Kik rúgnak a magyarba s kéjjel, amire többek között az Adélkás Ady is biztatta őket, egyet elfelejtenek: nekünk kitüntetés mindez, noha nem a legkellemesebb. Azért vagyunk búsak, mert nekünk fáj. Mert mi nem vagyunk fából. Mert nekünk a haza és az anya édes, nem pedig hasznos.

Juhász Gyula

Szeged

A Tiszaparton halkan ballagok
És hallgatom, mit sírnak a habok?

E partok méla fordulóinál
Állt egyszer gőgös Attila király.

E tájon, hol a két víz összeér,
Áldozott egykor dús Ajtony vezér.

Ott fönn, ahol most vén harang dalol,
Dugonics András búsult valahol.

Mert búsulásra volt itt mindig ok,
Ugye bajtársak, ugye magyarok?

Itt Tömörkény, ott Gárdonyi lakott,
Petőfi Zoltán erre ballagott.

Megállok felhős tavaszég alatt
S míg megy a víz és az idő szalad,

Érzem, hogy az öreg Tisza felett
Az örök élet csillaga remeg.