Aztán belém hasított a fájdalom. Valahol a szívem környékén nagyon elkezdett fájni valami. Néztem gyermekeim csendes álmát és azt mondtam magamban” Titeket megint eldobtak a Magyar testvéreitek”. Mit sem tudva , ők aludták tovább csendes álmukat, ameddig én könnyekkel tele szemmel jártam fel-alá a házunkba, mint akit megfosztottak valamitől.
Aztán a TV-ben nyilatkoztak a román emberkék, akik gúnyolódva mondták el azt, ami nekünk nagyon fájt. Dühös voltam és szomorú.

Bementem, hálószobámba, ágyamra vetettem magam és zokogtam , mint egy kisgyerek, amíg el nem aludtam.
Reggelre más ember ébredt fel. Lestem a magyar rendszámú autókat és ha nem szégyelltem volna köpködni, leköptem volna az összest. Akkor eszméltem rá, hogy gyűlölet alakult ki szívemben, de késő volt.

Így ment ez egy évig. Nem akartam hallani az anyaországban élő magyarokról, semmiről , ami őket illette.
Aztán egy nap, amint néztem a híradót, megcsillant valami reménysugár a szívemben. Megláttam egy embert, amint a határon túli magyarokról beszélt és azt mondta, hogyha bekerülnek a a magyar parlamentbe, első dolguk az lesz, hogy kiharcolják a kettős állampolgárságot, hogy visszaadják magyar állampolgárságunkat.

Néztem csak néztem , és nem hittem a fülemnek , de még a szememnek sem. Azt hittem Magyarországot már olyan elfásult, pénzéhes emberek lakják, hogy nincs egy igaz magyar ember köztük. De ott volt az a férfi, akinek fontos a külhoni magyarság. És ezt az embert Vona Gábornak hívták!

Akkor eldöntöttem, hogy felkeresem azokat az embereket, akik ez ember követői és megtaláltam ezt az oldalt. Itt vagytok , Testvéreim, és tudom , hogy nektek is olyan szégyen és fájdalmas nap e mai, mint nekünk.

Ne engedjétek testvéreim, hogy ilyen fájdalmat kelljen átéljen még, egyetlen egy külhoni magyar sem, amit én és társaim átéltek és éreztek!

– Kingus –