Egy népnek akkor van létjoga, ha nyomot hagy – szellemileg is – a történelemben, a kontinentális térben és az időben. Azt akarjuk, hogy minden nép hagyjon ilyen nyomot, és ne legyen hajlandó egy öröm, vágyak és kockázatok nélküli \ cosmopolis\ -ban élni.
Az FND víziója a jövőről egy olyan világ, amelyben a nagy kultúrterületek önálló gazdasági térségeket alkotnak. A XXI. század kihívásait csakis az ilyen térségekben szövetkezett önálló államok politikai akarata oldhatja meg, nem pedig bürokratikus nemzetközi szervezetek. A szövetségek konkrét, közös vállalkozásokra fognak irányulni és a tagállamok önérdekét is szolgálni fogják.
Az imént megvillantott jövő felé való első gyakorlati lépés a jelenlegi nemzetközi gazdasági rend elpusztítása.
1. A \ nyugati\ ideológia a vallásos keresztény őstípusok elvilágiasodásából fejlődött ki. Ez a szekularizáció rétegesen, egymást követő lépésekben zajlott le: a XVI. századi puritanizmus, az angolszász liberalizmus és hedonizmus, a társadalmi szerződés tana, a felvilágosult kor ideológiái, a hegelianizmus örökösei: a szocialista és marxista tanok, s végül az utolsó rétegeződés: a \ Frankfurti Iskola\ revideált marxizmusa, amelynek gyümölcse a \ második baloldal\ radikális reformizmusa.
A nyugati ideológia három alapelven nyugszik. Az első az egyén, aki a keresztény túlvilági individualizmus transzpozíciója. A második az egyéni üdvözülés keresztény vállalkozásából örökölt fogalom: a boldogság. Természetesen ez a fogalom elvesztette lelki és üdvözüléstani jellegét, és az anyagi kielégülésben testesedett meg. A harmadik a boldogság elérésének fő segítőeszköze: az ésszerűség. A kereszténység részére ugyanis a világ ésszerű, mivel az isteni akarat kezdettől fogva egy meghatározott cél felé irányította.
A nyugati ideológia fenti hármas alapelve alapján a cél az egyén gazdaság-társadalmi boldogságának megvalósítása a társadalom racionális szervezése és elrendezése árán. A mai nyugati társadalmak mind egy azonos modell felé haladnak: a gondviselő állam szabályozta harmonikus fogyasztói társadalom.
Mivel a nyugati ideológia a kereszténység szekularizációja, érdemes összehasonlítani irányadó logikáját is. Azelőtt normálisnak tartották, hogy másvallású népek feladják sajátos kultúrájukat és vallásukat, és csatlakozzanak az egyedüli igaz valláshoz, azaz a kereszténységhez. Ma viszont az egyedüli \ igazi\ civilizációba, a nyugatiba való beolvadás a kötelező. A beolvadás elsősorban gazdasági folyamat, amit a fejlődés mítosza és a haladás ideológiája támasztanak alá.
Úgy a liberál-kapitalizmus, mint a marxista szocializmus célja egy planetáris civilizáció felépítése, amely lényegében egy racionális, egyenlőségre törekvő és \ békés\ gazdasági rendszer. Ez a \ laikus kereszténység\ , az ésszerűségre hivatkozva, konfliktusmentes harmóniát szeretne megteremteni a társadalomban. A nagy világvallások ennél reálisabban ítélik meg az emberi valóságot, mert a harmonikus lét beteljesülését csak a túlvilágra ígérik.
A nyugati társadalmakat irányító erők a hivatásos politikai osztályon kívül működnek. Más szóval: az egész nemzetet érintő fontos határozatok nem az intézményesített politika berkeiben születnek. A pártok ideológiái nem tanúskodnak politikai gondolkozásról, csupán választási, üzleti vagy hirdetési ötletek. A valóságban mind a bal- mind a jobboldal gyűlöli a politikát – azaz a hatalmat, a harcot, a történelmi méretű terveket és vállalkozásokat -, mivel ezek a fausti psziché és egy kalandos mitológia szülöttei, s mint ilyenek, összeegyeztethetetlenek a Föld és az emberiség egyesítésének nyugati eszményével, amely a politika végét feltételezi.
