Hadd kezdjem azzal, hogy amit Vona a szlovákokkal és románokkal való, Trianon megoldását követő együttműködésről mond, az egész egyszerűen abszurdum. Röhejes azt remélni, hogy a szlovákok vagy a románok önszántukból, józan belátás alapján megadják az önrendelkezés jogát a magyar kisebbségeknek. Szomszédaink előbb dobnak le egy atombombát saját magukra, mint hogy Trianonnal kapcsolatban bármit is újragondoljanak. Ha a Jobbik jövőképe ez, akkor a Jobbiknak ugyanúgy nincs reális jövőképe, mint a Fidesznek és az MSZP-nek, és semmilyen alapja nincs a két nagy pártot a jövőkép hiánya miatt cikizni.
Amellett sem lehet szó nélkül elmenni, amit Vona Gábor a radikális ifjúságról mond. Idézem: az ifjúság egy jelentős részét megnyertük, amely nem egy párt iránti szimpátiát jelent valójában, hanem egy világképet, egy eszmeiséget, a nemzet közösségéhez tartozás igényét és büszkeségét. Ezek a fiatalok nemzetiként öltözködnek, hallgatnak zenét, választanak programokat és alakítják ki véleményüket a világról. Kiszabadítottunk egy szellemet a palackból. És ez a legnagyobb erőnk, mert aki a fiatalok gondolkodását alakítja és formálja, az a nemzet jövőjét alakítja és formálja.
Nagyon finoman fogalmazva is úgy minősíteném a fentieket, hogy Vona Gábor valótlant állít. Én elég sok jobbikost ismerek, de nincs egyetlen egy sem közöttük, aki a Jobbik megjelenése óta másképp kezdett öltözködni, más zenét kezdett hallgatni, vagy alapvetően más lett a véleménye a világról. A Jobbik nem szabadított ki semmilyen szellemet a palackból, hanem egyszerűen tudomásul vette, hogy a már kiformálódott világképű, ízlésű radikális fiatalok (más lehetőség híján) hozzá csapódnak, a felvilágosító munkát meg internetes hírportálok és lelkes önkéntesek végzik helyette, és neki mindezért nem kell csinálnia semmit. Jobbikos szavazókat toborozni – azt még talán, de a radikális nemzeti világnézetet terjeszteni?! Ilyet szerintem még a fanatikus jobbikosok sem mernének mondani a pártról. Ugyan már, hány nemzeti zenekar születésénél bábáskodott a Jobbik? Hány irodalmi, történelmi munka megjelenését támogatta a Jobbik? Hány fiatal értelmiségit képzett ki a Jobbik?
A szomorú valóság az, hogy a Jobbik a radikális világnézet terjesztése érdekében szalmát keresztbe nem tesz! A párt egyik legnagyobb gyengesége éppen az, hogy az aktuálpolitikai célok érdekében teljesen elhanyagolja az emberek felvilágosítását. Hányszor beszéltünk arról a barátaimmal, hogy mennyivel több embert tudnánk meggyőzni, ha a Jobbik legalább egy kicsit segítene, megszervezne minket! Eddig abban bíztunk, hogy a párt idővel felismeri a mulasztását, de Vona beszéde nem sok reményt hagyott. Lehetséges, hogy Vona Gábor komolyan azt hiszi, hogy ők formálják a fiatalok gondolkodását? Ha így van, az elképesztő félreismerése a helyzetnek.
Általában az egész beszédből hiányoltam az őszinte, önkritikus hangot, a hibákkal való szembenézést. Azt vártam volna, hogy ha burkoltan is, de Vona beszél arról, hogy a párt eltűnt az utcákról, az emberek életéből, és hogy a Jobbik Magyarországért mozgalom kómában fekszik – majd ezekre valamilyen megoldást ígér. Ehelyett Vona nem hogy megoldási javaslatokat nem tett, hanem egész egyszerűen letagadta a problémákat. Azt mondta: (…) én a Jobbik jelentőségét nem az Országgyűlésben tartom igazán lényegesnek. A mindennapokban érződő hatásunk ennél sokkal-sokkal fontosabb. A mozgalomról pedig ezt: A Jobbik pedig továbbra sem párt, és amíg én vagyok az elnöke, sohasem lesz az. A Jobbik mindig mozgalom marad.
Miféle mindennapokban érződő hatás? Kell-e bizonygatni, hogy ez legfeljebb Vona Gábor fantáziájában létezik? Vagy azt, hogy a Jobbik már régóta nem mozgalom, hanem színtisztán, száz százalékig politikai párt? Nem tudom, Vona csak minket akar-e ámítani, vagy saját magát is, de egy biztos: azzal egyetlen problémát sem oldunk meg, ha a szőnyeg alá söpörjük.
A beszéd adós maradt a hogyan tovább? kérdés megválaszolásával is. Vona rengeteget kritizálta a kormányt, elmondta, mit kellene tenni, és hogy ők mit fognak tenni, ha kormányra kerülnek – de arról egy árva szót sem szólt, hogy ezt a kormányra kerülést hogyan képzelik, és mit fognak tenni érte a közeljövőben.
Végül egy inkább formai, mint tartalmi kifogás. A beszédben előforduló poénok közül néhány igencsak ízléstelenre sikeredett, mint például: mi van Geronazzo Mária szájában; aki a kicsit nem becsüli, a nagyot bekaphatja; a kormány igyekezetében becsinál; Gyurcsány Ferencet több darabban szeretnénk látni, stb. Én azt hiszem, az új erő vezéréhez méltatlan, hogy ilyen alpári humorral szórakoztassa a közönségét. Sőt, továbbmegyek: egy, a magyarság jövőjéről szóló beszédben egyáltalán nincs is helye poénoknak, mert a téma túlságosan komoly ehhez. Talán jobb lenne az efféle poénkodós szónoklatokat meghagyni Orbán Viktornak.
Torma István