“1848. március 15-e az a nap, amelyre minden magyar, határon innen és túl, büszke. Büszke is lehet, mert a márciusi ifjak példaértékű cselekedetet hajtottak végre, amikor szembeszálltak az elnyomó hatalommal és nem félve a megtorlástól a legkeményebb fegyverrel, a tiszta szavak erejével indultak harcba. Kokárda, Nemzeti Dal, Táncsics Mihály, Pilvax kávéház, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Landerer nyomdája, Tizenkét pont, forradalom, márciusi ifjak, Nemzeti Múzeum, szabadság, ezekről a fogalmakká vált szavakról, minden magyar embernek ugyanaz jut eszébe: a legnagyobb nemzeti ünnepünk, az 1848. március 15-ei szabadságharc. Ezen a napon egy maroknyi fiatal “írástudó” elindított egy lavinát, amely megváltoztatta a nép életét. Erőt adott és 159éve minden tavasszal erőt ad, hogy higgyünk magunkban, hogy legyünk büszkék a magyarságunkra.”
Igen, közeleg az ünnep. Tartsatok provokátornak, szélsőségesnek, de én soha többet nem akarom ezt a nagyszerű ünnepet együtt “ünnepelni” hazaáruló emberekkel. Magyar vagyok. Itt születtem, ez a hazám. Nekem soha többé ne mondja meg senki, hogy kiről mit gondolhatok, mit mondhatok! Nem tűröm tovább, hogy olyan emberek irányítsák az országot, akikben egy csepp magyarság sincs. Akik a külföldi tőke lakájai. Akik zsidó emberek betelepítésén fáradoznak. Akik az országon élősködő cigányokat (tisztelet a kivételnek) használják a többségi lakosság ellen. Elegem van abból, hogy a franc tudja honnan származó politikusok engem tartanak szélsőségesnek, provokátornak és ünneprontónak. ENGEM!!! Azok mondják ezt rólam, akik az árpádsávos zászlót mocskolják, akik a turul szobrokat lebontják, akik szerint nincs szükség határrevízióra, akiknek az erdélyi magyarok már románok, akik szerint a nagy – Magyarország a történelem szemétdombjára való, akik hamisítják a történelmünket. Árpád sáv, turul, Magyarország (nagy), szent korona és az alkotmánya, Erdély, Felvidék, a vármegyéink…sorolhatnám napestig. EZ MIND A MAGYARSÁGUNK RÉSZE! EZ MIND AZ AMIT TISZTELNÜNK, ISMERNÜNK KELL ÉS HARCOLNUNK ÉRTE!
Végezetül egy kérdés: vajon Petőfi most a jelenben, az ünnepségen, ha látná a mai helyzetünket, a Talpra magyar!-t szavalná vagy megkérne minket, hogy ne rontsuk el az ünnepet?
Nem azzal tiszteljük meg 1848 hőseit ha virágot viszünk az emlékművekre, hanem ha magunkévá tesszük szellemiségüket és HARCOLUNK A HAZÁNKÉRT!!!