A nyugati társadalmakra mindinkább jellemző az állam politikai legitimitásának megszűnése. Az állam fő szerepe ma már redukálódik a társadalom bizonyos gazdasági és technikai színvonalának fenntartására, de mindenekelőtt maximális fogyasztásának biztosítására.
Ha elfogadjuk, hogy a politika mindazt felöleli, ami az alternatív kultúra-modellekért küzdő ellenfeleket polarizálja, akkor az új ideológiai konfliktusok megjelenése döntő fontosságú szociális tény. Ezért világos, hogy az új gondolkodási irányzatok, amelyek metapolitikai (= elméleti politikai) nyelven fejezik ki nézeteiket – például elméleti folyóiratok vagy kulturális szervezetek -, lényegileg sokkal inkább politikaiak és mozgósító erejűek, mint a politikai pártok és szakszervezetek. Az FND szerint azoké a jövő, akik új mozgósító és cselekvési formákat tudnak feltalálni anélkül, hogy választási vagy média sikerekre törekednének; akik nem mondanak le a valódi politikáról, s akik kiállnak elveikért anélkül, hogy ilyen vagy olyan konvencionális ideológiához kötnék magukat.
2. A totalitarizmus lényege a politikanélküliség. Az egész világra nézve kötelező modellnek tartott nyugati humanista, pacifista és ökonomista társadalom ellen – saját meggyőződése szerint – jogosulatlan bármiféle lázadás, hiszen a technokrata államok legitimitása a szabadságra és az erőszakmentességre alapozódik. Eme egyedül üdvözítő ideológia befészkeli magát az agyakba, s ezért automatikusan mindenki saját cenzorává és elnyomójává válik.
A fentiekből következően bármilyen autentikus \ felszabadító\ ideológiának politikainak kell lennie, és el kell fogadnia a nemzeti akaratok harcát. A harc egy olyan világért, amelyben a népek és nemzetek akarata, tervei és vállalkozásai versenyben állnak, valóban politikai és felszabadító természetű. Ugyanis ilyen módon maradnak fenn az emberi autonómia alapjai: a népek szabadsága, a feszültségek és az úr-szolga dialektikája. Ha a politika fő célja egy ellenség kijelölése (lásd 6. fejezet), úgy a jelen pillanatban a politikai cselekvés legjobb módja a nyugati ideológia mint legfőbb ellenség azonosítása. Sőt, hozzátehetjük, hogy napjainkban nem is lehet autentikusan politikai az, ami nem száll szembe a nyugati rendszerrel.
Nemzetközisége és haladás-bálványozása miatt a nyugati ideológia támadó éle a baloldal. A baloldal történelmi szerepe az volt, hogy kényszerítse a nyugati rendszert ígéretei (egyenlőség, jólét, ésszerűség és politikátlanítás) betartására. Amint ez megtörtént, a baloldal szerepe a szociális toldozgatásra és helyi vagy részleges jellegű tiltakozásokra zsugorodott össze, mivel a rendszer alapjait sose vonta kétségbe. Ma már a volt radikális, forradalmi baloldal is politikátlanodik és beilleszkedik a sernlegesített polgári ideológiák társaságába. Még a terrorista proletár-mozgalmak is a baloldal hattyúdalához tartoznak, a neototalitárius és techno-humanista polgári civilizáció megemészti őket.
3. A nyugati ideológia egy másik jellemzője a konfliktus elutasítása. A Szókratész előtti filozófia a konfliktust alkotó elvnek tekintette. Ezt a mai tudományok is megerősítik. Például az asztrofizika a világot az energetikai küzdelemmel magyarázza; a biológia alapja a szervezetek szelektív összecsapása; az etológia és a genetika az egymáson belüli és egymás közötti agresszivitást látja a fajok fejlődése motorjának. Következésképpen, a nyugati civilizáció azzal, hogy a konfliktus minden formáját meg akarja szüntetni, minden élet egyik alapelvét támadta meg.
A nyugati társadalmak a biztonság ideológiájára támaszkodnak, és legitimitásukat az erőszak nélküliség garanciájában vélik megtalálni. A helyzet ma mégis paradox: az egyén bizonytalanságot érez egy anonim, fenyegető társadalommal szemben, de az egyének agresszivitása ugyanakkor növekvőben van. Ez utóbbi oka az, hogy az egyenlősdi állam elpusztítja a szerves közösségeket, akik az egyéni agressziót kordában tartották.
