Bő másfél százada ezen a napon hunyt el “minden idők legjóképűbb” magyar férfiszínésze. Id. Lendvay Mártonról van szó (1807-1858), ő volt az, aki az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színház pódiumán elsőként “nyikkant meg”, vagyis Vörösmarty Mihály prológusában, az Árpád ébredésében mint Árpád ő hallatta legelőször a hangját. Ezek után a teátrumnak a haláláig tagja is maradt. S az előzmények?
Nos, Lendvay József sóházi mázsálótiszt Nagybányán született fia a hatodik gimnáziumi osztályban igen sajnálatosan megbukott. Eztán írnoknak állt, ám e munkát egy pillanatig sem tekintette sajátjának, már az első pillanatoktól kezdve a színészi pályára vágyakozott. Húszévesen fel is keresett egy műkedvelő társaságot, ahol sikerrel mutatkozott be a “Bánom, hogy megházasodtam” című színműben.
Eztán már semmi nem tartotta vissza, hogy elszegődjék vándorszínésznek Fejér Károly vándortársulatához. Innen jutott el előbb Kolozsvárra (ahol később, a városban elsőként, díszpolgárnak is választották), majd némi kitérők után előbb Budára, majd Pestre került, a Nemzetibe.
Jóllehet pályakezdése után még jó néhány kudarc érte a színpadon, külseje, hangja hozzásegítette ahhoz, hogy a romantikus kor egyik szépségideáljaként a már említett “legjóképűbb magyar férfiszínész” legyen: országszerte rajongtak érte és a “Szép Marci”-nak nevezték.
Miként egy erdélyi honlapon olvasható:
“Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején nemzetőrnagyként követi Kossuthot Debrecenbe. Világos után folytatja színészi pályáját, de már csak pár évig. 1854. január 31-én lépett fel utoljára. Már az előadás alatt sokszor megingott szemében a nézőtér, s midőn lehullott a függöny, elvágódott ő is. Agyvérzést kapott, többé nem léphetett fel.”
Halálos ágyán így szólt Vadnay Károlyhoz:
“Örömmel halok meg, mert nem hiába szenvedtem, nem hiába küzdöttem, a magyar színészetnek jövője van!…”
Utolsó szavai ezek voltak:
“Megtettem polgári kötelességemet!…”
Négy évi szenvedés után, 1858. január 29-én halt meg. Utolsó útjára, a Kerepesi-temetőben, huszonötezren kísérték el.
Holta után lelkes honleányi adakozásból szobor készült róla, melyet a Nemzeti Színház csarnoka előtt állítottak föl.
A lexikonok két gyermekéről emlékeznek meg: a szintén sikeres színésszé lett ifjabb Lendvay Mártonról, illetve Benke Rózáról. Utóbbi – törvénytelen – leány édesanyja Laborfalvi Róza, a későbbi Jókai Mórné volt.
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info