Mi tagadás, általában hajlamosabb vagyok múltunk egy-egy történelmi vagy tudományos eseményét nemzeti szempontból inkább fölül-, semmint alulértékelni – ma azonban mégis valamiféle “szobordöntögetésre” készülök.
Mindenek előtt a tény: 1928-ban ezen a napon történt meg Asboth Oszkár találmányának, a helikopternek első felszállása. (Vagy nem…) Örüljünk hát neki: a helikopter is a magyar elme nagyságát bizonyítja. Aztán, ha már kellőképp kiörültük magunkat, akkor fogadjunk fejünkre hideg zuhanyt: alighanem a mi Asboth Oszkárunk füllentett nekünk találmányával kapcsolatban, mert esély van arra, hogy jobb menedzser volt, mint tudós – s az ő helikoptere a valóságban működésképtelen volt. Azért ha már itt vagyunk, idézzük föl Asboth Oszkár alakját.
Asboth (1891-1960) pankotai születésű magyar mérnök, helikopter-konstruktőr. Az tény: jó, tudós családból származott. Angol származású apukájáról, Asbóth Lajosról tudnunk kell, hogy ő honvéd ezredes volt, s nem mellesleg a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja – az ő apja pedig Asbóth János mezőgazdász, a Georgikon igazgatója volt. (Megjegyzendő még a nagybácsi Asbóth Sándor neve is, aki az 1848–49-es szabadságharcban alezredes, az emigrációban pedig az Amerikai Egyesült Államok tábornoka, majd diplomatája lett.) Ilyenformán meg kell állapítanunk, hogy a mi Oszkárunkat igazán jó házba, derék, magyar szívű társaságba pottyantotta a gólya, vagyis elvileg minden okunk megvolna rá, hogy a helikopter feltalálójaként ünnepeljük.
Mindenesetre az biztos, hogy Asboth tanulmányai végeztével 1909 és 1913 között Aradon, Szabadkán, majd Bécsújhelyen az akkor még úttörő tudománnyal, repülőgép-építéssel foglalkozott. Nem is eredmény nélkül: pilóta nélküli repülő motorkerékpár-vontatású kísérleti repülőgép-sárkány szerkezetet épített, mellyel több sikeres repülést hajtott végre. Ez a maga idejében kétségtelenül több mint érdekes kísérlet volt, fel is figyeltek a fiatalemberre Bécsben, a katonai parancsnokságon: így az első világháború alatt a császári és királyi repülőcsapatok Légcsavar Kísérleti Intézetet vezette. Néhány év alatt több mint 1000 légcsavart tervezett, készített – és szabadalmaztatott. Ezek után kísérleteivel az akkor még nem létező helikopter megépítésére koncentrál, s ehhez támogatást is kapott: csatlakozhatott az Osztrák-Magyar Monarchia császári és királyi repülőcsapatok fischamendi kísérleti telepén szorgoskodó Kármán Tódor vezette magyar mérnökökből álló csoport (Petróczy István, Kármán Tódor és Zsurovecz Vilmos – e nevekből áll össze a PKZ-modell neve) helikopterfejlesztésre irányuló kísérleteihez, mint a világ egyik legkiemelkedőbb légcsavarszakértője. (Kármán Tódorról azért jegyezzük meg: Amerikában őt tekintik a szuperszónikus repülőgép atyjának!)
Utolsó ismert helikopter-jellegű futurisztikus találmánya a “Légitorpedó”, amelynek “szigorúan bizalmas” feliratú dossziéja szintén megtalálható a Közlekedési Múzeum Archívumában.
A légitorpedó egy robbanótöltettel felszerelt apró helikopter, mely a földről indulva bizonyos magasság elérése után automatikus vezérlésre kapcsolt volna át. A forgószárnyak fölötti kupola tetején kereszt alakban elhelyezett öt érzékelő mikrofon jelei alapján fordult volna a gép az ellenséges repülőgép hangjának irányába, majd miután az ellenséget megközelítette, a gép alsó részében található közelségi gyújtóval felszerelt robbanótöltet feladata lett volna a megsemmisítés.
Az ötlet további sorsáról csak sejtéseink lehetnek.
