Mindig olyanok miatt, akik nálam elesettebbek, kiszolgáltatottabbak, sérülékenyebbek voltak.
Sok embernek voltam barátja. Sokan fordultak hozzám problémájukkal, és Én minden esetben segítettem, vagy összehoztam a segítségre szorulót olyannal, aki segíteni tud. Ha nekem volt gondom, elvonultam egy félreeső zugba és próbáltam megemészteni.Többször töprengtem azon, vajon hol van ilyenkor az a sok ember, akik ha bajba kerülnek, mindig megtalálnak. A végén mindig arra a következtetésre jutottam, hogy azért van ez így, mert Én erős vagyok, és egyedül is megoldom. Azután meg is oldottam. Majd újabb probléma, és újra megoldottam. Dolgoztam, de többször előfordult, hogy másnapra nem volt amit enni adhatnék a gyerekeimnek. Hát elmentem csigát gyűjteni, ha itt volt a szezonja, vagy napszámba borsót, paradicsomot, novemberben sárgarépát szedtem. De az is előfordult, hogy a szeméttelepre mentem vasat gyűjteni, amit leadhattam a MÉH-telepen. Cigánymunka? Nem! Étel a gyerekeimnek!

Mindezt egy férj mellett, akit ez a helyzet nem rázott meg annyira, hogy dolgozni menjen. 15 évig bírtam, aztán kiléptem ebből a házasságból. Új párom rendes, törekvő, dolgos ember. Új pár, új munkahely, új élet.

A nagy világgazdasági válság során, mint számtalan más cégnél, az Én munkahelyemen is leépítés volt. Az akkor elbocsájtott 480 ember között ott voltam Én is.

Ismét új munkahely. Ezúttal a CBA Áruházlánc egyik budapesti üzlete. Innen mintegy két hónap után menekültem a kisfőnököm egyre durvább szexuális zaklatásai miatt. Nem szívesen emlékszem vissza, nem is taglalnám. A párom a mai napig sem tudja a valódi okát annak, miért is menekültem onnan szinte pánikszerűen.

A lényeg, hogy ismét csak az Ő fizetésére számíthattunk. Lakásrészlet+rezsi+élelem, minderre édeskevés. Tanakodtunk, végül arra a következtetésre jutottunk, hogy saját kis vállalkozást kellene indítanunk. Nosza rajta, kiváltottam az engedélyt, a kosztpénzből lecsíptük amennyit csak lehetett, vásároltunk egy pár árucikket, főleg magyaros dísztárgyak voltak ezek, meg egy sor kézműves kelléket, amikből Én készítettem dísztárgyakat.

Elindultunk, hogy eladjuk ezeket. Az egyik piacon annyi helypénzt kértek, amennyi nem volt a zsebünkben. A másik piacon a piacfelügyelő olyan asztalt adott nekünk oda, ami mellett egy cigány páros árusító helye volt. Portékájukkal tele volt rakva az az asztal is, amiért nem fizettek. Hangosan méltatlankodtak, és szidalmaztak minket, hogy miért akarunk mi pont melléjük menni. Szép kis veszekedés lett belőle, ami majdnem verekedéssé fajult. Mai napig nem tudom, hogy tényleg csak az az egy szabad hely volt-e a piacon, vagy a piacfelügyelőnek nem voltunk szimpatikusak.

Minden esetre le is ment a kedvünk az egész piacozástól. Idő közben aranyos barna bőrű szomszédaink miatt saját lakásból albérletbe kényszerültünk. Az itteni bérleti díjat+rezsit, és a saját lakásra felvett bankkölcsönt nem bírtuk fizetni, tehát hamarosan úszik a saját ingatlan. Közben kedvesem egy hirtelen ötlettől vezérelve feladott egy hirdetést, miszerint takarítást vállalunk. (Egy ismerőse ezzel foglalkozik, és nem mondom, hogy milliomos, de szépen él belőle.)

Jelentkezett egy cég, kivitelezés, felújítás utáni takarításra alvállalkozókat keresnek. Gyorsan felvetettem a tevékenységeink közé az épülettakarítást, és örömömben a fellegekben jártam, szinte lebegtem, amikor a velük megbeszélt találkozóra mentem. Ismertették a cég profilját, ecsetelték, hogy amennyiben szerződést kötök velük, vállalják, hogy a szerződés ideje alatt (1 év) öt millió forint értékű üzletet hoznak nekünk. Ebből 10% az Ő jutalékuk.

Nem bántam. Ha valakinek a közreműködésével évi ötmillió forintnyi bevételhez jutok, zokszó nélkül juttatok belőle neki 10%-ot. Ha lehet még magasabbra emelkedtem a fellegek közé. Közölték, hogy ennek a 10%-nak az egynegyedét a szerződéskötéskor kell megfizetni. Ekkor pottyantam vissza a földre. Nem is pottyantam, zuhantam! Mégpedig arccal lefelé……….. és jól bele is fúródtam………talán még mélyebbre mint előtte voltam.

Nem is emlékszem pontosan hogyan is búcsúztam el tőlük, rémlik, hogy olyasmit makogtam, majd jelentkezem. A hazafelé utamra sem emlékszem. Aztán valahonnan mélyről előtört a rég halottnak hitt optimista Énem. Gondolkodtam, csak össze tudjuk kaparni valahonnan azt a pénzt. – Ha eladjuk a mosógépet, a számítógépet meg a televíziót – Áááá, akkor sem jön össze ennyi. Ha eladjuk az autót, akkor pedig nem tudunk elmenni elvégezni a ránk bízott munkákat.

