Nézem a régi képeket, mert mostanában ebben az új divathullámban egyre többen tesszük ezt… Jó játék, jól van ez így! Minden régi kép régi emléket hoz elő, amiben nem csak a külsőnk változását, hanem talán a belsőnk fejlődését, ne adj Isten a visszafejlődését is láttatja egy-egy eseményhez kötődő fénykép.

Jönnek a külső-belső korrekciós hadműveletek. Egyes emlékek élesen derengenek fel, hiszen amikor készült a kép, az sokszor időt és beállított helyzetet is kívánt. Akkor még nem volt a pillanatot azonnal megörökítő digitális technika. Beálltunk, fényképezőgépet állítgattunk, blendét zártunk, nyitottunk, élesítettünk, előhívattuk, másoltattuk a filmeket, képeket. Aztán ahogy az idő múlik és az ember előveszi a régi albumokat, megrettenve tapasztalja, hogy a majd 100 éves fekete-fehér még ma is éles, a színes meg kisárgul, a gondosan beállított fény-árnyékok egybemosódnak és máris elveszíti a kép az akkori gondos előkészületek akaratlagos emlékezésre serkentő momentumait. Ahogy a korral halad az ember: erősebben jön elő a régi és elmosódottabb a közeli. Micsoda párhuzam!

Mégsem akarjuk, hogy megfakuljanak az olykor színes valóságot visszahozó, de beállított emlékképek. Milyen jó ilyenkor ez a digitalizálási lehetőség. Milyen jó, hogy a rossz és csúnya emlékek újra és újraszelektálhatók, immár a képekben is mesterségesen: hivalkodón kéredzkednek erőltetett emlékeztető digitalizálásra, mert ugyanúgy, mint életünk folyama, csak a szépre emlékezünk. Testet ölt a múltunk a memóriánkban is és a képekben is, s ha digitalizálunk, nem ráncosodik a memóriánk sem, mint orcáinkon a redők.

Túlélésre késztet minden egyes kép. Olyan patetikussá tesz, mint egy ünneplő ruhában végigült végigélvezett szép szimfónia és ilyenkor az érzelmek is mintha digitalizálódnának. Egyenesen a tudatunkban. Csak kinyitjuk a fiókot és válogatunk a gazdag kínálatból. Mert minél idősebbek leszünk, annál nagyobb a kínálatunk, csak ügyesen kell válogatnunk! Ügyesen kell digitalizálnunk.

Gundy Sarolta – Hunhír.info