HunHír.info

2013. Ígéret hava 24. nap, Vidorka napja.

Úz-völgyi megemlékezés

2012. május 11. 13:26
A hírt Feca küldte be.

A korábbi évekhez hasonlóan, az idén is összegyűlnek az ezeréves határ mentén, az Úz völgyében azok a hozzátartozók, rokonok, leszármazottak és mindazok, akik tisztelegni szeretnének egy koszorúval, egy szál virággal, vagy csak jelenlétükkel, a két világháborúban elesett katonáink előtt.

Tisztelgünk a hősök előtt, akik az 1916 és 1918 közötti harcokban estek el és közülük 600-an nyugszanak itt a katonai temetőben. És tisztelgünk azon hősök előtt, akik az 1944. augusztus 26.-i orosz betöréskor vesztették itt életüket. Az akkori katonák közül a túlélők, a veteránok, közülük is hárman, minden évben eljönnek és két-három nappal az augusztus 26.-i megemlékezés előtt már a helyszínen sátraznak.

Egyesületünk, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület felvállalta a katonai temető gondozását, valamint a 600 első világháborús katona jeltelen sírjainak megjelölését oly módon, hogy azokra kereszteket állítunk. 2011-ben elkészítettünk és felállítottunk 50 keresztet, ez év augusztusában -a felajánlásoknak is köszönhetően- 100 darabot már biztosan el tudunk készíteni. A keresztek elkészítéséhez az egyesület székelyföldi tagjai a napokban hozzákezdtek. Augusztusban a megemlékezés előtti pár napban a erdélyi-székelyföldi tagok, kiegészülve a csonkahonból érkező 4-5 taggal, tábort verünk és az elkészített kereszteket felállítjuk a 26.-i megemlékezésig, amit a tavalyihoz hasonlóan az egyházak képviselői megáldanak,megszentelnek.

Aki kedvet érez, hogy akár egy hétvégi kirándulással,sátrazással egybekötve szeretne eljönni a megemlékezésre, azokat szeretettel várjuk.

Az idei meghívónk:



és a 2011-es rövid összeállítás:



Egyesületünkről, a megemlékezésről a facebook-os oldalunkon is lehet érdeklődni.
http://www.facebook.com/info.erdelyikutatocsoport

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Haramiák és emberek - Hantó ZsuzsaHaramiák és emberek
Könyv - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 3 420 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Székely zászló 60 x 90 cm
Székely zászló 60 x 90 cm
Zászló - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Partium - Erdély kapuja - Pataki JánosPartium - Erdély kapuja
Könyv - Bolti ár: 6 300 Ft
Internetes ár: 5 355 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A szeretet túlcsordulása
A szeretet túlcsordulása
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Háború a nemzet ellen - Bogár LászlóHáború a nemzet ellen
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 635 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2013 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat