Határon túli magyar vagyok, Magyarországon tanulok. Szerbiában születtem. Mindig is úgy véltem, hogy szükség van egy nemzeti vezetőre aki vezeti a nemzetet, de azt is tudtam, hogy a nemzetnek is olyanná kell válnia aki megérdemel egy ilyen vezetőt. Tenni akartam a népemért, de nem tudtam hogyan. Talán egy évvel ezelőtt történt a következő eset: ültem a vonaton és azon gondolkodtam mit is tudnék csinálni? Én, egy egyszerű kisember aki még szavazni sem tud a Jobbikra. Egyszerűen dühített, hogy tehetetlen vagyok. Mikor leszálltam egy idős hölgy próbált lemenni csomagjaival. Többen nézték ahogy próbálkozik szegény néni. Odamentem, megfogtam a csomagot és lesegítettem. A néni ránézett az oldalamon lógó tarsolyra majd az árpádsávos pólómat vette szemügyre. Legvégül a szemembe nézett. A szeméből sugárzott, hogy meglepődött. Nem gondolta, hogy egy olyan külsejű férfi segít neki akit általában le csőcselékez a média. Majd a meglepetés átfordult hálává a szemében. Egymásra mosolyogtunk és szavak nélkül is tudtuk, hogy ez a világ rendje. A fiatal segít az idősnek aki ezért hálás.

Pár hónappal ezelőtt a Magyar Jelent olvastam a vonaton. Mellém ült egy fiatal házaspár. Megkérdezték, hogy milyen újságot olvasok. Odaadtam nekik és nagy érdeklődéssel olvasták a Magyar Szigetről szóló cikket. Nem hallottak még róla ezért meséltem nekik a személyes tapasztalataimról. Nagyon jót beszélgettünk és a végén mosollyal az arcukon tárgyalták meg, hogy már idén kilátogatnak és szólnak a barátaiknak is.

Ekkor már tudtam a megoldást. Hatalmas siker a Jobbik, a gárda, de nekünk is tennünk kell azért, hogy a nemzet felébredjen. Példát kell mutatnunk! Nem elég a tarsoly, az árpádsávos póló, a trikolóros karszalag. Meg kell mutatni, hogy ezen dolgok mögött milyen emberek vannak. Meg kell mutatnunk a társadalomnak, az egyszerű embereknek, hogy nem kell tőlünk félni, hogy nem bántani akarjuk a nemzetet hanem segíteni és felemelni.

Ezért szeretnék elindítani egy civil kezdeményezést. Tudom, nem én csinálok ilyeneket egyedül, de e cikk által szeretném felhívni a figyelmét a többieknek is, hogy mekkora változást tudunk elérni így. Épp ezért kérek minden magyar érzelmű embert, hogy mutassuk meg milyen emberek is vagyunk. Segítsünk az időseknek, a legnagyobb szeretettel forduljunk az érdeklődőkhöz és a szidalmazóinknak is próbáljuk meg szépen megmagyarázni érveinket. Ez a mocskos hatalom próbál minket is lezülleszteni, de mutassuk meg, hogy mi különbek vagyunk. Szeretnék elindítani egy láncot ami előre mozdíthatná, hogy a közvélemény ne csőcselékként nézzen ránk. Mindenki segítsen ott ahol tud. Ajánlja fel segítségét, erejét, jóakaratát annak akinek látja, hogy elkelne egy segítő jobb. Tudassuk egymással elért eredményeinket. Nem dicsekvésképpen, hanem azért, mert annál jobb érzés nincs (legalábbis szerintem) minthogy azt halljuk, hogyan segített egyik magyar a másiknak. Az én szívem ilyenkor érzi leginkább, hogy milyen jó is magyarnak lenni.

Engedjék meg, hogy soraimat egy vers részlettel zárjam:

És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt :
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!