Hol vannak azok, akik az egyetemek polgárai és talán még jobban láthatják, hogy családjaiknak milyen nehézséget okoz iskoláztatásuk, a kormány által elbaltázott és politikusaink keze nyomán elherdált gazdaság. Mekkora az az erőfeszítés, hogy holnap vagy hétvégén új ruhában villantson a suliban vagy a szórakozóhelyen.
Igen, ekkor értettem meg igazán, mi is volt a letűnt ügynök múltú miniszterelnökünk kijelentése, hogy a mai ifjúságnak nem kell más csak, hogy meg legyen az itala és a zenéje. Ide jutottunk onnan, hogy egykor úgy 161 éve a Pilvaxban fiatal írók ,költők a pesti egyetemek krémje , kivonult és hangosan követelte, a sajtó szabadságát és még azt is meg merte tenni, hogy egy rabot kihozzon a börtönéből, nem törődve az itt állomásozó idegen hatalommal.
Aztán nem telik el pár nap és szinte elementáris erővel, harcba indulnak és szinte porig alázzák Európa rettegett monarchikus hatalmát. Ellenük csak a kintről behívott külső segítség tudta megvédeni magát. Nem is maradt el a megtorlás és a büntetés, de a parázs tovább izzott és egy kényszer szülte megegyezésben haladt tovább az ország.
Egy eszmélet vesztette háború utáni, vörös kommün terrorja rendbehozatalára is egy gerinces ifjú sereg sorakozott fel Szegeden (közte büszke vagyok rá, nagyapám is ) kik az akkori krónikák szerint, mivel hadköteles korba érvén nem akartak belépni a vörös hadseregbe, Horthyt követve hozták létre a Nemzeti Hadsereget. Ezen had ifjú emberei, vidéki erős fiataljai, katonái tettek rendet a teljesen szétzüllött vörös rongyokba öltözött Budapesten.
És ne feledkezzünk meg a rongyos gárdáról sem, kik tudva lévő, mind-mind szinte soproni és budapesti ifjúságból szerveződtek, hogy egy kis darabot visszakanyarítsanak az elorozott földekből, tettükkel kivívva egy népszavazást, mely Sopront adta nekünk vissza.
A konszolidálódó magyar világ ifjú emberei szinte falták az akkor kedvelt nemzeti írókat, és eszméket, melyekre épülve a teljesen széttépett haza romjaiból erős Európai állam lehetett újból. Az ifjúság volt, ki akkor nem szégyellt, sőt mi több kívánta, hogy beállhasson leventének, vagy majdan a haza szolgálatában, vagy tudásával vagy erejével,de szolgáljon.
Ebből az ifjúságból csinált aztán a nagy “felszaba-dúlás” kommunista elnyomása 56 őszére srácot, aki az egyetemi fiatalokkal karöltve szembe mert menni megintcsak egy rettegett hatalommal, mely talán az első döfést ezzel kapta világhatalmi rendszerébe.
Ezek az ifjak hiányoznak ma, nincsenek sehol… Tudjuk, nincs is külső elnyomás rajtunk, demokrácia van, ahol négyévente, ha kell, Ők is szavazva változtathatnak a renden. Viszont a demokráciánk ma már és talán soha nem is volt ilyen nagy bajban, mint most. Példa erre a sok megszorító intézkedés a véleménynyilvánítás terén, a kettős mérce és a totális elbutítás.
Nem csodálkozom azon, hogy a mai ifjúság, ha azt mondom Petőfi, egy név jut eszébe csak, aki költő volt és verseket írt, és nem a forradalmár, aki történelmet csinált. Azon sem lepődöm meg, hogy a kokárda és a nemzeti értékek viselete még az ünnep napján is ciki nekik, mert nem terndi és nem menő.
Baj van és nem csak a gazdasággal, hanem a jövőnkkel is, mert az a fiatal réteg hiányzik innen, aki a változást kívánná a lét tunyasága helyett. Ok okozati összefüggés van abban, hogy kik alkotják a mai politikát azzal, hogy ők milyen fiatalok voltak. Ez a baja a társadalmunknak is, mert a megosztott magyar nemcsak felnőttként, hanem az ő általa nevelt fia által is. Ahol a családi érték nem a béke és a nyugodt szeretetteljes együttlét, hanem a pénz által megszerzett javak előnye, ott soha nem lesz a fiatal eltökélt a nemzeti eszmék iránt. Egy fűti őt csupán a pénz és a hatalom, mely látszatra vele jár.
Sokan mondják, hogy a jobboldali köröknek a vezér hiánya nem ad esélyt, hogy merjen változtatni, nincs aki az élére álljon az ügyeknek, de ilyenkor kérdem én, ki volt a márciusi ifjak vezére, ki volt 56 vezér alakja. Mondhatjuk Kossuth, vagy Petőfi, vagy Nagy Imre. Nem, ők csak az eszme mellé álltak és a harcot az ifjúság vívta meg, a szabadságért, a hazáért ők mentek a puskák szuronyai, a tankok csövei elé.
Nem kívánom, hogy ez legyen most is, mert fölösleges, de kívánnám végre, hogy több fiatalt lássak, ha azt kiáltjuk elég volt, vagy új választások kiírását követeljük.
Érzem és tudom, hogy a családok ma inkább azon fáradoznak, hogy talán egyetlen gyermekük ne az utca áldozata legyen, mert sajnos 2006 -ban volt erre is példa, de tudjuk végre be, hogy nélkülük soha nem lesz jobb élet itthon, ha féltő gondoskodásunk, vagy lenéző nemtörődésünk teszi őket a körülményekkel szemben immunissá.
Gondoljunk végre a jövőnkre is és nézzünk szembe saját ifjúságunkkal és mondjuk ki bátran, mi nem ilyen kort képzelünk gyerekeink számára.
Legyünk végre bátrak és merjünk az utcára menni együtt és talán ekkor bekövetkezhet az, amitől a jelenlegi választott hatalom retteg, hogy többen lettünk ismét!
Szükség van rátok Márciusi Ifjak, gyertek!
Ugodi Tibor