A tiszaeszlári eset és a későbbi híres per részleteit – gondolom – ismerik az olvasók, korábbi beszámolóimban is felelevenítettem már, most nem kívánom ismételni magamat. Jól eső érzés töltött el minket, amikor megérkeztünk, azt láttuk, hogy sok koszorú és emlékszalag van a síremléken. Elhelyeztük a koszorúkat, meggyújtottuk a mécseseket, és néma főhajtással emlékeztünk a leánykára. A mellettünk elhaladók ezúttal nem álltak meg beszélgetni, de már barátságosabban köszöntek – mintha régi ismerősök volnánk, ami hét év távlatából nem meglepő. Nem időztünk sokat a szabolcsi településen, de azt láttam az arcokon, hogy végre kezdenek feloldódni. Az évek során több rendezvény is volt a településen amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az itt élő emberek levetkőzzék gátlásaikat, amely az elhallgattatás alatt rakódott rájuk. Az első látogatásunk idején (2003) tapasztalható feszültségből már csak nagyon enyhe kis szellőcskét véltünk felfedezni, s ez mindenképpen biztató jel, és jó példa az ország számára, hogy igen is merjünk beszélni és emlékezni arról, ami nekünk fáj…
Útban hazafelé megálltunk egy pillanatra Olaszliszkán, ahol a négy éve meggyilkolt Szögi Lajosra emlékeztünk. Számtalan mécses és a friss virág jelzi, hogy sokan leróják kegyeletüket az értelmetlen halált halt tanár emlékhelyénél. Mi is elhelyeztünk egy mécsest, mert megbocsátani lehet, de felejteni nem szabad.
Vajda Sándor
Karcsa-Bodrogköz Jobbik elnök
A koszorúzásról készült képek megtekinthetőek a Karcsa-Bodrogköz Radikálisok /www.karcsamiep.gportal.hu/ honlapon