Kicsitől a nagyig, bőrszerkós motorostól a szoknyás kislányig, százforintos ásványvizet a faluban háromszázért áruló gárdistától a beöltözötten is derekas barantás legényekig megvolt minden(ki),az emberben mégis fesztiválhangulat ébredezett, már csak azért is, mert a helyszíntől (Bösztörpuszta) vagy tíz kilométerre fekvő Kunszentmiklóson volt csak sátorozási lehetőség, helyben pedig pusztán csak a fellépők verhették fel sátraikat. Így aztán egy közeli parasztház udvarán nagy szerencsénkre kaptunk sátorozási lehetőséget. Enélkül az isteni közbeavatkozás nélkül a fagyos éjszakán szabadon fekhettünk volna a bálák között a fűben. No de sebaj, közülünk senki sem volt finnyás, megoldás pedig akadt.
Csapvízgyanús ásványvíz csak félóra sorbaállás után volt kapható a magyar sörösnél. Sehol egy kút; talán jövőre ezt is megoldják. Jó lenne még, ha valahogy a látogatók is láthatnák közelebbről a műsort, és a madjarok nem lennének annyira elzárva a magyaroktól, mert engem például az vezérelt, hogy láthassam ázsiai rokonainkat, és két nap alatt egyet láttam az amúgy igen népes kirakodóvásárban.
Hogy ne csak azokról a tényekről beszéljek, amelyeken van még csiszolnivaló, pozitívum is volt rengeteg. Az először fáradtnak tűnő, majd koncertkezdéskor megható műsort adó Kormorán együttes a csillaghullás közepette lelkesítette a tömeget. Pap Gábor, Szántai Lajos, Molnár V. József, Pap Lajos és a többek előadásai a bőség zavarát keltették a látogatókban. Színes programok, forgatag; jövőre szívesen segítenénk, hogy még egységesebb legyen a műsor.
Torokéneklésre elaludni, népdalra és dobolásra kelni, találkozni hagyományőrzőkkel, jó kiállású férfiakkal és díszesen felöltözött nőkkel; felfedezni a javítanivalót másokon, magunkon – nagy esemény volt tehát az idei Kurultaj. Évről-évre nagyobb lesz, hiszen a hunok leszármazottai világszerte egymásra kell találjanak. És, ahogyan a madjar akszakál is nyilatkozott, akkor már erősek leszünk. Erre kell törekednünk; ki nem jött, bánhatja: mi jövőre is jövünk.
Képek: Sólyommadár, Gyopár:
http://gyopar.freeblog.hu/archives/2008/08/11/Kurultaj_2008/