Ők a hazugságok, az önös érdekű markecolás, a bármi áron való törtetés, a rombolás liberálbolsevik démonai.
Élükön egy gátlástalan, képmutató, aljas kreténnel, akinek a neve gyurcsányferenc.
Ez a véglény, akit a romlás, a pusztulás éltet, akit az erkölcsi rothadás penetráns bűze leng körül, ott és akkor van elemében, ahol, és amikor az általa gerjesztett nyomorban tömegek sínylődnek, halódnak.
Ez a förmedvény megteremtette magának a tömegek panaszaiból, jajkiáltásaiból, reményvesztettségéből, mélyülő nyomorából gyúrt, vaskordonok közé zárt, durva, embertelen erőszakkal biztosított világát, s ott a ketrecben táncol, pózol, s magyarázza magának jóságos átszellemült képpel, hogy e nagy viharban hogyan is fogja ő megmenteni Magyarországot.
Most ismét a zártkörű kupaktanácsaikon kiagyalt, újabb nagy, megváltó ötletek, reformok , keserű és édes pirulák meséjét fújja, és sátáni pofáján a gondokon töprengő, bölcs, felelős politikai álarc vonaglik. Miközben talpnyalói, a kis aljas senkiemberek, értő pofával nagyokat bólogatnak körülötte, szinte megdicsőül a saját gátlástalan szégyentelenségén, s boldogan hempereg a förtelmes, hazug mocsokban, amit maga öklendezik környezetére.
Néha már azért ö is észreveszi, hogy saját maga is elfogy e pusztulásban. Érzi olykor, hogy a ketrec túl oldalán, a kordonokon túl lassan végetér a türelem, s valami számára megfoghatatlan, s legyűrhetetlen erő növekszik, s egyre fenyegetőbb, ijesztőbb érzések töltik el sötét lelkét.
Ilyenkor megvonaglik az arca. Keze, lába még vadabbul kalimpál, s egész teste remeg a tehetetlenségtől. Még vitustáncot járó agytekervényei is tanácstalanul leblokkolnak egy-egy pillanatra.
Ijesztő képek rémlenek fel az elméjét elborító zavaros ködben. Szamurájkardos, villogó szemű sötét emberek ugranak ki a káposztáskert elektromos kerítése fölött, s kergetik őt.
gyurcsáááány takaroooodj!!! Kiáltják a meglopott öreg nyugdíjasok, s ő csak fut..fut..
Nyugodj meg fletó – hallja maga mögött, s amikor hátrafordul a csepeli gyilkos, sikkasztó kommunista vigyorog rá, s feléje nyújt egy pisztolyt, aminek csövéből a vér csorog.
esszus Mária& sóhajt a félnótás, de aztán összeszedi magát, és mesélni kezd a közszolgálatinak , hogy a nyugdíjakból még bizony sokat meg lehetne spórolni. És a családi pótlék&igen, abból is. És ismét úgy érzi, hogy ő harcol, küzd, az országért, és mindenki összefog vele. Ott állnak körülötte mind az elbocsátottak, a hajléktalanok, a lakásaikban megfagyott emberek, és éljenzik őt. Valahogy így: fletóóóóó, a kúúúúrva anyáááád.
És akkor jön a haver. Ez a putyin, vagy mi a francnak hívják azt a kis görényt. És azt mondja, hogy semmi gáz fletó, mi azért barátok vagyunk.
Őrület, – hörgi a fletó, – még ez is. És ez a Tony Blair is.. már le sem szar engem, gondolja, pedig még a seggét is kinyaltam.
És látja, hogy közben egyre több a feketeruhás ember. Egyre több az Árpádsávos zászló, és egyre jobban érzi azt a félelmetes szorongást a szügyében. Nem tud elhessegetni egy rémképet, ami állandóan kísérti. Latyakos, szürke külvárosi flaszter&ócska lámpavas, amelynek végén már semmi nem világít, de a kampójáról egy kötél lóg& a végén hurok.
Magába roskad ő olykor, és árad belőle a bűz. A leprás lelkének dögletes bűze, ami egyre fojtogatóbb. Pokoli év lesz 2009, – gondolja. Pokoli év.
fletónak ajánlva
utonallo