A történetem visszagondolva részemről tanulságos és kissé mulatságos volt, de örömmel megosztom.
2010. augusztusát írták…
Tele nyári vidámsággal és jókedvűen épp a 4-es számú főúton tartottam hazafelé Debrecenbe, amikor egy kanyarban villogó rendőrautóra és két \ hatalmas\ rendőrre lettem figyelmes az égbekiáltóan csúnya megkülönböztető mellényben. Az a 08 mintájú jó láthatósági átvető nevű új csodában.
Ennek viselőjét állítólag már este is 170 méterről is ki lehet szúrni, míg a korábbi mellények viselőjét, csak 45 méterről lehetett észrevenni.
Egy közúti rendőr mindennapjaira lefordítva a dolgot ez úgy néz ki, hogy egy 110 km/h-val haladó autós nagyjából 96 méter alatt tud teljesen megállni, ami bőven elég, ha 170 méterről látja a neki jelző rendőrt, és nagyon kevés, ha csak 45-ről.
Ezek szerint romlott a látásom?
🙂
Nem hiszem.
Inkább a rendőrségi felvételit intéző személy szemével lehetett valami baj, hiszen a majd 70 kg-os emberkéken (szerintem felszereléssel együtt) 170 cm magassággal megtoldva iszonyúan állt a rendőregyenruha.
Megálltam, irataimat magamhoz véve kiszálltam, bár ne tettem volna, hiszen a világ legkomikusabb helyzete állt fenn…
194 cm magasságommal úgy látszott, hogy két törpébe ütköztem. Azt még nem tudhattam, hogy a gonoszabbik fajtából!
A neveltetésemnek köszönhetően előre köszöntem és átnyújtottam az irataimat, melyre egy alig halható elharapott hónapot köszönést kaptam a kopaszabbiktól, aki lehetett kb. 29 éves de olyan lazán álldogált, hogy alig bírtam visszafojtani a kitörő nevetésemet…
Miközben rám se nézett, az irataimat kezdte sorban nyitogatni, közben persze feltette a kérdéseit mellyel nap mint nap szembesül a főúton autózó…
\ -Honnan, hová tart? Mi célból?\ -jött az első intelligens kérdés.
Pestről-Debrecenbe- válaszoltam.
\ -Aha látom, Debreceni!\ – jött a válasz.
Na gondoltam magamba ez biztosan rokona valami jósnak is, és fantasztikus képességgel bír, hiszen eszembe jutott, hogy a lakcímkártyámat elfelejtettem odaadni, a személyimet meg még fordítva fogja…
🙂
Ezek szerint, ő fejjel lefelé tanult meg olvasni.
\ -Mi visz a kocsiban?\ – jött az újabb kérdés. Miközben a másik derék vitéz mellettünk a tonfájával kezdett játszadozni, mintha nekem tartana bemutatót, hogy egy karikába ki-és be tudja helyezni. Nagyszerű, ezt egy kb. 8 hónapos gyerek is megtudná tenni, gondoltam magamban, persze a kis gonosz alapjaiban ott bújt a bensőmben, mindenáron kicsikarva, hogy elnevessem magam az intézkedésen és a körülményeken.
Majdnem sikerült, leesett ugyan is a tonfa, de a földről éppen visszapattanva sípcsonton ütve a bátor és ügyes rendőrt.
🙂
Majdnem kirobbant belőlem a nevetés.
Láttam majd becsinál a fájdalomtól, de némán és összeszorított foggal tűrte a fájdalommal járó hősi cselekedetet.
Jött az újabb kérdés:
\ - Fogyasztott-e drogot vagy alkoholt?
– Nem. -feleltem.
\ -Akkor mitől csillog a szeme? – válaszolt rögtön.
– Attól, hogy a társa már 2 perce a szemembe világít…
Nem szólt vissza.
Eme történések során már kezdtem kellemetlenül érezni magam, hiszen majd 20 perce forgatta az irataimat, amikor a bátor tomfa bajnok rendőr előrelépett és nekem szegezte a következő kérdést:
\ Hogy mi közöm az Új Magyar Gárdához?\
???
Kissé meglepődtem, hogy megjött végre a hangja, de azon még inkább, hogy egy labdarúgó válogatott öltözékére hímzett címer ,az érettségizett egyenruhások következményeként ily hamar az első mondatává válhatott…
🙂
Már nagyon untam a várakozást, és nyakam is kiállt a folytonos magasságkülönbséggel járó lefelé nézésből…
Azonnal válaszoltam:
– Ha közöm is lenne, akkor magának ahhoz égvilágon semmi köze se lenne…
🙂
Na erre beindult a két zöld mellényes kerti törpe! Hamar átváltottak bátor és gonoszba…
Felfújták egyből magukat, hátha magassági különbség kiegyenlítődik… és átváltottak fura mód tegezésre, amikor mindketten a öcséim lehettek volna.
Majd ők megmagyarázzák, hogy én kihez és mihez tartozhatom, ha tovább akadékoskodok, akkor azonnal bevisznek, és azt nagyon megbánom…
Erre nálam már elszakadt a cérna…
– Mit képzel magáról, mit fenyeget maga? Semmit sem követtem el, de majd fél órája csak rabolják a drága időmet. Ha megakarnak büntetni tegyék, de nem érzem jogosnak a nevetséges intézkedésüket és viselkedésük is közröhej tárgya már…
Láttam, hogy szinte lángol mind a négy szemük és azt méregetik, hogy a majd 120 kg szemben mit tehetnének.
Akkor már nem bírtam magammal…
Folytattam az okosítást…
– Ha jól tudom a szabályzat szerint az intézkedés alatt maguknak, nem kellene bagózni, rágózni, és tegezni sem tegezhetnek, mert nem vagyok a haverjuk, s az intézkedés szabályai amúgy is magázódást írnak elő…
Az meg, hogy kihez és hová tartozom nem vagyok köteles elmondani, és nem is tenném amikor, csupa ilyen bátor emberekkel van tele a rendőrség, hogy csak a magyar autóst merik állandóan zaklatni, megállítani… a bűnözőktől meg be vannak sz@#rva…
Elmondtam (füllentve) hogy a barátom minden látott, és felvett a kocsiba beépített kamerán keresztül és az első lépésem lesz az intézkedésük kapcsán feljelentéssel élni.
🙂
– Tényleg kamara van az autójában? – kérdezte a bátor tonfa bajnok.
-Igen. – válaszoltam és ráböktem egy dobozra, ami olybá tűnt a csillogás hatására, mint valóban egy technikai objektívval ellátott készülék lenne a szélvédő mögé helyezve.
🙂
2 perc múlva már csak azt láttam, hogy a kezembe nyomják az irataimat, be vágódnak a rendőrautóba, s nagy sebességgel elhajtanak az ellenkező irányba…
🙂
Engem majd hazáig rázott a tiszta nevetés.
🙂
Ilyen bátrak a mai magyar rendőreink.