Nem gyávaság kíséri életem, a józan mérlegelés ha kell, megvédem magam. De lassan úgy érzem magam mint más Nemzet fiai, lányai kiknek élete során többször lerombolják házukat, megölik hozzátartozóikat. Mi marad nekünk a tehetetlen düh, a gyűlölet, aggódás maradék hazánkért? Sodródunk az örvény egyre gyorsabb, nem tudjuk követni az eseményeket, méltatlanul statisztálunk hozzá. Ez nem ment fel minket a felelőség alól, a jó tetteket nem kell szégyellni. Ítéljen hát az utókor, kíváncsi lennék bele merünk e nézni a tükörképünkbe.