A faluban július 25-én, pénteken mutatják be a “Gömöri Lakodalmast”, mely elsősorban a néphagyományok és a népies ízek, felelevenítése kap fő hangsúlyt.
A régi népies mondóka szerint a hívogató így hangzott:
Háromágú vasvilla,
Jöjjenek a lagziba!
Kanalat, kést hozzanak,
nehogy éhen maradjanak.
Ha hoznak kendek,
esznek kendek.
Ha jöttök, lesztek,
Ha hoztok esztek.
A készülődés még a télen elkezdődött a csigakészítéssel. Az előzetes szervezésbe bekapcsolódott a Szlovákiai felvidéki testvértelepülése, Várhosszúrét. A programok több helyszínen már a kora reggeli órákban elkezdődnek. Lehet majd kóstolni kemencében sült kenyeret, cipót és kalácsot. A meghívott vendégek elsajátíthatják a finom kalács fonását és készíthetnek csigatésztát is
A falu lakói szívesen látják a túrázókat is, akik megnézhetik a település nevezetességeit, a Balassa- kastélyban kiállításra kerülő fotó remekeket, amely a térség csodás tájairól és műemlékeiről készültek. A kultúrteremben a Gömöri Múzeum dolgozói közreműködésével egy régi paraszti szoba belseje elevenítik fel. Lesz fogatos túra, amely elviszi az érdeklődőket az Aranyos oldalban elhelyezkedő közel 400 éves öregtölgyhöz.
A Gömöri lakodalom pénteken délután három órakor kezdődik. A menyasszony megkérésétől, a menyecsketáncig igyekeznek bemutatni a régi kornak megfelelő eseményt. A résztvevők népviseletben öltözve mutatják be a polgári és a keresztény esküvői szertartást. Ragály községben egyébként a falunapot is rendszeresen sikerrel ünneplik.
Tamás István