A buszra várva ültem a padon, s hogy elüssem az időt, hát olvastam az utazásra előkészített könyvemet. Körülöttem egy olyan ötéves körüli kisfiú ugrándozott, aki meg is szólított, beszélgettünk, majd megkérdezte miféle könyvem van, és olvassak neki. Elmondtam, hogy ugyan felolvashatnék neki, de úgysem értené, mert magyarul van. Ő egy szerb kisfiú. Erre kikerekedett a szeme, és a következő pillanatban már mindenki hallhatta, ahogyan azt kiabálja, hogy ha magyar vagy, akkor meg kell halnod, s a kérdésemre, hogy ugyan miért is, csak annyit mondott: Nem tudom, de az apukám mindig azt mondja, hogy minden magyarnak meg kell halnia. Persze rögtön az anyjára néztem, de esze ágában sem volt fegyelmeznie a fiát, bizonyára még büszke is volt rá, hogy csemetéje már ilyen kicsi korában megtanult ilyen fontos dolgot. Én pedig próbáltam tovább olvasni a könyvemet, miközben a fiúcska Meg kell halnod!-okat kiabálva továbbra is ugrált mellettem.

Mindez egy Topolya és Szabadka közötti buszállomáson történt. Az egyik város ugye a tolerancia városa, a másik pedig a virágzó multikulturalizmusé. Legalábbis ezzel fogadják e régió vendégeit, ezt szajkózzák szinte minden rendezvény megnyitóján. Hátha elhisszük.