A francia kormány szombaton bejelentette a franciaországi iszlám egészének megreformálásáért felelős új testület megalakulását, amely Emmanuel Macron elnök erőfeszítéseinek részeként igyekszik megszabadítani az itteni muzulmán vallást a szélsőséges elemektől.
A rendőrség és a Kúria alternatív és jogsértő jogértelmezéséből kifolyólag idén nem lehet tisztelegni a kitörés hősei előtt – tájékoztatta a Hunhír.info szerkesztőségét az eseményhez csatlakozni szándékozó Légió Hungária.
Elkötelezett hivatásgyakorló pszichológusként mondom, hogy nekem ne próbálja meg azt a parancsot kiadni ez a fajta irányzat, hogy mindenáron a választott nem megerősítését szolgáljam
Csurka István 10 évvel ezelőtt, adta vissza lelkét Teremtőjének. A politikai életben éleslátásáról tesz tanúbizonyságot az utókor számára számos, mára beteljesült kinyilatkoztatott gondolata, figyelmeztetése. Ezek közül az öt talán legszuggesztívebbet alább olvashatják.
Az Amnesty International szerdán visszautasította az amerikai törvényhozók széles körű, az Izraelt apartheid gyakorlásával vádoló jelentéssel kapcsolatos bírálatát, visszautasította az antiszemitizmus vádját.
Moszkvát aggasztja az amerikai csapaterősítés Európában, ezért “bármilyen lépést megtehet a biztonsága érdekében” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön, arra reagálva, hogy az Egyesült Államok újabb csapatokat küld Európába.
A holokauszt nem a fajról szól, hanem az embertelenségéről az emberrel szemben jelentette ki Whoopi Goldberg színésznő. A megnyilvánulása hatalmas botrányt keltett, azóta sűrűn kell szabadkoznia.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök keddi moszkvai tárgyalása után sajtótájékoztatón számoltak be a megbeszélés eredményeiről.
Szijjártó Péter beismerte, hogy érkezett az USA részéről megkeresés csapataik „ideiglenes" hozzánk telepítéséről, s a Honvédelmi Minisztérium egyeztet erről az amerikaiakkal, ezért a Mi Hazánk Mozgalom tiltakozik az idegen katonák magyarországi állomásoztatása és hazánknak az orosz nukleáris erők célpontjává tétele ellen.
Donald Trump, egykori republikánus elnök három év kihagyás után szombat esti texasi gyűlésén azt ígérte, 2024-es győzelme esetén megtiltják a férfiaknak, hogy részt vegyenek női sportokban.
Óriási médiafigyelmet kapott a hír, miszerint két bűnöző megpróbált kirabolni egy debreceni ékszerüzletet, majd elmenekültek a helyszínről, de végül egy autós üldözés után elkapták őket a rendőrök.
Erkel Ferenc: Hunyadi László című operáját 1844-ben ezen a napon, tehát január 27-én mutatták be a pesti Nemzeti Színházban. Különös időszakot élt az ősbemutató idejében a nemzet. Már javában zajlott Magyarország igazi ébredése, sőt küszöbön állott a forradalom is.
Gyűlöletbeszéddel vádolnak egy finn képviselőt. Päivi Räsänen hétfőn állt bíróság elé, mert szerinte a melegek “fejlődési rendellenességben” szenvednek és ennek hangot is adott.
Tito rendeletére 1944 október 17-étől a bánsági, bácskai és a drávaszögi részeken katonai közigazgatást vezettek be, amely 1945 februárjáig tartott. Ez idő alatt folyt le a véres magyarirtás zöme az Ivan Rukavina tábornok felügyelete alatti területen. Csurog település egész magyar lakosságát – a csecsemőtől az aggastyánig – 1945. január 23-án indították el a járeki haláltáborba.
Marosvásárhelyen Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának a magyar kultúra napja alkalmából tartott rendezvényén nyitották meg a Tamási Áron-emlékévet, melynek rendezvényeivel a 125 éve született székely író előtt kívánnak tisztelegni.
Életútjában nincsenek vargabetűk, közéleti szerepvállalása során mindig kiállt a magyarság ügye mellett, többször komoly egyéni áldozatokat is vállalva.