- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Hátrányos helyzetű gyerekeknek segített a Mókus őrs

A közelmúltban egy tatabányai motoros társaság, a Mókus őrs motoros club – lehetőségeihez mérten – felkarolta a kömlődi gyerekotthont.

A kemma . hu a céljaikról. elgondolásaikról kérdezte a vasasokat. Közülük ketten nyilatkoztak a portálnak.

– Egyik munkatársunk kislánya ebbe az intézménybe jár napközibe – mondta Pongrácz József. – Így, szinte testközeli információink voltak a diákotthon helyzetéről. Az ötlet is innen adódott, hogy próbáljunk meg segíteni.

Először májusban keresték meg az intézmény igazgatónőjét, hogy ismertessék elgondolásukat, illetve, hogy „kipuhatolják”, a bentlakók minek, milyen ajándéknak örülnének a legjobban.

– Májusban jártunk kint – jegyezte meg Deák Péter. – Az intézmény vezetőjétől megtudtuk, hogy egy mobil kamerának nagyon örülnének, hát vettünk, vittünk nekik egyet. Emellett összegyűjtöttünk úgy nyolcvan kilónyi egy- és kétforintos, váltsák be. De azt hiszem, a legnagyobb élményt az jelentette, hogy az intézet lakóit megmotoroztattuk. Megható volt, látni az örömüket.

– Most, az ünnepek közeledtével folytatni szeretnénk a „jótékonykodást” – vette át a szót Pongrácz József. – Azoknak az igazi árváknak, illetve azoknak a gyerekeknek, akiket soha nem látogatnak a szüleik, szándékozunk örömet lopni a kis életükbe. Mi ugyan csak tízen vagyunk, de a kezdeményezésünket a baráti körünk is támogatja. Kömlődiek figyelem, december 11-én megyünk!

Hunhír.info – kemma.hu nyomán

Hunhír.info