Találkoznak, mert a közvélemény előtt mindegyikőjüknek van megmagyarázni valója. Valahogy meg kell indokolják a mérhetetlen elnyomást, és az erre felhasznált eszközeik jogosságát, amit országvezetőként alkalmaznak.

A történelem fintora azonban az, hogy mindkettőjük a magyarság ellen tevékenykedik. Az egyik a kisebbségként ott élő magyarságot támadja intézkedéseivel, a másik a nemzetalkotó magyarságot egyszerűen kisebbségként kezeli hazájában. Mert az egyik országban tilos magyarnak lenni, tilos a magyar beszéd, tilosak a magyar nemzeti jelképek, a másikban viszont bátran taposgálhatnak rajta a rendőrök, Árpád-házi királyunk zászlaja ellen médiaharc folyik, a szocializmusból ránk maradt megmondó emberek sápítoznak kék-zöld színre váltva, ha meghallják a Felvidék, a turulmadár, a nemzeti szavakat, s a nacionalizmus szitokszó a köreikben. Úgy félnek a nemzeti jelképeinktől, mint az ördög a tömjénfüsttől, s minden alkalmat megragadnak a gyalázásukra.

Az egyikben korlátozzák a magyar nyelvű tankönyvek magyar nyelvű szóanyagát, a másikban korlátozzák a tanítók létszámát, fizetését, nevelési hatékonyságát, a tankönyveket globalizált ismeretanyaggal tömik tele, ráadásul folyamatosan tréningeztetik a pedagógusokat, megtanítandó a hátrányos helyzetűekkel való helyes bánásmódot /fürdetés, verések kivédése, stb./

Az egyikben a magyar kultúra és történelem dívik, mint szlovák, a másikban üldözendő, mert az nacionalista, irredenta és sovén, csak az internacionalista vagy mai köntösben globális kultúrafogyasztó nevelése a hazafias érdekük.

De vannak közös érintkezési pontjaik, természetesen. Mániás küldetéstudatban szenvednek, s ezért nem riadnak vissza globális hazafiasságuk megvédése érdekében a globális karhatalmi erők bevetésétől sem. S kik a szenvedő alanyok mindkettő esetében? Naná, hogy a magyarság, s mindig a bátrak és a tettre készek kapják a verést naprakészen.
Persze, hogy el fognak határolódni a szélső mesterséges határvidéken az általuk szélsőségeseknek nevezettektől. De vigasztaljon bennünket az, hogy már a hazafiasságért nem jár kivégzés, kényszermunka, hosszú börtönévek, valami fejlődés azért csak van, bár mindent megtesznek a középosztály gazdasági, erkölcsi, nemzeti lesüllyesztéséért.

Meg lehet azonban jegyezni, sőt mindig észben kell tartani, hogy a mi nemzeti öntudatunkat nem lehet eltiporni, ezt már megtanulhatta volna minden rendű és rangú “fecóésficó” fickó.

Sőt ismét vágtázik a csodaszarvas, hív a turulmadár . Teher alatt nő a pálma, virágzik a nemzeti kultúra. Amit az agyakból kimostak, azt most szépen visszaplántáljuk, hiába akarják egyesek az egész társadalmat az “ezaharcleszavégső” /ld. pl.: lendvaieörsidávidszónoklatok/ szellemében saját szájaízüknek, érdekeiknek megfelelően átnevelni, megnyomorítani.

Angyal