A mindent racionalizáló nyugati állam a konfliktusokat járulékos eseményekként, szociális patológiának, vagy a társadalmi gépezet technikai tökéletlenségének könyveli el. Azzal a szándékkal, hogy megőrizze a \ transzparens, békés és ésszerű\ társadalom nimbuszát. Ugyanis a determinista és racionális társadalomban, amelyet a gazdaság, az előrelátás és a statisztikák irányítanak, a kockázatost és előre láthatatlant patologikus jelenségnek illik minősíteni. A konfliktustói való rémület azon a félelmen nyugszik, hogy az megzavarja az egyéni kényelem és jólét normális pályáját.
Az FND véleménye az, hogy az életet konfliktusként kell felfogni, és meg kell kísérelni a konfliktusok beágyazását a szociális és politikai összefüggésekbe. A konfliktus bajtársiasságot teremt, mert az általa létrehozott újracsoportosulások és polarizációk közösségi kapcsolatokat szőnek. A konfliktus mozgósítja az érzelmeket és intenzívvé teszi a szövetségeket. A konfliktus szerepe mindaddig pozitív, amíg egy mindenki által elismert tekintély bíráskodása alatt áll, és nem lépi túl a társadalmi kapcsolatok szétszakítására veszélyes határt.
4. A nyugati civilizáció jellemző vonása még a \ történelem vége\ téma népszerűsége, amelynek eredete szintén a zsidó-kereszténységhez fűződik. Azonban a lineáris zsk világkép történelem végének marxista változata némi javításra szorul. A történelem modern ellenségei ugyanis már nem a marxisták, hanem a nyugati liberál-kapitalista rendszer, amely a történelem végét az anyagi boldogságban látja. Ez a boldog állapot pedig forradalmak és megrázkódtatások nélkül, folyamatos fejlődéssel valósul meg. A történelem végének liberális apostolai sokkal kevésbé teorizálnak, kevésbé dogmatikusok és nem a proletár-idillt festik le, mint a marxisták, hanem gyakorlatiasak és az Ügyet csupán menedzselési kérdésnek tekintik.
A történelem vége fenti filozófiájának a nietzschei műben az \ utolsó ember\ felel meg, akit csak boldogsága érdekel, s nem végzete. Nietzsche ezzel szembe helyezi a \ felsőbbrendű embert\ (Übermensch), aki a magát állandóan felülmúlni akaró embert testesíti meg. A felsőbbrendű ember képe tehát nem időszerű a nyugati ideológia által uralt korunkban, és karaktere összeegyeztethetetlen a zsidó-keresztény embertípus ideáljával.
Nos, pontosan ez a tény szolgálhat egy megújulás alapjául. Az antik európai öntudat újjászületése ugyanis lehetetlen volt addig, amíg az egyenlőségeszme győzelmes virágkorát élte. Mára változott a helyzet, mert a nyugati típusú társadalmakat már túlnyomóan az \ utolsó ember\ fajta képviseli, akivel szembeállítható egy felsőbbrendű embertípus. Az európai történelem újjáélesztésének formája ma még ismeretlen. Csupán annyi mondható, hogy egy új kor menthetetlenül a nyugati rendszer kimúlásához fog vezetni. Azonban a történelem nyitottsága, amit az FND teljesen magáénak vall, azt sem zárja ki, hogy az új hajnal sose pirkad ránk, mert már feltartóztathatatlanul közeledünk a történelem végéhez.
5. Az FND úgy véli, hogy ti. nem a Nyugat dekadenciájának, hanem a Föld nyugatosításának és Európa dekadenciájának vagyunk a tanúi. A Nyugat nincs dekadenciában, hanem maga a dekadencia. A nyugati ideológiák krízisben szenvednek, de a nyugati civilizáció világszerte terjed. A Nyugat logikájának lényege a szervesség redukciója a mechanikusra és az élet formáinak növekvő homogenizációja. Ezek úgy asztrofizikai, mint biológiai értelemben dekadenciaformák.
