Nem mondhatnám, hogy nem éreztem otthon magam közöttük, hisz \mintha már láttam volna\ nagy részüket – talán a Kossuth téren…?

Egyszer csak jött egy hír: Vona Gábort és a gárdistákat a Gyorskocsiba vitték, ott kell gyülekezni.

A kis csapat nem sokat teketóriázott, \elfoglalta\ a metrót, és irány a Batthyány tér, onnan a Gyorskocsi.

Kicsit meglepett minket, amikor befordultunk az utcába, hogy nem láttunk tömeget. Egy autó mellől előugrott valaki egy kamerával (nem tudom, hová tartozó ember volt, de végig maradt), és mi besétáltunk az épület elé.

Üres rendőrautók álltak végig az utcán, már majdnem \megsértődtünk\ a lazaságon, amikor a másik saroknál álló furgon mögül előlépett egy Sün, és odaintegetett.
Megnyugodtam: nem vagyunk egészen árvák. 🙂

Közben szállingóztak még oda páran, így kb 60 ember álldogált, várván valami hirt, vagy jelet. Néhány gárdista is megérkezett, hogy társaikról tudakozódjanak.

A \jel\ 3 fehéringes rendőr képében jelentkezett, akik kiléptek a kapunk hozzánk, és nagy komolyan megkérdezték: milyen célból gyülekezünk az épület előtt. Miután tájékoztatást kaptak érdeklődtünk a fogdában lévők iránt.

Nem lepett meg senkit, hogy ők természetesen \nem adhattak ki semmilyen információt\, igy hát maradtunk.

Ki-be jártak a sünök, és állítólag ott dolgozók a kapun, mi pedig szép türelmesen vártunk. Előbb Hegedüs Lóránt érkezett sietve, nagyon örültünk neki, majd Morvai Krisztina is \befutott\, és mielőtt bement volna ő is a fogda kapuján,még kedvesen beszélt nekünk arról, hogy mi a véleménye a dologról, és elmondta, hogy hogyan is zajlik majd bent az \eljárás\.

Amíg vártuk az információkat spontán énekkarként a Himnuszt, a Kossuth-nótát énekeltük, tudván, hogy azt a vasajtó mögött valami belső udvarban sorsukra várakozó fogvatartottak is hallják.

Megérte a várakozás, éjfél előtt valamivel nyílt az ajtó, és \szabadulólevelével\ kilépett egy fiatal gárdista fiú. Szegény szemmel láthatóan meglepődött a fogadtatáson, mi pedig örültünk, hogy ezzel elkezdték elengedni az embereket.

Éjféltájt lépett ki Vona Gábor, aki maga is megállt köztünk, és mi örömmel és figyelemmel hallgattuk minden szavát.

A közben ki-bejáró sünöknek csak annyit mondtunk: még nincs vége, fiúk! Folytatása következik!