- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Segíteni – Nem csak ünnepekkor. Elkészült az új adománygyűjtő raktár Alsóörsön

A koronavírus-járvány miatt elmaradt az ünnepélyes raktárátadás, de elkészült és megkezdte működését a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) égisze alatt a dunántúli régiót ellátó alsóörsi koordinációs központ. A protokolláris jelenetek hiányától függetlenül teljes gőzzel belevetette magát az adománygyűjtésbe és -osztásba a szeretetszolgálat alsóörsi csapata.

Az MRSZ öt településen – köztük Alsóörsön – fejlesztette logisztikai kapacitását, a Balaton-parti településen a régi gyülekezeti házat újították fel és tették alkalmassá az adományok befogadására, tárolására. Az első nagy megmérettetés a karácsonyi adománygyűjtés: tavaly ilyenkor halomban álltak a szeretetdobozok az Árpád-kori szentélyben. Most jut hely a pakkoknak az erre a célra kialakított raktárban, így egymással szoros összefüggésben, de mégis zavartalanul folyhat a lelkészi és a „talpas” munka.

Az alsóörsi adománykoordinációs központ vezetője, Kálmán Csaba lapunk megkeresésére elmondta, hogy a pandémia okozhat némi fejtörést a dunántúli települések lelkészei számára, de megfelelő online és telefonos kapcsolattartással ki lehet hozni a legtöbbet idén is a gyülekezeti gyűjtésekből. Kicsit nagyobb odafigyeléssel, kicsit több időráfordítással jár, de a lelkipásztorok jól veszik az akadályt, hiszen mindenki érzi, hogy a járvány miatt még több rászorulóhoz kell eljutni.

Az alsóörsi koordinációs központ munkatársai az országot járva elképedve tapasztalják, milyen hatalmas mélyszegénységben élnek a társadalom motorját képező rétegekből kiszorultak. A tartós mélyszegénységben sínylődők mellett a világban tapasztalható gazdasági válság hatására munkájukat elveszített, tartalékkal nem rendelkező, eddig egyik hónapról a másikra fizetésükből családjukat fenntartók mindennapjait kívánják megkönnyíteni, hogy mihamarabb újra talpra állhassanak és ne süppedjenek bele elkeseredettségükben a reményvesztettnek tűnő helyzetbe.

Az alsóörsi csapat lelkes, ezt az érzést pedig konzerválja, hogy óriási szeretettel és hálával fogadják őket. A gyűjtés az ünnepek alkalmával mindig a leglátványosabb, ilyenkor a sajtó is nagyobb teret ad a szolgálatoknak, de az adományok felkutatása és legmegfelelőbb helyre történő eljuttatása nem korlátozódik az esztendő néhány napjára.

A szeretetszolgálat munkatársai alázattal és örömmel segítenek a bajba jutottakon. Az elmúlt hónapokban több mázsa ruha, tartós élelmiszer, bútor talált új gazdára az alsóörsi központ közreműködésével. Segítettek csokoládét hónapok óta nem evő, nehéz körülmények között élő gyerekeken, szüleiken, vak, illetve gyengén látó házaspáron, de még az óvodások és általános iskolások egyik napját is feldobták több ezer jégrém szétosztásával.

A munkatársak nyitott szemmel járnak és igyekeznek felmérni, mire, kinek, hol van szüksége, mivel tudnák könnyebbé tenni a mindennapokat, hogy ne legyen gond a napi betevő, vagy hogy jusson az ünnepi asztalra más is a kenyéren kívül. Hogy a hétköznapi, most éppen meleg ruházat, kabát, csizma mellett legyen egy Jézus születését ünneplő öltözet is, amibe bele lehet bújni. Hogy a lelki töltődést is elősegítendő a napi gondok háttérbe szoruljanak. Hogy a szeretet útja örökös körfogás legyen.

G. Németh Éva – Hunhír.info