Talán felnyílnak végre a szemek, talán ledobják a szemellenzőt az eddig nem látók.

Valami nagy dolgot cselekedtetek tegnap, kik ott fent ültök. Gondoljunk csak bele. Ha hagytátok volna a békés üldögélőket, ha csak állnak és nézik a droidok őket, hány ember legyintett volna bele a levegőbe: – Na, ez a nap is eltelt. De Ti, Ti aztán megmutattátok, hogyan lehet sárba tiporni mindent. Hát itt szúrtátok el, nem kicsit, nagyon& mert azok az emberek, akik ott voltak, átélték, látták, hallották, nem hallgatnak& elmesélik azoknak, akik erre bizony felkapják a fejüket& nem kicsit, nagyon&

Elértétek, hogy mindenki erről beszéljen, itthon és külhonban. Elértétek, hogy egy békés demonstrációba úgy beletapostatok, hogy ez zeng már mindenhol. Elértétek, hogy az eddig meg nem szólaló emberek végre hangot adjanak. Elértétek, hogy végre odafigyeljenek, mi is történik ebben a rohadt nagy magyar demokráciában. Elértétek, hogy izzottak a telefonok, ki barátot, ki ismerőst hívott fel aggódva érdeklődve. Elértétek, hogy összefogjanak az emberek, ismerősök, ismeretlenek. Elértétek, hogy minél többen legyünk, akik kimennek majd az utcára július 11-én. Ezért hatalmas köszönetet érdemeltek.

Fejet hajtok& a Magyar Gárda, Vona Gábor, és a tegnap ott lévő minden igaz magyar ember előtt& az összefogás előtt& a józanság előtt& Még mindig az a kép van előttem, ahogy a gárdisták egyenként elköszöntek&

Adjon az Isten Nekünk, magyaroknak, Szebb Jövőt!

Pálinkás Krisztina/Lyrian