Az absztrakt elvekre (nyugati ideológia, szekularizált kereszténység) épült Nyugattól eltérően Európa egy nép, élő történelem; Európa szerves, nem mechanikus. Európa beteg, de önmetamorfózissal (=önátalakulással) meggyógyíthatja magát. A Nyugat viszont gyógyíthatatlan, mert képtelen magát átalakítani. Paradox módon Európa öregsége adhat jó alkalmat az újjászületésre: Európát hódította meg legelőször a nyugati civilizáció, s talán éppen ezért Európa kel majd fel legelőször ellene. A dekadencia szülöttei az új európai nemzedék, mint történelmi emlékezet nélküli kulturálatlan újbarbárok, egyszersmind szabad mind a skolasztikától, mind a halált hozó nyugati ideológia tabuitól. A Nyugat szent bálványai: Egyenlőség, Szabadság, Demokrácia és Fejlődés, hullaként lebegnek az új generációk szellemi panteonjában. Két eset lehetséges: vagy bekövetkezik a klasszikus kultúra radikális vége és egy újprimitivizmusba süllyedés, vagy újjászületik a megtisztult európai én, azaz \ görög ösztönünk\ .
9. Harc a rendszer ellen
Földünk egy lassú, csendes és láthatatlan folyamat színtere lett: a kultúrák, civilizációk, nemzetek és országok egy lagymatag szerkezetben olvadnak fel, amely felszívja nemcsak a közismert jobboldal/baloldal, Kelet/Nyugat és Észak/Dél ellentéteket, hanem a politikai és ideológiai különbségeket is, eltünteti a földrajzi adottságok szerepét és megkövesíti a történelmet. Ez a szerkezet a Planetáris Rendszer.
Rendszer, és nem világméretű civilizáció, mert a civilizációnak van emberi dimenziója is. A Rendszer nem más, mint a nyugati civilizáció metamorfózisa egy iszonyatos méretű technikai és gazdasági gépezetbe. A közeljövő nagy összecsapása nem a kapitalizmus és a szocializmus között, hanem a nemzeti, kulturális és etnikai erők együttese és a Nyugati Rendszer kozmopolita gépezete között lesz. A Rendszer a területeket \ zónákkal\ , a politikai felségjogot gazdasági szabályozással, a kultúrát tömegidomítással helyettesíti. Földünk így egy nagy cirkusszá alakul, ahol a Rendszer az idomító. A Rendszer nem hasonlítható egy, az egész földkerekséget felölelő impériumhoz, mert nem politikai erőből ered, hanem a fogyasztói társadalom világra kiterjedő rákosodása révén terjed. A Rendszerben nem uralkodik más, mint egy absztrakt egyén: a \ homo universalis\ , azaz a természeti jog és a felvilágosodás ideológiája frigyének szülötte, akinek igényei egyneműek és általánosak. A Rendszerben nincs más kormány, mint a nemzetközi gazdasági és bürokratikus hálózat konvergenciája.
A Rendszer növekedése annál inkább aggasztó, mert mentorai vakul hiszik, hogy isteni küldetésük van: a nyugati humanizmus, az üzleti pacifizmus és az igazságtalanságokat orvosoló szocializmus.
A Rendszer egy központ nélküli \ összesség\ . Fókuszpont az amerikai társadalom, annak végei, piacai és szokásai. Hódításának fő területei Nyugat-Európa, a Távol-Kelet, Kelet-Európa és a harmadik világ iparosodott részei. A hódítás gazdasági ágensei elsősorban a nemzetközi intézetek, a multinacionális cégek és a nemzeti bürokráciák. Ezek fő feladata a mindenütt ugyanazon áruk és mentalitás terjesztése. A szokások és szükségletek folyamatos egységesítése eközben egy új embertípus hegemóniáját alakítja ki: a gyenge karakterű univerzális kispolgárét. A nyugatiasodó világot ellepi a szegény országok jómódú osztályaiból és a szocialista országok nomenklatúrájából verbuválódott kozmopolita polgár (megjegyzés: most már többnyire \ volt szocialista\ értendő, ahol a nómenklatúrát gyarapítja az újgazdagok tábora is). A politikai pártok, üzletemberek és a \ közvélemény\ – amely nem más, mint a média mellékterméke – hallgatólagos vágya, hogy a polgárokkal minél tökéletesebben lemásoltassák az amerikai középosztályok életstílusát. Ehhez érvként az életszínvonal emelését hozzák elő, ami nyilvánvaló csalás, mert elhallgatja a hagyományos gazdaságok tönkretételét és a néptömegek elnyomorodását. Ez a rasszizmus, ha gyakran nem is tudatos, amely azt állítja, hogy a fejlődés nyugati gazdasági modellje magasabb rendű a hagyományos kultúrákénál, s ezért kívánatosabb is, azzal a veszéllyel jár, hogy egyetlen gondolkodásmódot eredményez. A jövőbeni világkrízisekre a válasz így csak egyfajta megoldás lesz, és több mint valószínű, hogy nem a legjobb.