– Talán anyukám tud segíteni! – Gyorsan felhívtam.
Nagyon sajnálja, de most nem tud segíteni. Ahogy a tudatomig hatoltak ezek a szavak, úgy borult rám a sötétség. Összeroppantam. Depresszió-közeli mindennapok, gépiesen elvégzett háztartási feladatok, és közben sötétség.

Párommal egészen eltávolodtunk egymástól. Olyan volt, mintha más dimenzióban éltünk volna. A megoldáson törte Ő is a fejét, de nem találta. Gárdistaként addig végzett feladataimat elhanyagoltam. Nem voltam kíváncsi senkire. Próbáltam felállni, de most mélyebben voltam mint eddig bármikor. Komolyan foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata. Ekkor jött a vörös hajú tündér. Ismertem már egy ideje, csak azt nem tudtam róla, hogy tündér.

Felhívott telefonon, hallotta a hangomon, hogy valami nagyon nincs rendben körülöttem. S bár senkit nem akartam látni, Ő kikényszerített egy találkozót. Eljött hozzánk, faggatott, hogy mi van velem. Addig-addig, amíg ki nem tálaltam mindent. Hogy reménytelen az egész, nem hogy előbbre nem jutunk, de egyre lejjebb süllyedünk, hogy naponta egyszer eszek, hogy a családnak jusson. Jóságosan mosolygott, amolyan tündér módra. Azt mondta, ha kisírtam magam, akkor nyugodjak meg, mert Ő ezt a pénzt előteremti nekünk.

Közben megérkezett a párja is, Ő meg felajánlotta, hogy kölcsön ad annyi pénzt, amennyire szükségünk van ahhoz, hogy megfelelő tisztító szereket, és a takarításhoz elengedhetetlen szerszámokat megvegyük. Könnyeimen át bámultam rájuk, nem tudtam megszólalni. Ez egy szerdai napon volt.

Következő hétfőn ismét felhívott a vörös hajú tündér, és azt mondta, keressem fel a közvetítő céget, mondjam meg, hogy kedden megköthetjük a szerződést, mert megvan a szükséges 125 000 forint.
Elakadt a lélegzetem, valamit makogtam a telefonba, aztán csak ültem az ágy szélén, bámultam ki az ablakon, és patakokban folyt a könnyem. Hihetetlen!

Énértem, akit annyi sok ember vallott barátjának, de soha senki nem tett értem semmit, Énértem és a páromért most összefogtak a pártoló tagok és a gárdista bajtársak. Összefogtak, hogy segítsenek kimászni a szakadékból, amibe önhibánkon kívül jutottunk. Ők, akik közül többen jól ismernek, de talán akad köztük olyan is, aki csak annyit tud rólunk hogy gárdisták vagyunk.

Az a szó, hogy KÖSZÖNÖM, még ha százszor-ezerszer mondom is el, akkor sem fejezi ki azt amit érzek.
Nincs erre szó! Zokogásig megható, felemelően léleksimogató érzés. Másnap megkötöttük a megbízási szerződést a közvetítő céggel. 125 ezer forint + áfa!! Hoppá! Az áfa fölött teljesen elsiklottunk. Nincs annyi pénzünk. Na nem baj, ráírták a szerződésre, hogy az áfa július 15-éig kiegyenlítésre kerül.

Aláírtuk, máris elénk tettek három munkaajánlatot. Magánlakás felújítás utáni nagytakarítása Budaörsön. Nagyszerű! Ózdon egy szupermarket felújítás utáni nagytakarítása, valamint Kaposváron egy intézmény napi takarítása. Reményekkel tele tértünk haza.

Na most aztán nem lesz több kenyérgondunk, bár alaposan meg kell ezért dolgoznunk, de ezt egyáltalán nem bántuk. Kaptunk a vörös hajú tündér párjától 40 ezer forintot, hogy megvehessük a kezdéshez elengedhetetlen felszerelést. Vásároltunk tisztítószereket, különböző törlőruhákat, ablakpucoló szerszámokat, a maradék 8 ezer forintért üzemanyagot tettünk az autóba.

Aztán rájöttünk, hogy sem a kaposvári, sem az ózdi munkaajánlatot nem tudjuk elvállalni, mert nincs pénzünk arra, hogy több alkalommal elmenjünk ezekre a helyekre. Maradt tehát a budaörsi családi ház. Erre készítettünk egy árajánlatot. És most várunk. Várunk, várunk.

Várunk arra, hogy dolgozhassunk végre, és megkereshessük kis családunknak a napi betevő falatot. Várunk, hogy csak felfigyel valaki arra a rengeteg hirdetésre, amit különböző internetes oldalakon jelentettem meg a vállalkozásunkról, vagy a közvetítő cég ajánl olyan munkát, amiből végre némi bevételünk is származik.

Várunk, és közben egyre csak fogy az erőm, közben egyre csak fogy a kenyér az asztalról, és nincs miből pótolni…… és közeledik elseje, és fizetni kell a lakbért és a rezsit. A könnyeim is elfogytak már. Vágyam is csak egy van. Zuhanni, zuhanni, amíg egy csattanással véget nem ér minden.