Ha a Fidesz nem vonja felelősségre ezt a bűnszövetkezetet, amely pártnak álcázza magát, akkor számolhat az MDF sorsával, csak gyorsabban. Nem fog eltelni 20 újabb év. Remélem erre ők is rájöttek.

Ami az elmúlt évek utcára vonulását illeti: kevesen voltunk ahhoz képest, hogy mik történtek az országba és mennyire fel voltunk háborodva. Fúj a szél, meg minden. Nyif-nyaf. Gyengék vagyunk, a leggyengébbek Közép-Kelet Európában, ha nem az egész Európában. Legalábbis itt csonkaországban. Csak nyafogunk, siránkozunk, és mástól várjuk a megoldást. Amíg ilyenek maradunk, addig ne is várjunk semmit. Kíváncsi vagyok, hogy lett volna-e rendszerváltozás, ha éles fegyverrel kellett volna szembenézni, mint pl. Romániában és Erdélyben.

A legszomorúbb, hogy a politikai és az értelmiségi elitünk annyira gyáva, annyira ügyel, hogy politikailag korrekt legyen, hogy a legkisebb kockázatot sem vállalja a demokrácia megvédésében. Ő aztán nem vegyül a csőcselékkel (hacsak nem a szónoki emelvényről). Mert a nép fia esetleg mély megalázottságában, elkeseredésében eldob esetleg egy papírgalacsint – uram bocsá’ egy követ – a hatalmi terrort megtestesítők és végrehajtók felé esetleg önvédelmi céllal. Mit szólnak a képviselő kollégák, pályatársak, mit szól a sajtó, mit szól Európa (Szovjetunió), mi lesz a jó hírével?
Kicsinyes önző fráterek. Elsősorban a nagy nemzeti értelmiségre, vezető pozíciót betöltőkre gondolok. (A nemzettelenek nem számítanak ebben a kérdésben, nem kell mindent másra fogni.) Több erkölcsi példát mutat egy tisztességes mesterember, asztalos, hentes, bolti eladó, kishivatalnok, aki tényleg a testi épségét, megélhetését (ha van még neki) kockáztatta vállalva az esetleges testi-lelki meghurcoltatást.

De mit kockáztat a nagy nemzeti elit? Pár rongyos ezer forintot? Vagy mit? Netán a becsületét? Könnyen lehet büszkén, emelt fővel sétafikálni gondterhelt arccal, demokrataként, áldozatvállalás nélkül.

Higgyék el nemzeti (?) parlamenti politikusok, mi is félünk, nekünk is fáj, ha megvernek, meglőnek, bevisznek a rendőrségre, ha megaláznak magyarságunkban, a saját hazánkban miközben – jobb esetben és megkésve – sápítozni méltóztatnak. Vajon tényleg rájöttek olykor, hogy az önök szavazóit, támogatóit verték, azokat, akik az önök újságait, könyveit vásárolják, az önök szavaira figyelnek?

Mi ott voltunk több százezren – pedig lett volna jobb dolgunk – a Kossuth téren, a Tv székház előtt, az Astoriánál, az Erzsébet hídnál, a várban és ki tudja még hány helyen. Mi helyt álltunk, biztosítottuk a lehetőséget, hogy önök lépjenek, hogy Magyarország megmeneküljön attól, amiben most vagyunk. És önök hol a kurva életben voltak? Politizáltak? Most meg üres az államkassza, offshore lovagok állami hivatalok élén, milliárdokat tettek zsebre azok, akiknek megfelelni akartak, akiktől féltek. Nehogy sorsközösséget vállaljanak a magyar érzelmű tenni akaró emberekkel és le legyenek fasisztázva, nácizva, szélsőségezve, csőcselékezve, huligánozva. Ha önök köztünk lettek volna, akkor most nem lenne Magyar Gárda, nem jutott volna be a Parlamentbe a Jobbik. Most lehet aztán sápítozni, fejet csóválni és (elméleti) demokráciáról papolni, szélsőségezni, radikálisozni. Én csupán annyit mondok, hogyha a Magyar hazát meg kell védeni ismét nem önök lesznek az első sorban, hanem azok, akik eddig is. Talán nem lesz nehéz kitalálni, hogy kik is.
És most esnek ki a csontvázak a szekrényekből. Ránk.

Mikor lehetne egyszer az, hogy mi csatlakozunk önökhöz, ha már kellően lecsőcselékezték, megalázták, szétlőtték, szét könnygázazták és bevitték önöket, mert kiálltak a nemzet érdeke, az igazsága mellett? Mi nem hagynánk önöket cserben, mert mi soha, de soha nem úgy vagyunk öltözve.

Szerintem cseréljenek ruhatárat, meg gatyát. Elkelne a tiszta.

Tisztelettel egy magyar a Kárpát-medencéből, a sok közül.