Mert ott idegenek csaptak arcul, itt meg mi magunkat ütjük. Hát veszett kutyák vagyunk mi, hogy magunkat marcangoljuk? Mi kell nektek, kedves széthúzó vezérjelöltek? Konc? Egységet hirdettek, és már a megszerzés előtt széthúztok? A szégyen öl meg! Az ideg emészt fel! Nektek nem elég, hogy nemzetünk újraélesztésénél segédkezhettek? Nektek rögtön a jéghegy csúcsa kell? Mi kell egy ilyen testvértagadónak? A Szent Korona? Az nem tűr meg tisztátalanságot! A nevezetes október 23-a óta egyre csak folyik a harc, utcán, plakátokon, nyilatkozatokban. Egyre durvul. Egyre vészesebb a helyzet. S most meg akarjuk ismételni Mohácsot? Lekötjük egyik kezünk, és nagy bőszen, félkézzel megyünk az ellenség elé?
Nem tudom, mit gondoljak, teljesen össze vagyok zavarva.
Nem érdekel, most ki mit gondol rólam. Nem érdekelnek a barátok véleményei, nem érdekel, hogy esetleg mit gondol rólam az az ember, akit eddig istenítettem. Egyet tudok: most a testvér megtagadta testvérét. Nem azt mondom, hogy a Magyar Gárda az egyetlen, aki jogosult bármire is. Én csak azt mondom amit eddig láttam: kint vannak az utcán, kint vannak a gátakon, mindenhol, ahol szükség van rájuk. Igen, mások is kinn voltak. Ugyanúgy. Pont ugyanúgy! Semmiben sem különböznek! Akkor miért ez a megkülönböztetés? Az elhatárolódás?
Csak állok kábán, egy szörnyű kaffkai agyrém közepén és semmit nem értek.