Ezek a kísérletek sikertelenek voltak, de Asboth nem hagyta abba a munkálatokat: ezernyi kudarc után újra meg újra kezdte a helikoptertervezést, eközben persze mind több tapasztalatot szerzett, s csak a jóég tudja, hogy valójában a mai helikopterben van-e, s melyik az az alkatrész, amelynek ötlete Asbothttól származik. Sokan állítják, hogy Asboth többszörösen is meglovagolta a politika hullámait – az 1950-es évektől a helikopter feltalálójaként ünnepelték Magyarországon, s kiadták Az első helikopter című könyvét is, melyben önmagát, egyebek mellett, mint az 1919-es vörösterrort irányító Szamuely Tibor gépének légcsavarja körül buzgólkodó „elvtársat” szerepelteti.
A magyar repüléstörténet ugyanakkor máig adós a válasszal, hogy pontosan ki(k)nek köszönhető az említett alapötlet. A szóban forgó szabadalom benyújtóinak – Madzsar Józsefnek és Barta Miksának – ugyanis aligha: Madzsar doktor, a polgári radikális Jászi Oszkár sógora és politikustársa ekkoriban egészségnevelő tevékenységéről volt ismert, míg Barta biztosítási igazgatóként szintén nem foglalkozott repüléssel. Mint Kárpáti Endre, Madzsar életrajzírója megemlíti, a minden újért lelkesedő orvos anyagilag támogatott repülési kísérleteket is, így feltehető, hogy a szabadalmi bejegyzésnek valójában csak finanszírozója volt. Kárpáti egy testvérpárt – Lorenz Viktort és Vladimirt – gyanít a találmány mögött.
Személyükről a technikatörténet alig tud valamit, ám a nevük többször is felbukkan a tudós-politikus-könyvtáros Szabó Ervin levelezésében. Annyi bizonyos, hogy idegen hangzású nevük és ismeretlen származásuk ellenére magyarok voltak. Szabó Ervin levelezésének kiadói jegyzetei szerint Vladimir „mérnök, feltaláló” volt, és a könyvtárigazgató barátja; Kárpáti úgy tudja, rokonságban is álltak. A levelezésből kiderül, hogy a Lorenzek azok közé a szenvedélyes feltalálók közé tartoztak, akik minden pénzüket – és néha mecénásaikét – feláldozták legújabb világmegváltó találmányaikért. A Lorenzek nevéhez azért komoly találmányok is kapcsolódtak: autó-, hajó- és léghajómotorok, amelyeket külföldön is ismertek, sőt – mint Szabó Attila írja – 1909-ben már Párizsban dolgoztak „saját találmányú, 200 lóerős motorjuk tökéletesítésén, melyet helikopterükön akartak elhelyezni”. Ennél többet azonban a HVG által megkérdezett kutatók sem tudnak róluk, így azt sem, volt-e, és ha igen, mennyi közük az 1909-es szabadalomhoz.
Azt viszont nagyon is lehetségesnek tartják, hogy éppen ők azok, akikről Asboth Oszkár helyett több mint száz éven keresztül megfeledkeztek.
Egy jónevű konstruktőr (hajdan együtt dolgozott Asbothtal) – miként korábban a HVG egy cikkében idézte – egy feljegyzésében kifejtette, hogy Asboth gépét valójában a földön álló négy ember kötelekkel egyensúlyozta, de a fotókon a tartóköteleket retusálással eltüntették. Egy másik szakértő szerint Asboth kitűnő önmenedzselő volt, aki a Rákosi-kor botcsinálta repüléstörténeti illetékeseivel el tudta hitetni, hogy ő egy méltatlanul mellőzött nagy feltaláló, s mintegy kárpótlásként több hivatalos állami elismerésben részesítették, sőt kinevezték az Újításokat Kivitelező Vállalat szakértőjének is.
A kép egy retusált fotó “visszaretusálása”
Hunyady László repülõmérnök, muzeológus summázata Asboth Oszkárt illetően a következő:
“Asboth anyagi és technológiai lehetőségeinek határán figyelemre méltó kísérleteket végzett. Technikatörténeti szempontból kuriózumnak számító kormányzási megoldása sajnos nem volt megfelelő egy stabilan repülő helikopter számára. Ennek ellenére erőfeszítéseivel végképp beírta a nevét azon kísérletezők hosszú névsorába, akik tevékenysége során a mai értelemben vett használható helikopter kialakult. Asboth életművének elismeréséhez nincs szükségünk arra, hogy a helikopter feltalálójának nevezzük, mert változatos élete és színes személyisége így is a magyar technikatörténet kiemelkedő egyéniségévé avatja őt.”
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info