkoztam, hogy a zöldpárti frakcióvezető, Rebecca Harms miért bohóckodik Majdan-pólóban, ukrán zászlóval a vállán az ülésteremben, és miért szidja Putyint. Miért következik mindez abból, hogy ő zöldpárti? Egy évvel később pedig az merülhetett fel másokban is, hogy miért következik a zöldpártiságból, a természet védelméből a tömeges, illegális bevándorlás harcias támogatása...

Keresik a magyar hímzés követeit

2019. június 15. 14:14

himezz-magyarra-250.jpegA Magyarok Európában Egyesület „Hímezz magyarra!” felhívással ír ki pályázatot, melyre bárki jelentkezhet, aki a magyar hímzés követeként terjesztené a hazai néphagyományokat szerte a világon. A pályázat ötlete egy életérzésből lett üzleti vállalkozásból indult önálló útjára. A mezőkövesdi Árvai Erzsébet hagyományőrző egy kék blézer kihímzésével kedveskedett Szöőr Annának, mint a Szeleczky Zita-emlékév szervezőjének.


Óriási migránspárti freskót festettek Párizsban az Eiffel-torony elé - ott lehet, de nálunk kár próbálkozni, ha még használni akarod a kezedet!

2019. június 15. 13:52

menekulttabor-250.jpgA migránsok június 15-i világnapja alkalmából egy francia alkotó 15 ezer négyzetméteres gigantikus freskót készített a párizsi Mars mező gyepére, közvetlenül az Eiffel-torony lábai elé. A műalkotás egy, a migránsok felé kinyújtott összefüggő kezekből álló rendszert ábrázol. Az alkotó nem is titkolja, hogy SOS Mediterranée nevű migránsokat taxiztató, többek közt az Aquarius nevű hajót működtető Soros-szervezetet akarja reklámozni és támogatni.

Elfogták a Srí Lanka-i keresztényellenes merénylet fő gyanúsítottját - a halál számára jutalom lenne!

2019. június 15. 07:07

akasztofa-250.jpgElfogták és kiadták a colombói hatóságoknak pénteken a húsvétvasárnapi Srí Lanka-i véres merényletek egyik valószínűsített fő felelősét – közölte pénteken az Interpol. A nemzetközi rendőri szervezet szerint a 29 éves Srí Lanka-i Amahed Milhan Hajathu Mohamedet négy másik gyanúsítottal együtt egy meg nem nevezett közép-keleti országban fogták el.


Újabb bírói ámokfutás: ránk szabadítják Szögi Lajos egyik hóhérát

2019. június 15. 07:02

justicia250.jpgMost éppen az olaszliszkai (CIGÁNY) lincselés elsőrendű vádlottját ereszti rá az országra a nagyeszű bíróság. Ugyanis ifjabb Horváth Dezső állítólag kifogástalanul viselkedett a börtönben, és ez éppen elégséges hozzá, hogy évekkel a kiszabott fegyházbüntetés lejárta előtt, kedvezménnyel szabaduljon. Még pár nap, és kint is lesz a friss levegőn.

Nem pofázni kell, hanem lőni!

2019. június 15. 06:55

kalasnyikov-250.jpgA magyar-szerb, és a magyar-román határon egyre többen próbálnak bejutni az illegális bevándorlók – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában. Bakondi György elmondta: a magyar-szerb határon korábban hetente száz, most hetente kétszáz embert fognak el. A magyar határon és a balkáni útvonalon is az figyelhető meg, hogy az afgánok, pakisztániak, irániak vannak nagyobb számban.


Friss híreink

A Visztulába zuhant egy repülő egy lengyel légiparádén

2019. június 15. 19:07

Életét vesztette egy német pilóta szombaton a közép-lengyelországi Plockban megrendezett légi bemutatón. A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa egykori tapasztalt pilótája egy Jak-52-es típusú repülőgéppel hajtott végre manővert, amikor elveszítette az irányítást, és a gépe a Visztula folyóba zuhant. Az eseményt azonnal leállították a tragédia után.

Megdőltek a melegrekordok

2019. június 15. 18:39

Az országos és a fővárosi melegrekord is megdőlt szombaton.

Radikális muszlim prédikátorokat utasít ki Svédország - jobb ötletetek nincs?

2019. június 15. 18:37

A svéd titkosszolgálat szerint az ország biztonságát elsősorban az erőszakos iszlamizmus veszélyezteti.
Svédország kiutasít öt radikális imámot – közölte az Aftonbladet című svéd napilap pénteken a bevándorlási hatóságra hivatkozva.

Megbírságolták a Hargita megyei önkormányzat elnökét

2019. június 15. 18:35

A Kovászna megyei önkormányzat alelnökéhez hasonlóan Hargita megye önkormányzatának elnökét, Borboly Csabát is megbírságolta 3 ezer lejre (204 ezer forint) a román csendőrség az úzvölgyi katonai temetőnél június 6-án szervezett békés tüntetés miatt.


Magazin

Miért fontos a magyar nemzet számára a Pálos-rend magyar központúsága?

2013. április 03.

A magyar Pálos-rend alapítója Özséb nevet vette fel elődjétől, aki Szent Euzébiusz vértanúról Pannonia első ismeretes vértanúja Valerianus uralkodása alatt (235-259). Özséb II. Andrási Magyarország fővárosában, Esztergomban született 1200-ban.

Nimród nyomában I. rész

2013. április 03.

A Biblia szerint Noénak három fia született: Sém, Hám és Jáfet. Hám fia volt Kús, aki "nemzé Nimródot", aki hatalmas "birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kálnék, a Sineár földén". Noha a ma sumíroknak nevezett nép által lakott birodalom egykori királya, Nimród, a magyar hagyományban mint őskirályunk szerepel, sokáig szinte semmit sem lehetett tudni róla. Sorozatunkban Nimród király nyomába eredünk a téma kutatóinak segítségével. Elsőként Gönczi Tamással beszélgettünk, a Nimród gyűrűje című könyv szerzőjével, aki elsősorban a szájhagyomány oldaláról foglalkozik a kérdéssel.

Petőfi Sándor kontra Magyar Tudományos Akadémia – avagy kinek hihetünk?

2013. április 03.

Immáron 24 éve tisztázatlan a kérdés Petőfi Sándor földi maradványaival kapcsolatban, különösen, hogy a Magyarok Világszövetsége a közelmúltban újra zászlajára tűzte a témát. Érdemes felidézni az 1989 óta történteket, így talán a témában járatlan könnyebben el tudja dönteni, kinek higgyen: A Petőfi maradványait nagy valószínűséggel megtalálóknak, az Akadémiának vagy a Magyarok Világszövetségének?


Galériák

kep000038 kep000187 kep000156 kep000216

További híreink

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A nemzeti hadsereg - Zetényi Csukás FerencA nemzeti hadsereg
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 7 191 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Trikolór Naptár 2019 - Magyar Trikolór naptárTrikolór Naptár 2019
Könyv - Bolti ár: 2 300 Ft
Internetes ár: 2 070 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A magyar ősvallás és őstörténet elhallgatott összefüggései - Pálfi KárolyA magyar ősvallás és őstörténet elhallgatott összefüggései
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel
Viszlát, Európa! - Gerd HonsikViszlát, Európa!
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat