2023.02.24.

Mikszáthék két különös házassága

Házasságuk férje írói sikertelenségei és súlyos anyagi gondjai miatt rövid időn belül felbomlott. 1882-ben azonban, rögtön az első sikerek után, újra egybekeltek.
2023.02.24.

Szent Mátyás, a 13. apostol

Mátyást Jézus feltámadása után, még pünkösd előtt választották apostollá Júdás helyett. Rá emlékezünk ünnepén, február 24-én.
2023.02.22.

Tüntetésre készül a Mi Hazánk

A debreceni Helyi Választási Bizottság arra hivatkozva, hogy nem egyértelmű a feltett kérdés, illetve, hogy maga a kérdés alapjogokat sért, elutasította a Mi Hazánk Mozgalom debreceni akkumulátorgyár építésével kapcsolatos népszavazási kezdeményezését.
2023.02.21.

Trump: harmadik világháborúhoz vezethet Biden Ukrajna-politikája

Donald Trump volt amerikai elnök hétfőn Floridában egy támogatói csoport előtt beszélve kijelentette: amennyiben újraválasztják elnöknek, fel fogja hívni Vlagyimir Putyin orosz államfőt és Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnököt az ukrajnai helyzet gyors megoldása érdekében.
2023.02.21.

Alapjogokért Központ: Az “ártatlan”, “szivárványos dumcsi” korának véget kell vetni!

Pedofil bűncselekmények rázzák meg a hazai iskolákat. A nyílt társadalom hálózata által finanszírozott "civilek" uniós forrásokkal megtámogatott évtizedes agymosása mindeközben zakatol.
2023.02.21.

Btk.-módosítással a pedofília ellen

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezte Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője annak érdekében, hogy a jelenlegi 14 helyett ismét 18 év legyen az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat esetében a beleegyezési korhatár.
2023.02.21.

Ma van az anyanyelv nemzetközi napja

A magyar nyelv eredetisége igazi tünemény, aki ezt megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét...
2023.02.20.

Budaházy az utolsó szó jogán

Budaházy György utolsó szó jogán elmondott négy és fél órás beszédével folytatódott a Hunnia-per másodfokú tárgyalása múlt pénteken. A vélelmezett terrorcselekmények miatt első fokon tizenhét év […]
2023.02.18.

Eredeti helyszíni tudósítás az 1867-es kiegyezésről

“Február 18-adika újra felköltötte Magyarország fővárosában a régóta visszafojtott lelkesedést; az alkotmány visszaállításának egyik legfőbb tényezője: a magyar minisztérium kineveztetése méltó örömre gerjesztett minden hazafi-kebelt.”
2023.02.17.

Országmentés vagy nemzethalál?

A tények: százötvenhat éve, február 17-én vajazta le I. Ferencz József és Deák Ferenc a kiegyezést – jóllehet az “igazi” szentesítése majd csak július 28-án lesz. Ha – mondjuk – 1849. október 5-én (vagyis az aradi kivégzések előtt egy nappal...) tesz javaslatot a megbékélésre Ferencz József, akkor valószínű, hogy jobban örültünk volna neki – így azonban csak a szánkat húzzuk.
2023.02.17.

„Ez az ország ma a szabad lopás országa” (Herczeg Ferenc a zsidóságról és a magyarságról)

Herczeg Ferenc (Versec, 1863. szeptember 22. – Budapest, 1954. február 24.) egyike méltatlanul elfeledett magyar íróinknak. Ha ennek mélyebb okát keressük, elég csupán néhány művét felütnünk. […]
2023.02.16.

Úzvölgye: a betonnak mennie kell

Jogerős ítélet szerint megsemmisítik a román emlékmű és a betonkeresztek építési engedélyét.
2023.02.16.

Tükör által élesen…

Mivel nem akart a segítség dolgában hibásan dönteni, ezért úgy határozott, tükröt állít magának, de nem olyan Ingmar Bergmanosat és nem is bibliait, amellyel az evilági dolgokat csak homályosan láthatná…
2023.02.15.

Pozsonyi magyarok: Voltunk, vagyunk, leszünk!

A tömeg ugyan nem tagadta meg önmagát, azt skandálta: Éljen Magyarország! – erre sortűz volt a válasz.
2023.02.13.

Melegbuli-sorozat Budapesten

Mi csak abban bízunk, hogy azt, aki arra hivatott, hogy az ellenkező nemnél találja meg a szerelmet, kíváncsiságból nem szippantja be az újabb adódó lehetőség a másság ízének megismerésére.
2023.02.13.

Bombenholocaust: Drezda, a krematóriumváros

Az Európa sok országából Drezdába menekült polgári lakosság ellen 1945. február 13-án és február 14-én végrehajtott angol és amerikai kétnapos szőnyegbombázás volt az emberiség történelmének egyik legnagyobb háborús bűncselekménye és egyben ez volt a legrövidebb idő alatt elkövetett legkegyetlenebb és legtöbb áldozatot követelő tömeggyilkosság is, amiben emberek százezrei szenvedtek borzalmas tűzhalált.
2023.02.11.

Magyarellenesség újratöltve

Több mint száz évvel Trianon után, időnként apró szikrákból, de ismét heves lángra kap a magyargyűlölet. A magyarellenesség tüzét ugyanazon demagóg frázisok, rosszindulatú célok fuvallatai élénkítik, melyek már a XIX. század második felétől heves tűzzel támadták a történelmi Magyarországot. Amelyek mögött alantas területrabló és országromboló szándékok húzódtak meg.
2023.02.08.

A rettegett zsidó terrorlegény szeretője

Perének 70. évfordulóján Péter Gábor (Eisenberger Benjámin), az Andrássy út 60. rettegett ÁVH-s fővezére magánéletéről osztott meg korábban szigorúan titkosnak ítélt információkat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. A rettegett zsidó hóhér, kínzólegény és tömeggyikos Péter Gábor szabóinasból lett a kommunista párt terrorszervezetének 8 évig (1945-1953 között) teljhatalmú ura. Majd elvtársai szovjet nyomásra félreállították a fősodorból a párt öklét.
2023.02.07.

Versben a hazaszeretet – Kárpát-medencei ifjúsági online szavalóverseny

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány sokszínű tevékenysége keretében az egész Kárpát-medencére kiterjedő szavalóversenyt hirdet a hazaszeretet témakörében, amely a virtuális térben valósul meg.
2023.02.06.

Magyarok elleni jogsértések Kárpátalján

Sajnos ki kell mondani: egyfajta nyelvi genocídium, lakosságcsere és etnikai tisztogatás zajlik, amelyek jelenségek közel állnak a nemzetközi jog által kiemelten tiltott népirtáshoz vagy annak kísérletéhez – fogalmaz a jelentés.
2023.02.06.

Becsület Napja: Lesz megemlékezés

A közterületi megemlékezést idén is futószalagon tiltotta be a rendőrség, de ennek ellenére legális keretek közt meg fogják tartani a Becsület Napját – tájékoztatta a Hunhír.infót a Légió Hungária.
2023.02.03.

A román miniszterelnök aknamunkája Magyarország ellen

Közönséges hősködés számba megy, amikor a román miniszterelnök kijelenti, hogy ő 1918. október 18-án beszédet mondott a magyar parlamentben, a mely a magyar zsarnokságnak megadta a kegyelemdöfést és Erdélynek Romániával egyesülését jelentette be.
2023.01.31.

A magyargyűlölő ukrán polgármester: “Három nap alatt kisöprünk titeket, szemetek” – Az államtitkár reagált

Miután Dnyipro polgármestere, Borisz Filatov nyomdafestéket nem tűrő módon, trágár kifejezéssel szidta Orbán Viktor miniszterelnököt, Magyarországot pedig azzal fenyegette meg, hogy három nap alatt elfoglalná az ukrán hadsereg, amennyiben hazánk nem lenne a NATO-tagja, reagált az ukrán politikus szavaira Nagy János államtitkár. A Miniszterelnöki Iroda vezetője visszautasította az ukrán politikus vádjait, majd emlékeztette a történelmi tényekre Dnyipro vezetőjét.
2023.01.31.

