- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Felébredt a zsidó nagyfőnök

Lassan lecseng a három napnál kicsit tovább tartó csoda a Nélküled, nem nélküled, veled, vagy egyedül ülök-állok mizéria, amikor Heisler András Mazsihisz-vezér észbe kapott, ütni kéne neki is a vason egyet. Erre kapóra jött éppen a megrázó hír, hogy a magyarságot kifigurázó újságírókról plakátok készültek. Heisler ki is használta a helyzetet egy kis mártírkodásra, álrettegésre. Nézzük.

Az alapsztori ismert, volt a Puskás Aréna megnyitója, ahol felvidéki magyar gyerekek elénekelték a Nélküled című számot. A stadionban kb. mindenki ismerte és állva énekelte a dalt, kivéve az index újságíróját. Legalábbis ezt írta meg tudósításában, hogy kitűnjön a tömegből és ezzel is lázadozzon a nacionalista fertő ellen, nehogy elragadja véletlenül a hazafiasság szelleme. Jöttek-mentek a pengeváltások, publicisztikák születtek, politikai csoportosulások, pártok nyilvánítottak véleményt az ügyben. A Mi Hazánk még feljelentést [1]is tett.

Megszólalt az utca hangja is utóvégre. Poszterek jelentek meg, amelyek a baloldali közösségből felháborodást váltottak. A posztereken Dezső András és Miklósi Gábor látható (hozzájuk fűződik az ülve maradós provokáció) egy izraeli zászló előtt, „Mi is a határon túlról jöttünk!” felirattal, alatta pedig a következő címkék olvashatóak: konstans rinyálás, látens magyarellenesség, hazaárulás.

A magyarországi izraeli nagykövetség tette a dolgát, reagált: „Mélységesen elítéljük ezt a posztert, amin antiszemita és Izrael-ellenes szimbólumok és mocskolódások láthatóak. Rasszizmusnak, gyűlöletnek és felbujtásnak semmilyen párbeszédben sincsen helye. Biztosak vagyunk benne, hogy a magyar hatóságok el fogják távolítani az olyan posztereket, mint ez.”

De lássuk végre a rég nem látott szellemi vezető reakcióját is. Egy időben sokat mazsoláztunk a Mazsihisz honlapjáról, elképzelhető, hogy ezt a szokásunkat elővesszük újra, hiszen nem szeretnénk lemaradni ilyen gyöngyszemről, amit például az alábbiakban közlünk. Ebben a békeszerető Heisler András arra figyelmeztet, hogy az oké, ha valaki egyrészről nemzeti-vallási alapon alázza a másikat nyilvános megnyilatkozásban, az viszont már nem oké, ha erre a megszólított társadalom reagál. Mert az már nagyon antiszemita. Ennek okán pedig ő mélyen együttérez az oltogató, provokáló, megsértett újságíróval.

Mára a magyar közbeszéd oly mértékben vált sértetté és hisztérikussá, hogy mindannyiunk felelőssége mérsékelni azt.

Budapest terein az Index újságíróit ábrázoló antiszemita plakátok tűntek fel. Az eset előzményeként az Index újságírója beszámolt a Puskás-stadion avatásáról. Helyes-e dafke nem felállni, majd ezt dacosan megírni egy tudósításban, arról lehet vitát folytatni. Sértettségeinket azonban méltósággal kell viselni, mert az senkit nem jogosít fel mások elleni uszításra, ez civilizációs minimum. Aki pedig megbántott magyarságában zsidózni kezd, az nem csak ostobán és felelőtlenül cselekszik, hanem nemzetellenesen is, hisz a nemzet közösségét tagadja meg.

A névtelen antiszemita plakátok napok óta tartó nyilvános uszítás betetőzését jelentik. Jó lenne, ha a sérelmeket elszenvedni vélők egy része nem az értelmetlen, szimbolikus háború további gerjesztésével reagálna.

Jó lenne, ha mindenki ki tudna jönni az agresszív önigazolás csapdájából és nem kellene hétről-hétre valódi, komoly kérdések megbeszélése helyett méltatlan, színvonaltalan, szégyenteljes dolgokkal foglalkozni. Az érintett újságírókkal szolidárisak vagyunk.

Heisler András,
Mazsihisz elnök

neva – Hunhír.info