Vasárnap hajnal óta az ország felbolydult méhkasra emlékeztet. Még hallani ugyan a távolból a hozzánk idézett közhelyeket (“Ne általánosítsunk, nem minden cigány bűnöző…”), de lelkünk mélyéből a gejzírként kitörő igazság kitörli ezeket a mesterségesen szerkesztett ürességeket.
Észre sem vesszük, és már hangosan skandáljuk: “Elég volt! Felelősöket! Meddig tűrjük még?! Igenis van cigánybűnözés!! Nincs közbiztonság!”
A politikai elit legnagyobb problémája a tojás és a papírgalacsin. Igen, ez 2009. Magyarország, valahol Európában&
Nagy erőket vetnek be a nyomozás érdekében, nagy a megfelelési kényszer, hiszen ez már nemzetközi ügy. Nem jutottunk volna el idáig, és talán Marian Cozma még ma is élne, ha a megelőzésre, a tényleges bűnözés megfékezésére nagyobb energiát fektettek volna! Igen, ezt kellett volna tenni! Megelőzni ezt a betegséget!
Több ezer ember vett részt a Veszprém Aréna előtti tüntetésen. Szurkolók, ismerősök, gárdisták. Pattanásig feszült idegek, fájdalom, keserűség, tenni akarás, bűnhődés helyett büntetés iránti jogos követelés hozta össze az embereket.
Mocsai Lajos edző fájdalmas szavai betöltötték a teret, szavainak súlya zsákként nehezedett a kint állók lelkére: “A fél veszprémi kézilabdacsapatot kivégezték.” Marian Cozmát szíven szúrták – elhunyt, Zarko Sesum koponyaalapi törést szenvedett, Ivan Pesicet vesén szúrták.
Csak a nemzeti portálok merik leírni egyértelműen, hogy a gyilkosok cigányok. Azt mondják, hogy a bőrszínt nem szabad feltüntetni, mert az rasszizmus. Kérdem én, akkor ha véletlenül nem cigány az elkövető, miért írják oda a közleménybe, hogy fehér férfit keresnek? Nem kell válaszolni, a kérdés költői volt.
A veszprémi rendezvénnyel párhuzamosan a Tiszántúli Régió őrző gárdistái szurkolókkal, sportolókkal és Dósa István Országos Főkapitány Úr részvételével tartottak megemlékezést Mátészalkán.
A Veszprém Aréna előtti tiszteletadáson az Magyar Gárda Mozgalom “Őrző” szárnya (Dunántúli Régió) 78 gárdistával képviselte magát . Ők egy emberként érezték kötelességüknek, hogy ott legyenek. Akinek lehetősége volt eljutni, egy percig sem azon gondolkodott, hogy menjen-e, hanem azon, hogy mikor induljon.
A megemlékezés végén pedig nem haza, hanem Enying felé vették az irányt. Ez alkalommal nem azért mentek, hogy az ország egyik legszebb turulmadarát lencsevégre kapják, hanem azért, hogy megmutassák: nem félnek. Igaz, 2009-ben Magyarországon jogok csak a kisebbséget illetik meg, kötelezettsége pedig a magyaroknak van, de akkor sem tűrünk tovább!
A város határától több, mint egy tucat autóval indultak, hogy megmutassák a helyi polgároknak, a Magyar Gárda Mozgalom Őrző szárnya velük van, segítségünkre számíthatnak. Ezt követően egy helyi vendéglátó-egységbe mentek a gárdisták, hogy hazaindulás előtt elfogyasszanak egy kávét. Az előzetes egyeztetésen a vonulásról volt szó, így a rend hivatalos őrei a gárdistáktól kérdezték, hogy mit szándékoznak még tenni. Írásomat azzal zárom, amit a helyi parancsnok mondott a rendőröknek:
“MÁRA VÉGEZTÜNK.”
Éri Ildikó, gárdista
Veszprém megye, Géza Fejedelem Szakasz