Hogy mennyire egy központból irányítják a nyugati médiák többségét, jól mutatja az a mód, ahogy a hírközlő eszközök a palesztinok szabadságküzdelmének híreit tálalják.
Ha egy palesztin végső kétségbeesésében végrehajt felrobbant egy bombát, netán buldózerével békés polgárokat gyilkol, a médiák azonnal világgá röpítik a hírt. Azonban ha békés palesztinok tüntetnek földjeik elrablása, az elválasztó fal építése, a brutális izraeli megszállás ellen, akkor a világ közvéleménye arról nem értesül. Mert ha értesülne, esetleg az emberek Nyugaton is megtudnák: ki az elnyomó és ki az áldozat.
1948,vagyis a zsidó állam létrejötte óta a ciszjordániai Ni’lin palesztin falucskához tartozó földeken nem kevesebb, mint öt izraeli település jött létre. A településen lakók élettere /igen, igen, élettere!/ egyre csökkent, megélhetésük egyre nehezebbé vált. 2002-ben az izraeliek elkezdték építeni az elválasztó falat, de nem ám saját államuk és a hivatalosan a Palesztin Autonómia irányítása alatt álló Ciszjordánia határán, hanem mélyen bent a palesztin területeken. 2004. július 9-én a Hágai Nemzetközi Bíróság a nemzetközi joggal ellentétesnek minősítette a fal építését. Izraelt, és legfőbb patrónusát, az USA-t /no meg a nyugati csatlós államokat/ azonban mindez nem hatotta meg. Végtére is a zsidó állam ENSZ határozatok tömegét nem hajtja végre, és nemzetközi egyezmények sokaságát sérti meg /például nem lenne szabad az általa megszállt területeken településeket létrehoznia, az etnikai arányokat megváltoztatnia, no persze megszállnia sem lenne szabad mások földjeit/, mit számít akkor még egy nemzetközi bírósági végzés?
Ez év május elején, amikor az elválasztó fal munkálatai Ni’lin falucska közelében is megkezdődtek, betelt a pohár. A fal ugyanis a település még megmaradt földjeinek további 20%-át elrekesztette volna az ott élőktől. A falu lakói békés tüntetésbe kezdtek, amely azóta nap, mint nap megismétlődik. És ott van a település apraja-nagyja, és nem mennek haza. Annak ellenére sem, hogy Izrael kijárási tilalmat vezetett be, és rendszeresen fegyveres erővel igyekszik feloszlatni a fal építése ellen tüntetőket. Mindhiába. Az izraeli haderő gumilövedékekkel, időnként pedig éles lőszerrel is lőtte a demonstrálókat. A sebesültek száma immár eléri a kétszázat, és halálos áldozatok is vannak. Egy 14 éves palesztin lány lefilmezte, amint egy izraeli katona közvetlen közelről gumilövedéket lő egy palesztin fiatal férfi lábába. A felvétel az internetre is fölkerült. Ám az “objektív tájékoztatás” élharcosai, a nyugati médiák nem tudnak semmiről. Csak a palesztin “terroristákról”.
Viszont szívet melengető hír /amit szintén nem kötnek az orrunkra/, hogy amerikaiak és más nyugati államok polgárai, továbbá izraeliek is vannak a békésen tüntető ni’liniek oldalán. Nagyszerű emberek ők, akik példát adnak mindannyiunk számára emberségből és szolidaritásból.
Zábori László
HunHír.Hu
1948,vagyis a zsidó állam létrejötte óta a ciszjordániai Ni’lin palesztin falucskához tartozó földeken nem kevesebb, mint öt izraeli település jött létre. A településen lakók élettere /igen, igen, élettere!/ egyre csökkent, megélhetésük egyre nehezebbá vált. 2002-ben az izraeliek elkezdték építeni az elválasztó falat, de nem ám saját államuk és a hivatalosan a Palesztin Autonómia irányítása alatt álló Ciszjordánia határán, hanem mélyen bent a palesztin területeken. 2004. július 9-én a Hágai Nemzetközi Bíróság a nemzetközi joggal ellentétesnek minősítette a fal építését. Izraelt, és legfőbb patrónusát, az USA-t /no meg a nyugati csatlós államokat/ azonban mindez nem hatotta meg. Végtére is a zsidó állam ENSZ határozatok tömegét nem hajtja végre, és nemzetközi egyezmények sokaságát sérti meg /például nem lenne szabad az általa megszállt területeken településeket létrehoznia, az etnikai arányokat megváltoztatnia, no persze megszállnia sem lenne szabad mások földjeit/, mit számít akkor még egy nemzetközi bírósági végzés?