A Rendszer – amely nem él, csak működik – a népeket megfosztja a történelmi időtől. Mivel a pillanatnyi divatra, a fogyasztás módosulásaira, a gazdasági konjunktúrára és a változó közvéleményre épült, nem más, mint banalitás. A történelmi tudatot felforgatónak tekinti, mert az nem nevel jó vevőket és jó tévénézőket. Amíg a történelem sajátossága a dolgok értelmének átalakítása, addig a Rendszer csak a termékek és divatok formáját akarja változtatni. A legjobban fél a történelem felkavarásától, a Cézároktól és Bonapartéktól. A Rendszer egy stabilizáló közeg. A (jelentéktelen) részletekre vonatkozó, nagy csinnadrattával beharangozott újdonságok szüntelen áradata drámai ellentétben áll a Rendszer iszonyatos makro-stabilitásával. Ez utóbbi jele, hogy a szokások, művészeti stílusok, vagy a politikai ideológiák és formák már nem fejlődnek. Az mp3 lejátszó például nem valódi újítás, hanem egy már teljesen beiktatott életforma, a technológiai önimádat egyik formája. Beléptünk a \ kiürült\ történelembe: a \ hátratekintés\ örökös visszatérésének zárt körébe. A kontinentális stratégiákat, izzó vallási vitákat és a nagy politikai vállalkozásokat felváltották az egyéni életre vonatkozó kisstílű programok, amelyek végén mindig a nyugdíjba vonulás áll.
A népek hagyományai a Rendszer szektoraivá váltak. Múltunkat ugyan ünnepeljük a múzeumokban, de többé nem éljük át. Felidézzük, de nem emlék. Meglátogatjuk, de nem lakunk benne. Egy valódi nép átéli múltját és a modernségben aktualizálja. A Rendszer fogyasztásra szánt, fertőzésmentes, semlegesített díszt csinál belőle.
Ebben a politikai sivatagban a világnak nincs semmiféle rendeltetése. Úgy tűnik, hogy a XXI. századra a népek megbénultak. A világtörténelem átalakul a fogyasztási piacok történetévé. Ez a hamis, politikátlanított történelem kizárólag egy önfenntartó gépezettől függ. A politikátlanítás egy újfajta elidegenülést vált ki. A Rendszernek nincs szüksége erőszakra vagy ideológiai meggyőzésre, mivel a lakosság már magáévá tette viselkedési normáit. A \ politikát\ látványosságként szervezi, és tálalja a Rendszer kezében lévő médiával, míg a hamisan politizált közvélemény a nép érzelmeit hivatott színlelni. A lényeg nem az, hogy ne legyen kormányellenes tiltakozás, hanem az, hogy elnémuljon minden fogyasztás- és fogyasztásimód-ellenes kritika.
2. Nem maradhat említés nélkül egy lényeges ellentmondás a gazdaságra és technikára épült Rendszer – amely a tömeg anyagi boldogításának filozófiáját tűzte zászlajára – és a technika között, amely külsőleg ugyan az univerzalizmus vázának tűnik, de valójában magában hordozza a hatalom- és kaland-szomjat.
A Rendszer nem érti meg a technika természetét, azt, hogy – Heidegger szavaival élve – a technika lényege a misztérium. Az ortodox marxistáktól kezdve a MIT (a világhírű bostoni technikai egyetem, a Massachusetts Institute of Technology) igazgatókig a technikának naiv, pacifista értelmezést adnak: hála a technikának, eljön a nap, amikor nem kell többé dolgoznunk. Valójában a modern, nyugtalanító és veszélyes technika felhívás a népek önigenlésére (azaz: mutassák meg, hogy léteznek és számítanak), természetfeletti erejű kihívás az emberi alkotóképességhez.
