Ha megszavaznánk, hogy melyik lehet Budapest s talán egész Magyarország legnevezetesebb épülete, szinte bizonyosan az Országház kapná a legtöbb szavazatot.
Ám hiába is irányul különös figyelem a héthatárban is csodás, Duna-parti építményre, a Parlamentet – mind méretei, mind biztonsági ügyletei miatt – mégsem ismerjük. Legfeljebb csak felületesen.Többségünkben esetleg egy csöppnyi töredékét, ha láttuk, s ez még például rám is igaz, jóllehet munkámból adódóan egykor, ha nem is számolatlanszor, de gyakran jártam az épületben – mit szólhat hát az, aki mindössze egyszer-kétszer vagy háromszor járt csak a falakon belül.
Hozzáteszem: gyerekkoromban minden csodálatosabbnak tűnt, hisz még a közönséges halandók is közelebb mehettek akár a főkapuhoz is – jómagam, úgy emlékszem, még lovagoltam is a bejáratot őrző oroszlánokon s le-föl szaladgáltam a lépcsőn…
Ugyanakkor akár fogadásom is lenne rá: még a bennfentesek között is csak kevesen vannak, akik az Országházat úgy ismerik, mint a tenyerüket, s ezen nincs miért csodálkoznunk: az épület hatalmas, titokzatos – nemcsak az ezeréves Magyarországét, hanem a még ennél is hatalmasabb múltat is magában rejti.
Ami fontos: ma van Steindl Imre (1839-1902) emléknapja – fájó halálára emlékezünk. Amit mindenképpen tudni kell e nagyszerű emberről: építész volt, műegyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja – és gyönyörű Országházunk tervezője. Annak idején, 1883. február 1-je, a pályázat határideje lejárta után (tizenkilenc terv érkezett be) négy egyenlő díjat ítélték oda, jelesül Steindl Imrének, Hauszmann Alajosnak, Schickedanz Albert és Freund Vilmos együttes alkotásának, valamint Otto Wagnernek.
A szakértést természetesen a szakértőkre bízom, én csak szolgaian kimásolom a lexikonból, hogy Steindl Imre megvalósult terve a historizáló eklektika jegyében született, barokk alaprajzú, barokk tömeghatású épület, részleteiben alapvetően neogótikus stílusú. További művészetei részletekről nem beszélek: könyvek szólnak szinte minden egyes kőről, a különleges fűtési és hűtési rendszerről, a tornyokról s a kupolákról – hogy a belsőépítészeti szépségeket már ne is említsem…
Az Országház építkezéshez feltételül szabták, hogy kizárólag hazai építőanyagokat használjanak fel. Kivételt képezett a főlépcső mellett található nyolc, egyenként hat méter magas márványmonolit, amelyet Svédországból hozattak (összesen 12 ilyen oszlop készült, a másik négy a londoni Parlamentben található). Az építkezés 1885-től 1904-ig tartott, vagyis Steindl Imre, a tervező az épület teljes befejezését már nem érhette meg.
Amit ma is látunk és tudunk: Steindl Imre a dualista Magyarország legjellemzőbb művét teremtette meg két évtizedig tartó munkájával: a Parlament épülete méreteivel az ezeréves, erejének teljében levő hazát akarta szimbolizálni. Ha nem is könnyű, de gondoljunk szeretettel az erejének teljében lévő Magyarországra – s az azt jelképező Országházra, no meg tervezőjére, Steindl Imrére.
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info