Soha ily élményt nem kívánok senkinek, főleg átélni a tehetetlenség és a düh az emberi gyarlóság leküzdése, lelkekben és a fizikai valóságban. Megdöbbentő volt számomra, szemtanúja lenni mikor az életösztönt legyőzi a birtoklási vágy. Tudom egy élet munkáját nehéz otthagyni, de azok az idős emberek képesek lettek volna meghalni javaikért. Nehéz kikapcsolni ilyen ilyen helyzetekben a természetes empátiát.

Láttam sokkot kapni tűzoltókat, a sorozatos tragédiák látványát nem bírták elviselni. Átérezték mások bajait és szalmaszálként roppantak össze. Tragikomikus volt nézni a felhalmozott ivóvíz menyiségét e területen, talán tisztítószer és fertőtlenítő jobban elkelt volna.

Külön történet, azt hinné az ember több baj már nem jöhet, de az ott hagyott házakat még ki is rabolták. A jéghegy csúcsa az árvíz sújtotta családok gyermekit a zánkai táborban még éjszaka meglátogatták, és elvitték pénzüket, mobiljaikat… Mit lehet mondani, emberekből vagyunk!