- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Megállunk a lábunkon vagy elesünk?

Úgy értem, hogy értjük-e egymást, érted ? Ők azt akarják hogy ne értsük… egymást sem és a folyamatokat és a módszereiket sem. Magyarán hülyére vennének minket. A Magyar Gárdát ugyanígy próbálják ellehetetleníteni.

Értünk értetek és mindenkiért és nem valami ellen vagyunk. A bűnözés ellen úgy is megfogalmazható, hogy a tisztességért, becsületért. A hazugság ellen úgy is megfogalmazható, hogy az igazságért! Mennyivel másabb, de mégis ugyanazt jelenti! Tehát én nem valaki ellen vagyok, hanem magunkért, a saját jövőnkért, a saját jólétünkért, a saját biztonságunkért.

Ha ez valakinek nem jó, akkor az ellenkezik az én értékrendemmel, ezáltal lesz ellenem, de semmiképpen sem a bőrszíne vagy a faji hovatartozása vagy éppen a nyelve miatt!

Ez persze olyan demagóg, mára már szinte súly nélküli szavak, teljesen elkoptak, hatástalanok, talán magyarkodásnak tűnik (hisz az is), mivel ezt egyszerűen nem lehet máshogy kifejezni, csak magyarul!

Aki nem igazságos, békés, jólétben és biztonságban eltöltött jövőre vágyik az bolond. Ja, hogy például a mi ellenségeinknek nevezhető emberek ugyanígy gondolják ezt? Ők a saját jövőjükért, saját jólétükért, saját biztonságukért harcolnak? De hát akkor az itt összeütközés, és ez van ma Magyarországon. Ebből következik aztán a nemzetünket megvédeni akarók jogos tiltakozása. Ők a nacionalisták, a nemzetünket megvédeni akarók. Bizony, hisz a nacionalista épp azt jelenti. Mert ez azért még a mi országunk!

És itt van a kutya elásva és ide van vetve az a bizonyos kocka is! Miért félnek az emberek a nacionalista jelzőtől, röviden a náci jelzőtől, ha az éppen azt takarja, hogy a hazáját megvédeni akaró?

Nem kell rögtön fairtásra gondolni, nem arról van szó, hanem a jogos önvédelemről. Ezt nem lehet elvitatni egy néptől, nem lehet elvenni tőle az életben maradás jogát! Irányítják a gondolkodást, egy szónak egy jelentését hangsúlyozzák, az érdeküknek leginkább megfelelőt!

Így borítják fel az értékrendünket: hamis jelentést tulajdonítanak a fogalmaknak, ezzel kihúzzák a lábunk alól a talajt, így aztán kibillennek egyensúlyunkból. Ennek következtében leszünk jobb és bal oldaliak, hiszen nem tudjuk már maguk sem hogy mi van, mert összezavarták a gondolkodásunkat! Pedig a mi érdekünk egy közös pont: ez a haza fennmaradása, biztonságos erőszakmentes becsületes mindennapi élet, növekvő jólét!

Ha az állam vezetői ezzel minden lehetséges módon ellenkező irányba terelik az országot, akkor kijelenthetjük, hogy az állam vezetése, a saját döntése alapján az ellenségünk! Nem mi akartuk hogy így legyen, ők választották az összeütközéshez vezető utat!

Ha az ellenség értékrendje szerint ítéljük meg magunkat, az azt jelenti, hogy hagyjuk hogy az ellenség érvényesítse az akaratát! Ez öngyilkosság, és azt akarják beadni hogy ez a normális!

Eszméljetek emberek!

Mivel a fogalmainknak csak a számukra hasznos értelmezését világítják, fogalmunk sem marad arról, hogy mi is történik körülöttünk és nem tudjunk hogy fogjunk össze. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy méregfogunkat úgymond kihúzzák, a védekezésünk egyetlen valódi eszközét, a nyelvet elorozzák, kiforgatnak minket csodás örökségünkből a szavaink kiforgatásával!

Értitek már? Van már fogalmatok róla, mit akarok megfogalmazni?

Norb