A Jacksonville-i baptisták szembeszálltak az LMBTQ-propagandával

Egy floridai gyülekezet előírja hívei számára, hogy nyilatkozzanak a bibliai szexualitásról, amelyben megerősítik, hogy a házasság Istentől köttetik egy férfi és egy nő között. A First Baptist Church of Jacksonville tagjainak március 19-ig kell aláírásukkal rögzíteni a fentieket, ha az egyház tagjai szeretnének maradni.
2023.01.30.

Vizy Zsigmond, a csehkiverő katonahős

1918-ban a Linder Béla-féle országrontók szétzüllesztették a hadsereget, az ország javát idegen kézre jutatták és a gyalogezred pótzászlóalját is tétlenségre kárhoztatták. Tagjaiban azonban a hazaszeretet ébren tartotta a kötelességteljesítést. A 16-os honvédek az egyre vörösödő irányzat minden fortélyával szemben vittek véghez bátor cselekedeteket. Az egyik ilyen Balassagyarmat visszavétele volt.
2023.01.28.

,Forintosházi’ Forintos Álmos bemutatkozik…

Hogy ki és mi lennék én? Magam is alig tudom… Olykor jó, máskor rossz, korhely, kirugdalt, kitagadott, léha… Hogy milyen kiszervezett anyag, teremtett vagy evolúciós végtermék, istenközeli vagy távoli földi idegenség, olvadt viaszon táncoló gyertyafény? Ki tudja? Mégis, ami a lényegem, ha megtalálom magam: Magyar vagyok! Magyarnak lennem nem származásom és vérem kérdése, mert Magyarnak lennem büszke gyönyörűség!
2023.01.27.

Tiszta szívvel – Hetven éve született Csengey Dénes

„Kígyók közé merészkedett” – értünk, magyarokért, az igazságért. Hetven éve született Csengey Dénes. „Itt a legkönnyebb tiszta szívvel meghalni. A vonat lehet valós, mint József Attila esetében, de lehet hasonlat is: hányunkat gázolt halálra az elmúlt száz évben? Volt, aki az asztalra borulva kapott szívrohamot, volt, akit addig szidtak, üldöztek, amíg rákos lett, más magát emésztette el, belehalva az ellenállás reménytelenségébe. Neves, névtelen áldozatok hullottak ki a ’90-ben átcímkézett húsdaráló résein.”
2023.01.26.

Orbán sála, az MLSZ szigora, Csicserin humora

Joggal kaphatja fel a fejét a kedves olvasó, hogyan is kerülhetnek a rövid írás címébe olyan dolgok, melyeknek látszólag semmi közük sincs egymáshoz?
2023.01.26.

Nagy szabadságharcos? (Már megint TGM)

Bocsánat a kifejezésért, lehet, hogy „lejárt lemez” már, de nem tudok zokszó nélkül elmenni a TGM-et (ha valaki netán már végképp elfeledte volna, teljes nevén Tamás […]
2023.01.23.

A délvidéki magyar holokausztra emlékszik, emlékeztet még valaki?

Az életerős csúrogi, zsablyai és mozsori magyar férfiakat kivégezték, vagy kényszermunkára hajtották. Többségük ott vesztette életét. Az életben maradt magyarokat 8 hónapig koncentrációs táborba zárták, ahonnan szintén kevesen jöttek ki élve.
2023.01.22.

Keresztyénség, magyarság, kultúra

Csodálatos, Istentől kapott ajándéka ez a nap az életünknek, hogy 2023-ban keresztyénekként és magyarokként is együtt lehetünk! Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert mai világunkban pont az a cél, hogy ezt a kettőt, a nemzetiséget és a keresztyénséget megtörjék az emberek életében és lelkében. Ezt ma már csak a vak nem látja, nem érti, csak az nem hallja meg, akinek nincsen füle a hallásra!
2023.01.22.

Tudjuk-e, micsoda kincs a magyar kultúra?

Nem tagadom, sőt egyenesen félve kérdezem, tartva a választól: tudjuk-e, micsoda kincs a magyar kultúra? Van napja ennek is persze, január 22-e. 1823-ban e napon született meg Kölcsey költeménye, nemzeti Himnuszunk.