Eme jeles történelemkönyv ugyanis oly mély pátosszal méltatja a finnugor rokonságot, hogy majdnem falhozcsaptam a kávésbögrémet. Első lépésben megismerhettem, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvek közé tartozik. Majd azt, hogy a magyarok a finnugor népekkel éltek együtt az Urál hegység környékén. A legkorábban ismert lakóhelyük, az őshaza az Urál, valamint a Káma és a Volga folyók között terült el. Innen mintegy 1400 éve délre, majd nyugatra vándoroltak. A 9. század elején a Don és a Dnyeper közötti sík vidéken éltek, szomszédaik bolgártörökök voltak. Ezt a területet egyik vezérükről, Levediről Levédiának nevezték.

Őseink nomád pásztorok voltak szoros kapcsolatot tartottak a szomszédos török népekkel. 1200 évvel ezelőtt a magyar törzsek elhagyták Levédiát, új hazájukat Etelköznek, nevezték el, mely a Dnyeper és Dnyeszter folyók között terült el.

Isten szavunk már megvolt a kereszténység felvétele előtt is. Ő lehetett az ősi vallásban az ég ura. A föld alatti világot, a földet és az eget a világfa kötötte össze. Ez olyan hatalmas volt, hogy a Nap és a Hold is az ágai között járta útját. A világfát csak a bölcs táltos ismerte fel.

Az áldozatokat is a táltos mutatta be, az ősmagyarok lovat áldoztak isteneiknek. A halott hősöket is lovukkal vagy a ló fejével és nyergével együtt temették el. A nemzetségek egy-egy állatot tartottak ősüknek. Ilyen lehetett a mesebeli sólyommadár, a turul is.

A krónika szerint (mivel ugye őseink nem ismerték az írást – ezt két oldallal előbb írták), a honfoglalás okai a sasok, valójában a magyarokra támadó nomád nép, a besenyők. Miattuk kellett Etelközből is továbbvándorolnia őseinknek. Az etelközi magyarok már a honfoglalás előtt többször megfordultak mai hazánk területén. A Kárpát-medence biztonságosabbnak tűnt számukra, mint Etelköz. A területet kevesen lakták, ezért nem is álltak ellen a honfoglalóknak. A magyarok fő seregét 895-ben Álmos fia, Árpád vezette az új hazába. (Pár sorban megemlítették a vérszerződést is!)

A honfoglaló magyarok Levédiában tanulták el a török népektől a rovásírást. A székelyek még ötszáz évvel ezelőtt is használták a rovásjeleket. A rovásírás bizonyítja, hogy őseink a latin betűírás átvétele előtt is értettek a betűvetéshez.

… és itt tettem le a könyvet. Nagyon gyorsan. Legszívesebben tűzre dobnám, főleg amikor a lányom megkérdezte, hogy miért is hazudnak a történelemkönyvben. Neki ezt a sok hülyeséget meg kell tanulnia? És mi van akkor, ha ő az igazat mondja?

Tényleg, mi van akkor, ha a gyerek megcáfolja a valótlanságot? Én csak biztatni tudom, és szó nélkül fogom aláírni az egyeseit, s ha sor kerül arra, hogy behívjanak az iskolába, azt hiszem, nem fogom véka alá rejteni véleményemet a mai magyar történelemoktatásról.