HunHír.info

2013. Ígéret hava 22. nap, Bogyó napja.

SCH

2012. április 01. 12:39
A hírt harcos küldte be.

Napokban régi barátom emléke suhant át agyamon.Kecskeméti utcába meglátogatván mostani miniszterelnökkel futottam össze, kettesével szedte a lépcsőket fontos volt neki hogy oda érjen.

Az említett barátom egyenes gerinces ember létére nem való volt politikusnak, túl őszinte és jellemes karaktere kilógott a többi közül de azért adtak a véleményére. Akkori és mostani szereplők majdnem ugyanazok kis színváltással. Az idő múlásával változnak és alakulnak. Napokbeli gumicsontunk igen rágós, több hónapja ízlelgetjük lelkünk keresztmetszetét. Adott egy sportoló és szeleknek hullámoknak átadva magát haladt előre. Sikeres élet pályája megmérettetett, és lőn könnyűnek találtatik. Mit miért lényegtelen az elv a fontos. Kicsiben és nagyban egyforma a bűn, elkövetni nem szabad. Sajnálatos kis országunkban ez már természetessé válik. Nem ő az egyetlen ki élt a felkínált lehetőséggel. A többi most lapít, remélve hátha nem szedik elő érdemtelenül szerzett papírjait.

Süllyedő gazdasági helyzetünkben nem hinném ez a legnagyobb gondunk bár a rend híve vagyok. A balliberális médiának meg üzenem ekkora vircsaftot ne csaptak Bokros elvtárs hasonlóan szerzett spanyol diplomájánál. Nézőpont kérdése és kikek mi az érdeke. Vissza a kezdethez, remélem nem a hátszél megfordítása a cél, a veszett fejsze húzza magával a népharagot vasmacskaként elve fog érvényesülni. A mór megtette a kötelességét. Most már mehet... A szerencsés nyertes nyugodtan használhatja a dr. előtagot, ettől semmivel sem lesz hiteltelenebb, mint Schmitt Pál vagy Bokros Lajos.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Koppány - Somogy hercege - Maurer Teodóra - Onody GyulaKoppány - Somogy hercege
Könyv - Bolti ár: 3 780 Ft
Internetes ár: 3 213 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Vitézi Rend 1920-1945 - Kerepeszki RóbertA Vitézi Rend 1920-1945
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A szorongástól az önbecsülésig - Pál FerencA szorongástól az önbecsülésig
Könyv - Bolti ár: 3 360 Ft
Internetes ár: 3 024 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Angyalok énekei CD - KormoránAngyalok énekei CD
CD - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
tothilonka.hu - Szilágyi Andortothilonka.hu
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2013 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat