Mit gondoljak? Már nem tudom. Mit mondhatok? Már nem tudom. Kinek mondhatom el? Már nem tudom. Olyan ez, mint az ’50-es évek.” Amit most hallottál, fiam; azt SOHA, SEHOL, SENKINEK NEM MONDHATOD EL!” A sok ellentmondás, a túlélők egymást ütő nyilatkozatai még jobban elbizonytalanítanak. De engem akkor is zavar a hazugság. De engem akkor is zavar, hogy olyanért kell(ene) lehajtott fejjel járnom, amihez nincs közöm. Az igazság úgy kívánja, hogy a vétkes bünhődjön, ne hetedíziglen a leszármazottak. Az ilyesmi az ókor legsötétebb pillanatait idézi. Egy bosszúálló isten torzult tükörképeit…

Ha egyszer valakit kárpótoltak, azt kárpótolták. Ha kevesli a mértékét, akkor protestáljon, de az nem megy, hogy ugyanazért a dologért számtalanszor markoljon fel valaki kártérítést.
Mikor fogok én kárpótlást kapni málenkij robotra hurcolt dédszüleim után? És, ha megkaptam, akkor újra és újra sorbaállhatok? Kettős mérce rossz végén foglalok helyet…

Nem volt senkim se nyilas, se csendőr, se a hatalom kiszolgálója. Egyszerű parasztok egyrészről, dolgos iparosok másrészről. Akik ezt az országot velükszületett tehetségük és hazaszeretetük folytán a vállukon tartották. Akik megszokták, hogy a holnap olyan lesz, mint amilyen a ma volt, és nem akarták a változást. Ezért kiáltották ki őket a “vörösrongyokba öltözött pokolfajzatok” kuláknak, kispolgári csökevénynek és osztályellenségnek. Azok, akik az ő “pofájukba” is adták a kenyeret és rejtegették őket.

Tudatlanságból, jóhiszeműségből. Mert, ha tudták volna, mit hoz számukra a jövő, ott a helyszínen agyonverik az összes bolsevik tetvet. Mindig is a keresztényi könyörületre alapozva ásták alá az országok alkotmányos rendjét. Ez is megérne egy cikket, hogy miként…
Tehát kárpótoljanak minket is!!!

Avas Sanyi