Az európai kultúrához tartozás föltételezi annak az elismerését, hogy a modern technika nem szelídítési és elidegenítő eszköz, hanem alkotás. Habermas mondta, hogy nem tudja elképzelni, hogy létezhet nukleáris poézis. Az FND viszont igen. Egy rendszer, amely az életből ki akarja iktatni a kockázatot, és ugyanakkor a technikán nyugszik, ami a legkockázatosabb tevékenység, maga a legnagyobb kockázat. A technika nemcsak a közös alkotóképességet tételezi fel – ami egyébként összeegyeztethetetlen a Rendszer ideáljaival -, hanem a munka, mint egy közösség szellemi mozgósítása rehabilitációját is. Az FND szerint véget kell vetni a munka büntető és megalázó fogalmának, amely részben biblikus eredetű, részben a liberális kapitalizmus iparosodási közelmúltjából származik.
3. A Rendszer támogatói közt éppúgy megtalálhatók az emberszeretetet mazochizmus ig vivő baloldal, mint a merkantilizmushoz és pénzkultuszhoz ragaszkodó jobboldal. Ez a jobboldal a Rendszerben látja gazdasági érdekei és politikai filozófiája igazolását. A szociáldemokrata baloldal szemet huny a Rendszer hibái felett, legfeljebb az udvarias kritikáig viszi. Ugyanis bizalmatlan az államokkal és nemzetekkel szemben, és a Rendszertől várja egy testvéri és humanista világtársadalom megvalósítását.
A Rendszer ellenségei mindazok, akik osztják az antik, pogány európai mentalitás életet igenlő filozófiáját: a teremtő akaratot, és ragaszkodást a közösséghez, amely a kockázatos kalandok, hódítások és a politikai/kulturális küzdelemhez szükséges ugródeszka szerepét tölti be. Mindazok, akik elutasítják a kozmopolitizmust, a kispolgári életstílust, a hedonizmust és a szubkultúrák New York-i modelljét.
Ki kell emelni, hogy se az ökologisták, se a pacifisták, se az ökumenikus keresztény mozgalmak nem ellenségei a Rendszernek. Ezek mindannyian lényegében individualista elveket képviselnek, az emberi jogok, egyenlőség és a világállam hívei, és egy hamis közösségi modellt kívánnak megvalósítani, amelyből hiányzik a végzet és a küzdőszellem. Pszeudo-lázadók, akik a kispolgári létezés normái szerint akarnak élni: önimádó jólétben és követelmények meg fegyelem nélküli társadalmi körülmények között.
Az FND szilárd meggyőződése, hogy csak kulturális, szellemi és nemzeti forradalmak alapján – amelyek a népek számára lehetővé teszik történelmük visszaszerzését és rendeltetésüknek megfelelő cselekvést – indulhat meg a lázadás a Rendszer ellen A Nyugati Ideológiával – legyen az marxista, technokrata, keresztény vagy liberális – való teljes szakítás nélkül nincsen esély jobb jövőre. Szakítani kell a Nyugattal, amelyben nem ismerjük fel többé magunkat, amely egy bazár, amely szemünk előtt csonkít meg egy ezeréves kultúrát, és azt egy örökös \ stressz\ állapottá alakítja, ahol a praktikus szellemen kívül másnak nincs létjogosultsága.
Egy népnek akkor van létjoga, ha nyomot hagy – szellemileg is – a történelemben, a kontinentális térben és az időben. Azt akarjuk, hogy minden nép hagyjon ilyen nyomot, és ne legyen hajlandó egy öröm, vágyak és kockázatok nélküli \ cosmopolis\ -ban élni.
Az FND víziója a jövőről egy olyan világ, amelyben a nagy kultúrterületek önálló gazdasági térségeket alkotnak. A XXI. század kihívásait csakis az ilyen térségekben szövetkezett önálló államok politikai akarata oldhatja meg, nem pedig bürokratikus nemzetközi szervezetek. A szövetségek konkrét, közös vállalkozásokra fognak irányulni és a tagállamok önérdekét is szolgálni fogják.
Az imént megvillantott jövő felé való első gyakorlati lépés a jelenlegi nemzetközi gazdasági rend elpusztítása.
Forrás: Alain de Benoist, Guillaume Faye: \ Las ideas de la Nueva Derecha\ Carlos Pinedo összeállításában (Edíciones de Nuevo Arte Thor, Barcelona 1986)
című könyve alapján fordította és összeállította Kovács Zoltán