Napokban sétáltam japán barátommal. Mutogattam Budapest belvárosát, bár becsületére válva jobban ismerte történelmünket mint egy átlagember. Kínos magyarázkodásra került sor, mikor meg kellett magyaráznom neki bizonyos számára nem érhető dolgokat.
A szovjet temető és az amerikai követség két potenciális hatalom mellett a globális világ pénzügyi képviseletét, a bankokat láthatta a Szabadság téren… Magyar vonatkozású emlékművet keresett állandóan. A szimbólumok fontosságát elemezte, megjegyezvén, hogy nonszensz, ez olyan mintha Hirosimában amerikai temető lenne a harangok helyén. Mentsem a menthetetlent, elvittem a Hazatérés templomába. Története Trianonhoz kötődik. Gyülekezete az elszakított országrészekből ideérkezett, Magyarországot választó, elsősorban királyi tisztségviselőkből alakult ki az első világháború után. Névadásával az elszakított területek egy részének 1938-1940 közötti visszatérését örökítették meg. Feliratát 1949-ben eltávolították, mutatván, van itt méltatlanul eldugva nemzeti vonatkozású építmény is. Enyhültek a vonások és meg döbbenésemre Petőfi sorait idézte:
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Könnybe lábadt a szemem, és összetettem két kezemet és meghajoltam vendégem előtt tiszteletem jeléül.