“Mi csak magyarként tudunk létezni, mert ha magyarként nem létezhetünk, akkor sehogyan sem létezhetünk. Mert mi ezt kaptuk Istentől. Ez a mi sorsunk. Lehet, hogy ez sokaknak magától értetődő, pedig nem az – jelentette ki Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményének igazgatója Pápán a város ünnepi megemlékezésén.”

“Mi az az állandóság, mi az, ami összeköt bennünket 1848 hőseivel? Petőfi Sándor halhatatlan versében, a Nemzeti Dalban, amelyet már másnap Pápán a református nyomdában ki is nyomtattak, ezt a híres kérdést teszi fel: Rabok legyünk vagy szabadok, ez a kérdés válasszatok. Felfigyeltünk-e rá, hogy a kérdés többes szám első személyben van megfogalmazva? A kérdés nem az, hogy én szabad legyek-e vagy rab, hanem az, hogy MI szabadok legyünk-e vagy rabok? S ki ez a mi? Nos, ez a Mi, a magyar nemzet!” – fogamazott Pápán ünnepi beszédében Köntös László.

1848. március 15-én a magyar nemzet szólalt meg, és tette fel nemzeti létünk alapkérdését. Mindig ez a kérdés. Ma is. Rabok legyünk vagy szabadok? Ez az, ami összeköt bennünket 1848. március 15-el. Ez az a kérdés, amellyel magyarként újra és újra szembesülnünk kell. De ezen nincs mit csodálkoznunk. Ha csak egy futó pillantást vetünk történelmünkre, azt látjuk, hogy nekünk állandó fenyegetettségek közepette, kis népként, világhatalmaktól körülvéve, mindenféle ideológiáktól ostromolva, mindig is a fizikai és szellemi megmaradásunkért kellett küzdenünk. Az a csoda, hogy megmaradtunk. S higgyük el, az, hogy most itt vagyunk, hogy a közös magyar emlékezet mai részesei lehetünk, már önmagában is történelmi tett. Nem olyan magától értetődő ez. Ami tehát szétválaszthatatlanul összeköt bennünket 1848. március 15-el az az, hogy mi, mai magyarok ugyanannak a nemzetnek a részei vagyunk, ugyanúgy feltesszük a kérdést, ugyanúgy szeretnénk kimondani magyarságunkat, ugyanúgy szeretnénk kimondani szabadságvágyunkat, ugyanúgy szeretnénk megvallani, hogy mi magyarként akarunk a világ népeinek közösségében élni. Mi csak magyarként tudunk létezni, mert ha magyarként nem létezhetünk, akkor sehogyan sem létezhetünk. Mert mi ezt kaptuk Istentől. Ez a mi sorsunk. Lehet, hogy ez sokaknak magától értetődő, pedig nem az.

Amerikában éltem évekig, s amikor megkérdezték tőlem, hogy ki vagyok, azt válaszoltam, hogy én egy magyar vagyok. Ekkor döbbentem rá arra, hogy ez a legfontosabb, amit magamról mondani tudok, minden más csak ezután következik. Az, hogy van olyan, hogy magyar, nem a mi találmányunk. Az, hogy Istennek úgy tetszett, hogy létrehoz egy népet, amelyet magyarnak hívnak, nem a mi egyéni erőfeszítésünk eredménye. Ajándék. Áldás. És feladat. Az első és legfontosabb egyéni feladatunk az, hogy magyarságunkat Istentől kapott sorsként tudjuk elfogadni. Mi ebben a magyarságban akarjuk megélni egyetemes emberségünket és szabadságunkat.

Tudjuk, létezik olyan nézet, amely szerint az úgynevezett haladás szükségszerűen elhozza a nemzetek utáni kort, a nemzet csak egy átmeneti történeti konstrukció, s akkor felelünk meg igazán a kor követelményeinek, ha lemondunk a magyarságunkról. Blabla. Ez a hitető téveszme csak arra jó, hogy eltörölje a magyar öntudatot. Mi magyarként szeretnénk Európa részei lenni, s nem hisszük azt, hogy a jövő útja a nemzetek eltűnésének útja. S ez nem nacionalizmus, nem irányul senki ellen, sőt inkább azt kívánjuk, hogy minden nép megélhesse saját identitását. És mi magyarként szeretnénk megélni szabadságunkat, ami nem jelent se többet, se kevesebbet, mint azt, hogy hadd lehessünk azok, akik vagyunk. Hadd dönthessük el már mi, hogy kikkel akarunk együtt élni, hadd dönthessük már el mi, hogy milyen értékeket tartunk fontosnak, hadd dönthessük már el mi, hogyan neveljük a gyermekeinket. Hadd dönthessük már el, hogy a magyar társadalom milyen eszmei alapokra épüljön, hadd dönthessük már el mi, hogy mit kezdünk keresztény örökségünkkel, hagyományainkkal. Hadd mondhassuk már el mi is, milyen Európát szeretnénk. Hadd dönthessük már el mi, hogy mit kezdünk a mai nyugati világban megjelenő, gyakran szélsőségesen individualista, önsorsrontó, és a zsidó-keresztény gyökérzetű civilizációt leromboló eszmékkel.

Magyar nemzeti szabadságvágyunk nem irányul senki ellen, s éppen ezért békét akarunk. 1848. március 15. magyar identitásünnep, s az is fog maradni, amíg lesz magyarság. Kimondjuk és megerősítjük, hogy mi magyarként szeretnénk létezni, különben nem lehetnénk azok, akik Isten kikutathatatlan akaratából vagyunk. Kimondjuk és megerősítjük, hogy szabadságigényünk nem irányul senki ellen, éppen ezért békét akarunk. Kimondjuk és megerősítjük, hogy szabadságvágyunk arra irányul, hogy magyarként élhessük meg emberségünket Isten teremtett rendje szerint a népek békés közösségében.

Ezen a napon hálát adunk a magyar nemzetért, amelyről hisszük, hogy Isten akaratából létezik. Hálát adunk azért, hogy mi a magyar nemzetben lehettünk emberré. Hálát adunk azért, hogy Isten megőrzött bennünket, s imádkozunk azért, hogy gondviselése legyen velünk a jövőben is. Ámen.

(Részlet Köntös László beszédéből.)

Hunhír.info