Ezekkel kapcsolatban engedjenek meg néhány gondolatot, melyekkel egyben Markó úr felvetéseire is válaszolnék:

Rajtam kívül még nagyon sokaknak az a véleménye, hogy igenis meg kell nyerni a nemzeti ügynek az emberek tömegeit, és nagyon fontos, hogy milyen képet alkot az átlag ember a nemzeti ellenállásról, és ezért elsősorban a hangadók a felelősek. Mert mint József Attila mondta “Ne csak a valót, de az igazat mond.”

Aki néptribunná akar válni, annak a felelősséget is fel kell vállalni!

Mert nem biztos, hogy az egyetlen lehetséges megoldás a már-már anarchiába torkoló utcai fizikai ellenállás (melyet tetőz, hogy közben egymást igyekeznek lejáratni), gondoljanak csak a ’48 utáni passzív rezisztenciára.

’48-as és ’56-os kegyelmi állapot – amikor az egész nemzet egymásra talál – lehet, hogy csak százévenként van, de közben is van élet, a nemzet fejlődése nem állhat meg, nem szolgáltathatja ki magát a gyarmatosító törekvéseknek. Ezt tudta Andrássy, Deák, Istóczy, Wekerle, Horthy, Teleki Pál és még sokan mások, akik helyzetükhöz, lehetőségükhöz mérten tettek azért, hogy gazdagodjon a Nemzet, miközben a nemzetközi kötöttségeket tehetségükhöz mérten lazították. Bár meg kell jegyezni, hogy nem tömtek be minden rést, mint például amin a galiciai nemzetrontók beszivárogtak. Ez nagy hiba volt, amiből okulni kell!

De, hogy a mai helyzetről beszéljünk, a minap a Nemzeti Vagyon Kiárusítása ellen tartott demonstráción (Melyen minden radikális magyarnak ott kellett volna lenni, mert ezzel többet tesz, mint az utcai balhéval.) beszélgettem egy neves egyszemélyes ellenállóval arról, hogy miért nem tudják a vezetők megtalálni egymást, és összehangolt; megtervezett, célirányos tevékenységet szervezni, mert csak abból lehet egységes nemzeti ellenállás. A válasz az volt, hogy várja a megkeresést, ő egy hasonló társán kívül mással nem tart kapcsolatot.

Hát kérem ez így nem fog menni, különösképpen akkor nem, amikor az illető a tőlem hallott információt arra használta fel, hogy kisstílű áskálódásában egy jelentős radikális szervezet ellen használja fel.

Továbbá nem értem ezt az állandó ellenségkeresést, lejáratást. Bár kétségtelen, hogy lehetnek köztünk ügynökök, de mit sem ér egy ügynök – józan eszű emberek között – ha annak bomlasztását egyszerűen nem veszik figyelembe, és ha túl erőszakos, kiteszik mint a macskát szarni.

Más kérdés a visszatérő MSZMP-tagozás a nemzeti oldalon. Ez kérem méltatlan, mert az hogy annak idején valaki belépett az egymilliós pártba semmi mást nem volt mint konformizmus, az igazi kommunisták és kiszolgálóik legfeljebb ha százezren voltak. (Például Anyámat ’46-ban csak úgy vették fel dolgozni egy gyárba, ha előbb belépett a Pártba. Miután Apám fogságban volt nem tehetett mást, belépett.)

Ezzel érkeztünk el azokhoz a radikális felvetésekhez, hogy sokan otthon, közömbösen, a TV előtt nézik az ő heroikus utcai küzdelmüket. Hát kérem ezt így felvetni egy óriási tévedés, még akkor is ha igaz az, hogy a fiatalság jelentős része elfordult a politikától, a nemzeti kérdésektől. Mert az az igaz, hogy többségük nem látja az értelmes és eredményes kiutat, amiért áldozna.

Ez nem csak azért van mert többségük nem rendelkezik a nemzeti kultúrával (amin szintén nekünk kell változtatni), hanem azért is, mert nem magyarázták el nekik, hogy mi az ami ellen fel kell lépni, és ő magától nem ismeri fel. Például mint említettem a Nemzeti Vagyonért nem álltak ki a radikálisok, vagy előbbi felvetésemre, a magánnyugdíjpénztári vagyon elcsalására még reakció sem érkezett. Hát kérem, ha az egyszerű embereknek nem ezek a legfontosabb kérdések, akkor mik?

Minap, megkésve néztem végig a Szent Korona rádión a HVIM, JOBBIK, MÖM vezetőknek a Magyar Szigeten aktuális kérdésekről folytatott beszélgetését. Sajnos egyiküktől sem hallottam megoldási javaslatot. Egyedül Murányi Levente (talán mert kortárs) ismerte fel, hogy az 50. évfordulón meg lett volna a lehetőség (akkor legalább félmillió ember volt az utcán) egy a rendszert elsöprő felkelésre. Ehhez talán csak annyi kellett volna, hogy Orbán Piktor kiszálljon a páncélozott autójából, és a nép élére állva a Parlamentbe vezesse azt.

Ez elmaradt, mert Orbán is már csak az eget festi rózsaszínre, de a földi halandót már nem ismeri.
Nagy lehetőség maradt ki! De ez az Orbán már nem az aki ’89-ben a kommunisták agyagba döngölését ígérte. Pedig nem esett volna le az EU-s gyűrű az ujjáról, mert annak idején Romano Prodi EU elnök is az élen vezette az olasz szocialistákat Berlusconi megdöntésére, és neki sikerült is.

De a győzelemhez az is kellett volna, hogy a radikálisok ne magánháborút viseljenek a Deák téren, hanem az idősekkel együtt lépjenek fel az Astoriánál. Mert akkori tapasztalatom szerint is a droidok csak hátulról, vagy fekvő emberrel, vagy mint a cigányok, ha tízen vannak egy ellen, akkor bátrak. (Engem nem mert megütni szemtől szemben.) Akkor az emberek nem ültek otthon a TV előtt, és főként az idősek nem hátráltak, fedezéket kerestek, érthető ők még néztek szovjet partizános filmeket.

Apropó, a szovjetekről jut eszembe Markó úr kérdésére, a hitelből vett TV-n látható műsorra a válasz, ami a Barikádon jelszó: TŐLÜK SEMMI NEM KELL. Kiegészíteném azzal, hogy de mi sem adunk semmit.

Samodai Géza.